Dr. Szűcs Annamária, a BKK kommunikációs igazgatója a társaság mai sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az eddigi tapasztalatok rendkívül kedvezőek, amit az egyre növekvő értékesítési adatokon kívül a készülékeket használó közel havi 1 millió ügyfél pozitív visszajelzése is alátámaszt. A BKK felméréseiből azonban az is kiderül, hogy vannak, akik még tartanak a jegykiadó automaták használatától. Nem ismerik eléggé a felületet, és tartanak attól, hogyha elakadnak, nincs kihez fordulniuk. Az elkövetkezendő három napban ezért összesen 20 budapesti helyszínt és a szentendrei HÉV-végállomást is érintő edukációs programba kezd a BKK, lehetőséget teremtve arra, hogy bárki megismerkedhessen az automatákkal. Az egyes helyszíneken felkészült kollégák nyújtanak segítséget mindazoknak, akik eddig még nem vásároltak a készülékekből.
Az értékesítési adatokat elemezve látható, hogy az eredeti elképzeléseknek megfelelően az ügyfelek a nagy csomópontokon kívül egyre inkább a lakó- és a munkahelyükhöz legközelebb veszik meg a termékeket az automatákból, ennek hatására csökkent a pénztárak előtti sorok hossza és az ott töltött idő mennyisége. A BKK-automatákat leginkább a modernségük, egyszerűségük, valamint a gyorsaságuk miatt választják a közösségi közlekedést igénybe vevők.
A vásárlási adatokból kitűnik, hogy a készpénzes fizetési lehetőségen kívül az ügyfelek a bankkártyás fizetési módot is szívesen alkalmazzák, és a számlakérés lehetőségével is egyre többen élnek. A főváros közösségi közlekedésében ez az első alkalom, hogy az utasok egyérintéses fizetéssel vásárolhatnak jegyeket, bérleteket. Ez fontos előrelépés a tömegközlekedést használók életében, hiszen az új automatáknak köszönhetően nagymértékben csökkent a várakozási idő a pénztáraknál, az érintés nélküli bankkártyával rendelkező utasok számára pedig minden eddiginél egyszerűbbé, kényelmesebbé és gyorsabbá vált a jegyvásárlás.
Harmat Zoltán, a BKK kiemelt projektvezetője az eseményen kiemelte, hogy az automaták üzembe helyezésük óta több mint 21 milliárd forintos árbevételt bonyolítottak, valamint hozzátette, hogy a jegytípusok közül a vonaljegy a legnépszerűbb (mintegy 8,7 millió eladott termék), a bérletek közül pedig a felnőtt havi bérletből vásárolták a legtöbbet (hozzávetőleg 955 ezret).
Az eddigi forgalom 57%-a készpénzes, 43%-a pedig kártyás vásárlás, ami jól mutatja, mekkora igény volt a korábban nehezen elérhető bankkártyás fizetésre a tömegközlekedésben.
A készülékek üzembe helyezésének rövid távú célja, hogy időt spóroljanak az ügyfeleknek Budapesten és agglomerációjában azzal, hogy az összes értékesítési ponton könnyen és gyorsan megvásárolhassák szinte az összes terméket az automatából, fizethessenek az érméken kívül papírpénzzel és bankkártyával is. A készülékek termékkínálata folyamatosan bővül: a vonaljegy és napijegy típusú jegyeken, a Budapest-bérleteken, a környéki és a HÉV-bérleteken kívül már kutya- és kerékpárbérletek is megvehetők. A BKK-automatákból vásárolt termékekről egyszerűsített számla is igényelhető, ehhez a BKK honlapján egyszeri előzetes regisztráció szükséges.
A korszerű jegy- és bérletkiadó automaták ma már nemcsak a belváros forgalmasabb csomópontjaiban érhetők el – Keleti és Nyugati pályaudvar, Kelenföld vasútállomás M, Puskás Ferenc Stadion M, Újpest-Központ M, Blaha Lujza tér M, Deák Ferenc tér M, Örs vezér tere M –, hanem az ügyfelek színvonalasabb kiszolgálása érdekében a korábbinál jobb területi eloszlásban számos HÉV-állomáson és Budapest külvárosi, kertvárosi részein is. Az agglomerációs települések közül Budaörsön, Dunaharasztiban, Gödöllőn, Nagykovácsiban, Ráckevén, Szentendrén, Pomázon, Szigetszentmiklóson, Tökölön, Törökbálinton és Gyálon is időt spórolnak ügyfeleinknek az automatákkal.
Az automaták pontos helyéről a térképes keresőn tájékozódhat, használatukról pedig a kisfilm és az interaktív bemutató felület az alábbi címen érhető el: https://bkk.hu/automata/.
Az edukációs program helyszíneinek listája az alábbi oldalon tekinthető meg: https://bkk.hu/automata/probaljaki/.