Magyarország legforgalmasabb vasútvonala, az M3-as metró felújítása

2017-ben végre elkezdődhetett az M3-as metróvonal elodázhatatlan felújítása, ami 2023 első negyedévéig három fő ütemben valósul meg: az északi szakaszon Újpest-központ és a Lehel tér, a déli szakaszon a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest, végül a középső szakaszon a Lehel tér és a Nagyvárad tér között. A vonal átfogó rekonstrukciója keretében korszerű pályaszerkezet épül, teljes körű elektromos felújításra kerül sor, megújulnak az állomások, az utasforgalmi terek, minden állomás akadálymentesen megközelíthetővé válik. Magyarország legforgalmasabb vasútvonala, a napi sok százezer ember utazását biztosító M3-as metróvonal felújítása évtizedekre garantálja a korszerű és biztonságos kötöttpályás közlekedést a vonalon. Az elkészült északi vonalszakaszt 2019. március 30-án, a déli szakaszt 2020. október 22-én adták át. A középső szakasz felújítása 2020. november 7-én kezdődött el, 2023. január 23-án átadtuk a Deák Ferenc tér és a Ferenciek tere állomást, március 20-án pedig az Arany János utca és a Nyugati pályaudvar állomást.

A felújítás éveken keresztül hatással van Budapest és a környező elővárások közlekedésére, hiszen a metrót csak a felszínen lehet pótolni. A metrópótlásban több mint 100 csuklós, akadálymentes légkondicionált autóbusz vesz részt, amelyek a rendelkezésre álló közúti kapacitás maximális kihasználásával rendkívül sűrűn, a csúcsidőszakban 1 percnél is gyakrabban indulnak. Előnyben részesítésük érdekében a pótlóbuszok útvonalán – ahol csak lehetséges – autóbusz forgalmi sávot jelölünk ki, és egyéb forgalomtechnikai módosításokat is eszközölünk.

 

Időszak

2017–2023
 

Videók, fotók

M3-as metró a felújított Határ úti megállóban
A képre kattintva galéria nyílik

 

Főbb adatok és számok

6 éven át tart az M3-as metró felújítása

 

További információ