A Margit híd különleges felújítása

Budapest egyik ikonikus Duna-hídjának felújítása 2009-ben kezdődött el. A több mint két évig tartó rekonstrukció során kicserélték a pálya- és a hídszerkezet elemeit, felújították az útpályát, a villamosvágányokat, kiszélesítették a pályaszerkezetet. A műemléki rekonstrukció 2011. december 20-ra készült el. A felújítás különlegessége, hogy a kivitelezés teljes ideje alatt a 4-es/6-os villamos mindvégig közlekedett, pedig a hídszerkezetet el kellett bontani. Ez idő alatt a villamossíneket háromszor áthelyezve építették át.

A felújítás során számos új funkcióval gazdagodott az átkelő. Budapest egyik legelegánsabb hídja a felújítás után szélesebb lett, a híd fel- és lehajtóiban hosszabbak lettek a sorolósávok, melyek eredményeképpen gyorsabb lett az autós közlekedés. Megmaradt a kétszer kétsávos közút, de az északi oldalon kétirányú bicikliút is épült, és a szélső forgalmi sávokban kerékpáros nyomokat jelöltek ki. A híd budai parti pillérének áttörésével kerékpáros alagút létesült. A Zsolnay csempével díszített kerékpáros folyosó észak–déli irányban tette folytonosságával könnyen járhatóvá a felső rakparti kerékpárutat. A felújításakor a híd új díszkivilágítást is kapott. Látványos változás, hogy a középpillérnél megszűnt az aluljáró – a gyalogosközlekedés a felszínen zajlik –, ezáltal a babakocsival, a kerékpárral közlekedők, valamint a mozgásukban korlátozottak sokkal kényelmesebben, egyszerűbben: a hídon keresztül tudják megközelíteni a Margitszigetet. A rekonstrukció során a látható útpálya alatt a teljes pályaszerkezet is megújult. Megerősítették a híd tartószerkezeteit, új andráskeresztek épültek, és a teljes fémszerkezet új korrózióvédelmet kapott.

 

Időszak

2009–2011
 

Fotók

A Margit-híd
A képre kattintva galéria nyílik

 

Főbb adatok és számok

135 éves volt a Margit híd a felújítás befejezésekor
608 méter a Margit híd teljes hosszúsága
25 méter a Margit híd szélessége
5 183 tonna a Margit híd vasszerkezetének tömege

 

További információ