Ugrás a főmenühözUgrás a fő tartalomhozUgrás a lábléchez

Európai Mobilitási Hét 2025

2025-ben huszonnegyedik alkalommal rendezik meg Európa legnagyobb közlekedési és környezetvédelmi kampányát, az egyre népszerűbb Európai Mobilitási Hetet. Szeptember 16–22. között a Budapesti Közlekedési Központ és a Fővárosi Önkormányzat változatos programokkal hívja fel a figyelmet a környezetbarát, fenntartható közlekedési lehetőségekre Budapesten.

A rendezvénysorozat célja, hogy bemutassa a közlekedési mód felelős megválasztásának jelentőségét, rávilágítson az autóforgalom környezeti, baleseti és városképi hatásaira, felhívja a figyelmet a fenntartható közlekedés előnyeire, valamint a közösségi közlekedés, a kerékpározás és a gyaloglás fejlesztésének szükségességére.

 

 

Az idei Mobilitási Hét mottója: „Mobilitás mindenkinek”. Ez arra ösztönöz minket, hogy tervezzünk és építsünk egy olyan társadalmat, ahol a közlekedési szolgáltatások elérhetők, hozzáférhetők, megfizethetők, befogadók és biztonságosak, a közösségi közlekedés, a gyaloglás és a kerékpározás pedig mindenki számára méltányos lehetőséget jelent.

A budapesti programsorozat csúcspontja idén is az Autómentes Hétvége szeptember 20–21-én, amikor a Kálvin tértől a Szabadság híd budai hídfőjéig, valamint a Pesti alsó rakparton várjuk az érdeklődőket. A több ezer látogatót színes, környezettudatosságot és fenntartható közlekedést népszerűsítő programok fogadják: kipróbálhatók különböző fenntartható közlekedési eszközök, nosztalgia- és modern járművek, bepillantást engedünk a közszolgáltatók munkájába. Emellett tematikus városi sétákon keresztül mutatjuk be Budapest közlekedésének szervezését és köztereinek fejlődését.

 

CIVIL SZERVEZETEK
LIME FOODORA FOOD TRUCK SHOW

 

Fedezd fel a helyszíneket a térképen

📍 Helyszín: Vámház körút, Fővám tér, Szabadság híd, Pesti alsó rakpart

🗓️ 2025. szeptember 20-21., szombat-vasárnap

 

Nagyobb változatért kattints vagy koppints a térképre

 

Programok és kiállítók

 

Járműkiállítás

  • Szállj fel a Vámház körúton és a Szabadság hídon egymást érő nosztalgiajárművekre, többek közt a legidősebb favázas villamosokra vagy a népszerű Bengálira, a retró trolibuszokra és autóbuszokra
  • Ülj be a villamosvezető fülkébe, próbáld ki, milyen lehetett régen villamosvezetőként jelezni a pályacsengővel
  • Nézd meg alaposan Budapest legmodernebb villamosát, a szeptembertől már Hűvösvölgyben is közlekedő CAF villamost 
  • Ismerd meg a steampunk kultúrát szombaton a 611-es favázas villamoson

 

 

Budapesti Közlekedési Központ

  • Tegyél virtuális időutazást a "Jövő mobilitása - a mobilitás jövője" sátornál egy jövőbeli Pesti alsó rakparton, valamint Nagykörúton
  • Keltsd életre Budapest mobilitási térképét: játékos, interaktív módon tesszük kézzelfoghatóvá a főváros legnépszerűbb útvonalait. Képzeld el a jövő közterületeit, mutasd meg, hogyan terveznél újra egy tetszés szerinti útszakaszt
  • Beszélgess szakértő kollégáinkkal Budapest megújuló éjszakai közlekedési hálózatáról
  • Próbáld ki a MOL Bubi közösségi bringáit, nyerj kvízjátékon bubis ajándékokat
  • Ismerd meg a BudapestGO alkalmazást vagy fedezd fel a FUTÁR működését, próbáld ki az utastájékoztató monitorok vezérlését 
  • Ülj be és tapogasd végig a BKK forgalomirányító autóját
  • A Pihenőben arcfestés és óriáskirakó és óriástársas várja a kisebbeket

 

 

Mobilitási séták – tematikus városi séták a BKK-val

  • Vezetett gyalogos és kerékpáros sétákon mutatjuk be Budapest köztereinek fejlődését, a főváros közlekedési rendszerének működését, hátterét, és a BKK kiemelt projektjeit. 
  • 9 különböző tematikus sétánkra, 19 különöböző időpontban várunk
  • Böngészd át az ingyenes sétákat és a sétaleírások alatti felületen regisztrálj be, amelyikre csak kedved van – akár több alkalomra is

 

A városi közlekedés láthatatlan irányítói
► szeptember 16., kedd 17:00
► innen indulunk: Kálvin téri BUBI állomás
► sétavezető: Pap Zsigmond projektvezető (BKK)
► a séta hossza: 1 óra 30 perc

Fedezd fel Budapest közlekedésirányításának rejtett világát! A Szabó Ervin téri forgalomirányító központtól indulva érintjük a Kálvin és Fővám teret, majd a Deák téren zárjuk a programot. Útközben bemutatjuk a városi közlekedés szabályozásának kültéren látható és rejtett elemeit – jelzőlámpák, szenzorok, kamerák, irányító rendszerek –, valamint a közlekedésszervezésről és - működtetéséről gondoskodók munkáját is. 

 

Hogyan váltak élhetőbbé a VIII. kerület közterei?
► szeptember 18., csütörtök 16:00
► innen indulunk:  Blaha Lujza tér, Europeum tér felőli bejárata
► sétavezető: Kunos Csenge mobilitási elemző (BKK), Szőke László stratégiai tudásközpont és K+F munkatárs (BKK)
► a séta hossza: 2 óra

A sétán a Blaha Lujza térről indulva fedezzük fel a VIII. kerület elmúlt években létesült fejlesztéseit, mint a Bacsó Béla utca, Víg utca, Déri Miksa utca, átalakítása, valamint a kerület zöldítése érdekében készült új mikroparkokat, mint a Tolnai Lajos pihenőkert, Auróra klímakert vagy a Cinka Panna kert. A séta második felében érintjük a Palotanegyed már elkészült közterület megújítási projektjeit, és így jutunk el végül Kálvin térre. Ismerd meg a taktikai urbanizmust és annak hátterét, és a közösségi tervezés tapasztalatait, tanulságait.

 

Budapest láthatatlan hősei - kulisszatitkok a BKK FUTÁR-köpontban
► szeptember 18., csütörtök 18:00
► szeptember 19., csütörtök 18:00
► innen indulunk:  Budapest, Szabó Ervin tér 2, 1085
► sétavezető: Csanády Bálint Fődiszpécseri Központ és zavarelhárítás vezető (BKK)
► a séta hossza: 1 óra 30 perc

Nyerj betekintést, hogyan zajlik a budapesti közösségi közlekedés felszíni járatainak irányítása! Most megtudhatod, milyen adatok érkeznek a városban éppen közlekedő 1500 járműről a FUTÁR-rendszerbe, milyen azonnali döntéseket hoznak a menetirányító diszpécserek, és hogyan irányítják, felügyelik a város közlekedését. A programon a forgalomirányításban dolgozó kollégák munkáját élesben is megismerheted: valós időben láthatod majd, hogy milyen fennakadásokat követnek a térfigyelőkamerákon, és láthatod, hogyan oldják meg a felmerülő problémákat, hogy mindenki időben, a lehető legkényelmesebben eljusson oda, ahová tart.  

 

Zöldülő belváros - lehetőségek és kihívások
► szeptember 19., péntek 15:00
► innen indulunk:  Városháza park, Merlin terasz
► sétavezető: Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze
► a séta hossza: 2 óra

Fedezd fel  Budapest belvárosának zöldfelületi lehetőségeit és korlátait egy tematikus séta keretében! A Városháza parkból indulva végigjárjuk a Gerlóczy és Semmelweis utcát, a Kossuth Lajos utcát,  a Március 15-e téren át egészen a Jane Haining rakpartig. Útközben közösen elemezzük, milyen akadályokkal kell szembenézni a városzöldítés során, és milyen  megoldások segíthetnek abban, hogy a belváros élhetőbbé, zöldebbé váljon.

 

Adatforradalom a várostervezésben – séta Budapest adattengere és AI-megoldásai között
► szeptember 19., péntek 16:00
► szeptember 20., szombat 10:00
► innen indulunk: Fővám tér, BKK-sátor
► sétavezető: Burányi Dániel Bence data science munkatárs (BKK) (szeptember 19.), Galiger Gergő data science munkatárs (BKK) (szeptember 20.)
► a séta hossza: 1 óra 30 perc

Talán bele sem gondoltál, de a közlekedésben rengeteg adat keletkezik – a jegyérvényesítésektől kezdve, a járművek pozícióján át egészen kamerakép-felismerő algoritmusokig. Budapesten ezeket a BKK Data Science csapata hasznosítja, feltárva az ezekben rejlő komplex összefüggéseket. Mindezt a BKK szakértői korszerű adatbányászati módszerekkel és mesterséges intelligencia modellek felépítésével teszi. A csapat munkájának eredményeit a főváros minden közlekedési ágazatában megtalálhatod. Tudj meg többet a város rejtett adatairól, és arról, hogyan hasznosítjuk azokat annak érdekében, hogy fejlesszék, segítség a város működését és közlekedését. 

 

Újjáéledő villamosközlekedés a Bajcsy-Zsilinszky úton 
► szeptember 20., szombat 10:00 
► innen indulunk: Deák Ferenc tér, 47-48-49-es villamos végállomása
► sétavezető: Gaal Gyula részvételiségi munkatárs (BKK)
► a séta hossza: 1 óra 30 perc

El tudnád képzelni, hogy villamossal hasíts a Bajcsy-Zsilinszky úton? És hogy Újpestről egészen Újbudáig eljuss átszállás nélkül? A Budapesti Mobilitási Terv kiemelt fejlesztésével ez meg is valósulhat. Tarts velünk egy sétán, ahol megvitatjuk a pro és kontra érveket, és átfogó képet adunk arról, milyen szerepe volt a villamosnak a múltban és milyen szerepe lehet a jövő várostervezésében.
 

Ismerd meg a levegőminőség őrét!
► szeptember 20., szombat 10:00
► szeptember 21., vasárnap 10:00
► innen indulunk:  Fővám tér, a levegőminőséget mérő busznál
► sétavezető: Fehérvári Mihály levegőtisztaság-védelmi projektmenedzser (Főpolgármesteri Hivatal)
► a séta hossza: 1 óra

Érdekel, hogyan mérik és védik a levegőtisztaságot Budapesten, és milyen hatással van a légszennyezés az egészségünkre? Tarts velünk, és tudj meg mindent a város levegőjéről! A séta végén beleshetsz a kulisszák mögé is: megismerheted az egyik mérőbuszt, amely a város levegőminőségét méri. 

 

Lóvasúttól a CAF villamosig
► szeptember 20., szombat 11:00; 13:00; 15:00; 17:00
► szeptember 21., vasárnap 11:00; 13:00; 15:00; 17:00
► innen indulunk:  Szabadság híd budai hídfő
► sétavezető: Schulek Tibor szolgáltatásfejlesztés vezető (BKK)
► a séta hossza: 1 óra

Az Autómentes Hétvégén kiállított villamosok között sétálunk a Gellért tértől a Fővám térig. Mesélünk a villamosok történetéről, megtekintjük a kiállított járműveket, műszaki érdekességeket mutatunk be. A felmerülő kérdésekre a BKV és a BKK szakértői válaszolnak. 

 

Kétkeréken Budapesten - így bringázz a városban!
► szeptember 20., szombat 15:00
► innen indulunk:  Fővám tér, MOL Bubi állomás
► sétavezető: Sebők Máté társadalmi kapcsolatok munkatárs (BKK)
► a séta hossza: 2 óra

Fedezd fel a várost két keréken! Olyan útvonalakat járunk be kerékpárral, amelyek mentén megtapasztalhatod, hogy mekkora élmény 2025-ben Budapesten bringával közlekedni. A bebiciklizés közben szó esik arról is, hogy mikre figyelj az adott útvonalon és milyen praktikákkal teheted élvezetessé a városi kerékpározást. Emellett bemutatjuk azt is, hogy a kerékpározás reneszánszának köszönhetően, hogyan változik a város élhetősége.

 

Regisztrálj a sétákra! 

Tematikus városi sétáink ingyenesek, azonban a limitált férőhely miatt azokra regisztrálni szükséges. A sikeres regisztrációról és a séta további részleteiről a regisztrációkor megadott e-mail-címen értesítünk.

 

 

 

 

Fővárosi Önkormányzat

  • Hogyan küzd meg a főváros a klímaváltozással és milyen eszközökkel dolgozik a jobb környezetért? Tudd meg Zöld Budapest sátornál
  • Beszélgess szakértőkkel a levegőminőségről, egy új szemléletű városi logisztikai rendszer kialakításáról, energiahatékonyságról, környezetbarát fűtési módokról, megújuló energiaforrásokról, fenntartható élelmiszerekről, komposztálásról
  • Ismerd meg, hogyan és milyen műszerekkel mérik a levegőterheltséget a HungaroMet mobil mérőáállomásán 
  • Próbáld ki a gyerekszállító és csomaghordó bicikliket
  • Szavazz a Közösségi költségvetés ötleteire szombat-vasárnap 10:00–18:00 között a Nyitott Budapest sátornál
  • Próbáld ki a különböző forgalmi helyzeteket bicajjal kerékpáros oktatásunkon: találkozzunk mindkét nap 9:45-kor a Zöld Budapest sátornál! A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött: https://forms.gle/VZzwNXSS2B37NQ9ZA
  • Kerékpáros oktató és ügyességi pályával és rögzített biciklis goldsprint bringaversennyel várunk szombaton 10:00–18.00 között 
  • Töltsd a telefonodat áramfejlesztő biciklivel, vagy készíts magadnak frissítőt a turmixbringán szombaton 10:00–18.00 között
  • Vasárnap a városi estők kezelésének kihvásairól szóló játékokkal és ajándékokkal várunk
  • Találkozz vasárnap a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának Természetvédelmi Őrszolgálatával

 

BKV

  • A BKV játszóházzá alakított, gyerekrajzokkal díszített duplacsuklós Van Hool buszát, a Játszóbuszt idén is a Fővám téren találjátok meg, ahol a kissebbeket garantált játék, nevetés és vidám élmények várják
  • A BKV-shopban különböző értékes, hasznos és ötletes ajándéktárgyat szerezhettek be – akár magatoknak, akár szuvenírként egy családtagnak, barátnak

 

 

Budapest Közút

  • Tegyél képzeletbeli utazást Budapest útjain és hídjain, és teszteld, mennyire ismered a KRESZ-táblák jelentését
  • Próbáld ki magad a kvízjátékunkon, mutasd meg, mennyire ismered a Budapest Közút tevékenységét
  • Ismerd meg az Erzsébet hidat szakemberek vezetésével! Részletek és jelentkezés itt

 

 

ArrivaBus

  • Találkozz a zöld jövővel, ismerd meg közelebbről az elektromos BYD szóló autóbuszokat
  • Tudd meg, milyen előnyökkel jár az elektromobilitás a közlekedésben, ismerd meg a fenntarthatósági törekvéseinket és az elektromos járműtechnológiát óránkéni élő beszélgetéseinken – a beszélgetéseket Kolovratnik Krisztián színművész moderálja
  • A legkisebbeket kifestőkkel, „buszsimogatóval”, szimulátorral várjuk

 

 

MÁV-csoport

  • Ismerkedj meg a Credo Econell Next busszal
  • Fedezd fel játékosan a vasútbiztonság rejtelmeit
  • A gyereksarokban színezők és arcfestés várja a kisebbeket

 

 

Nemzeti Fejlesztési Központ

  • Ismerd meg IKOP Plusz és OSI projektjeinket, a 19 darab nagykapacitású motorvonat- és a 2 KISS motorvonat-beszerzésünket 

 

Kiállítás a rakparton

  • Nézd meg a budapesti rakpartok használatáról és múltjáról szóló kiállítást a Pesti alsó rakparton Lánchíd és az Erzsébet híd közötti alsó sétányon
  • A kiállítás a Budapesti Történeti Múzeum, a Budapesti Művelődési Központ és a Főpolgármesteri Hivatal együttműködésében jön létre

 

Aktív Magyarország

  • Ismerkedj meg az aktív életmód fontosságával, tudd meg, hogyan javítja az aktív életmód az életszínvonaladat, és tedd próbára a reakcióidődet egy különleges fizikai aktivitással
  • Fedezd fel, hova érdemes elmenni itthon gyalog, két keréken vagy vízen
  • Zsebeld be a kirándulás- és túratippeket tartalmazó ingyenes "Aktívan itthon" kiadványainkat

 

 

Civil szervezetek

  • A rakparton 9 civil szervezet vár különböző programokkal, kvízekkel, játékokkal
  • Olyan kiemelt fenntarthatósági és társadalmi témákkal várunk, mint a városok tisztasága, az akadálymentes közlekedés, a természet kincsei, a társasházi energiaközösségek, a klímavédelem vagy a hulladékgazdálkodás

 

Melyik civil szervezetekkel találkozhatsz a rendezvényen?

◗ Cycling Without Age Magyarország
◗ Jövő Mobilitása Szövetség
◗ Levegő Munkacsoport
◗ Magyar Természetvédők Szövetsége
◗ Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége
◗ Mozgássérültek Budapesti Egyesülete - InclusiveSpaces
◗ Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete
◗ Kölyökkaland Alapítvány és Dunaguri
◗ KSI Síroller szakosztály

 

 

Lime

  • Próbáld ki az elektromos rollereket és vidd haza a Lime ajándékait
  • A Lime elektromos rollerei az alternatív közlekedési formákat népszerűsítik, amelyek hozzájárulnak a városok zöldítéséhez is

 

 

Foodora

  • A biciklizés szerelmese vagy? Ingyenes szervizzel és tanácsadással várunk
  • Pörgesd meg a szerencsekereket, tedd próbára a tudásodat, vagy próbáld ki egy rövid akadálypályán, hogy milyen bringafutárkodni 

 

Food Truck Show

  • A Vámház körúton a legmenőbb foodtruckok kínálják a nemzetközi finomságokat
  • A foodtruckok szombaton és vasárnap is 20 óráig várják az enni, inni, szórakozni vágyókat 

 

 

 

Együttműködő partnereink