Ugrás a főmenühözUgrás a fő tartalomhozUgrás a lábléchez

A Petőfi híd és távlati villamosvonalak a Mobilitási Témacsoport napirendjén

Budapest, 2025. december 5. – December 12-én, pénteken idén hatodszor ülésezik a Mobilitási Témacsoport. A civil szervezeteknek szóló egyeztetés napirendjén a Petőfi híd felújítása, a Budafoki úti és a Pacsirtamező utcai villamosvonalak szerepelnek.

 

A Mobilitási Témacsoport idei hatodik, egyben utolsó ülésén több olyan aktuális témával is foglalkozik, amelyek a Fővárosi Önkormányzat különböző fórumain is napirenden vannak. A Petőfi híd felújítása különös aktualitással bír, leromlott állapota miatt felújítása különösen indokolt. A híd a ma ismert kialakítását az 1980-as évek elején kapta, így figyelemmel kell lenni arra, hogy az azóta megváltozott közlekedési igényeket a lehető legnagyobb mértékben ki tudja elégíteni. Ebben várja a civil szervezetek szakmai álláspontját a BKK.

A rövid távon esedékes hídfelújítás mellett a Budapesti Mobilitási Terv céljait szem előtt tartva két távlati kötöttpályás fejlesztés kapcsán is megfogalmazhatják elvárásaikat a civilek.

A Budafoki úti villamos szorosan kapcsolódik a budai fonódó villamos II. üteméhez, hiszen a Műegyetem rakparton és a Dombóvári úton a Budafoki útig közlekedő villamosvonal folytatása lenne. A fővárosba déli irányból érkező agglomerációs forgalom jelenleg torlódásokat okoz a Budafoki úton, így figyelembe véve a területen jelenleg is zajló ingatlanfejlesztéseket, indokolt lehet környezetbarát kötöttpályás fejlesztésekkel alternatívát nyújtani az ide költözőknek és dolgozóknak.

A Pacsirtamező utcai villamos Budapest északi részén pótolná a budai fonódó villamos hiányzó ágát. Ezen a területen szintén ingatlanberuházás zajlik, amelyhez kapcsolódóan a villamosvonal tervezése hamarosan megkezdődhet.

A BKK továbbra is szeretne beleszólási lehetőséget biztosítani a főváros közlekedését érintő különféle témákban más érintett szereplők, így a civil szervezetek és szakmai egyesületek számára is.

 

Miért jött létre a Mobilitási Témacsoport?

A 2024-ben megújult Mobilitási Témacsoport a budapesti mobilitás kérdéseivel foglalkozó civil szervezetek és szakmai egyesületek együttműködési fóruma. A BKK arra törekszik, hogy a felvetődő kérdéseket minél több szempontból megvitassa a felekkel. Ezzel a lépéssel a társaság a közös megértést és a későbbi döntések elfogadottságát segíti elő.

A Mobilitási Témacsoport munkájában való részvétel regisztrációhoz kötött, melynek feltételeiről ezen az oldalon olvashat bővebben.