Ugrás a főmenühözUgrás a fő tartalomhozUgrás a lábléchez

Tíz járat csaknem 70 ezer utasát ellenőrizték szeptemberben a rendőrökkel a BKK-jegyellenőrök

Budapest, 2025. október 3. – Szeptemberben is nagyszabású járatellenőrzéseket tartottak a fővárosban: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai a FÖRI-rendészekkel együttműködve csaknem 70 ezer utast ellenőriztek, miközben a megállókat, állomásokat és azok környezetét is vizsgálták. Az egész évben folyamatos, összehangolt akciókhoz tartoznak a háromnapos komplex járatellenőrzések is, amelyek a BKK kezdeményezésére megvalósuló köztisztasági és közrendvédelmi megmozdulásokhoz kapcsolódnak. Az akciók célja, hogy növeljék a közösségi közlekedést használók biztonságérzetét, és hozzájáruljanak a szolgáltatás színvonalának folyamatos javításához.

 

BKK-BRFK járatellenőrzés

 

A BKK és a BRFK 2020-ban állapodott meg arról, hogy összehangolt akciókkal növeli a fővárosban utazók biztonságát, és élhetőbb környezetet teremtenek a fővárosban. Az együttműködés részeként a rendőrjárőrök, valamint a BKK-jegyellenőrök szeptemberben összesen 4-szer tartottak nagyszabású járatellenőrzést. A BRFK és a BKK munkatársai a FÖRI közreműködésével a forgalmas fővárosi járatok utasait, megállóit és állomásait, valamint azok környezetét vizsgálták, beleértve az érintett metróállomások kijáratait is.

 

A rendőrök és BKK-jegyellenőrök

  • az 1-es és az 1A,
  • a 4-es és a 6-os, illetve
  • a 17-es, a 41-es, a 47-es, az 56-os és az 56A villamoson, valamint
  • az M3-as metrón utazókat ellenőrizték, továbbá az érintett megállókon és környezetükön kívül
  • a Népliget, a Kőbánya-Kispest, a Blaha Lujza tér és az Újbuda-központ metróállomás kijáratánál is ellenőrzést végeztek.

 

A szeptemberi összehangolt akciókban

  • a BKK-jegyellenőrök műszakonként 2, 5 vagy 6 csoportban dolgozva összesen 68 881 utast ellenőriztek, hogy vizsgálják az utazási jogosultságot és kiszűrjék a szabálytalankodókat;
  • a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai fokozott figyelmet fordítottak a kijelölt járatokra és a megállók környezetére: az akciók során 297 személyt igazoltattak, négy embert elfogtak, hármat körözés, egyet bűnügyi felügyelet szabályainak megsértése miatt. A rendőrök közterületi alkoholfogyasztás miatt hat esetben helyszíni bírságot szabtak ki, egy alkalommal szabálysértési feljelentést tettek, egy embert előállítottak.

 

Infografika

(A grafikára kattintva nagyobb méretben jelenik meg az ábra)

 

Háromnapos fokozott ellenőrzés a forgalmas csomópontok környékén

A BKK kiemelten kezeli a közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát, ezért a rendszeres járatellenőrzési akciók mellett folyamatosan figyeli az utasok és a járművezetők visszajelzéseit is. Ezek alapján választja ki azokat a járatokat, amelyeken a jegyellenőrök, a FÖRI Budapesti Utasbiztonsági Szolgálat rendészei, a BKK-minőségellenőrök és a BKV munkatársai háromnapos, komplex – a rendszeres köztisztasági és közrendvédelmi akcióhoz kapcsolódó – ellenőrzéseket végeznek.

 

BKK-BRFK ellenőrzés.

 

A megmozdulások célja a jegyellenőrzés mellett, hogy az utazási feltételeknek nem megfelelő, a magatartási szabályokat megszegő személyeket kizárják az utazásból, illetve a látványos jelenlétnek köszönhetően javítsák az utazási körülményeket, valamint minőségbiztosítási szempontból is ellenőrizzék a járműveket. Szeptemberben a Blaha Lujza tér metróállomást, valamint a Kőbánya-Kispest metró- és vasútállomást érintő járatokon volt háromnapos fokozott járatellenőrzés.

 

Tisztább megállók, fokozott rendőri jelenlét, taxiellenőrzés

A BKK elkötelezett amellett, hogy a fővárosi tulajdonú közszolgáltatókkal, valamint az állami és civil szervezetekkel szorosan együttműködve fokozza a közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát, és élhetőbbé tegye Budapestet. Ezért a közösségi közlekedési járatok és a buszsávok ellenőrzése mellett

  • rendszeresen tart köztisztasági és közrendvédelmi megmozdulásokat;
  • sőt a BKK és a Budapesti Rendőr-főkapitányság stratégiai együttműködése kiterjed a Budapest közigazgatási területén szolgáltató taxik, illetve az engedéllyel vagy az engedély nélkül személyszállítási feladatokat végző személygépkocsik ellenőrzésére is.

A BKK és a BRFK 2024-ben több mint 200-szor szervezett közös ellenőrzéseket; a résztvevők év eleji közleményükben tájékoztattak a tapasztalataikról, az augusztusi járatellenőrzési akciókat pedig ebben az anyagban összegezték.

 

BKK-BRFK ellenőrzés.

 

A közös akciók folytatódnak, az együttműködésben részt vevők célja, hogy – a lakossági visszajelzéseket is figyelembe véve – tovább növeljék a járatellenőrzések hatékonyságát.

 

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Budapesti Közlekedési Központ