Rózsaszínben utazik Budapest: a BKK csatlakozik a mellrák elleni küzdelemhez

Budapest, 2024. október 1. – Október 1-jén rózsaszín szalagot tűznek magukra a budapesti közösségi közlekedés frontvonalában dolgozók, és a felszíni járművekre is kikerül a mellrák elleni küzdelem szimbóluma. A Budapesti Közlekedési Központ a betegség elleni fellépés világnapján ezzel a látványos akcióval a megelőzés, a korai felismerés és az érintettek támogatásának fontosságát hirdeti.

 

 

„A BKK, a főváros közlekedésének szervezője a napi több mint 3 millió utazás lebonyolítása során sok százezer emberrel kerül kapcsolatba. Ez lehetőséget teremt arra, hogy egy-egy kiemelten fontos ügy mellett kiálljunk. A mellrák elleni küzdelem ilyen ügy. A korai diagnózis életet menthet, az érintettek támogatása erőt adhat a gyógyuláshoz – mutat rá dr. Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója. – Figyelemfelkeltő és megindító mozzanat, amikor a járművezetők, a jegyellenőrök, az ügyfélszolgálatos és metróbeléptetést végző kollégák, nők és férfiak, kitűzik a szalagot magukra, illetve a járművekre, hogy minél többekhez eljuttassák a világnap üzeneteit.”

 

A mellrák hazánkban a leggyakoribb női daganatos megbetegedés. Az időben felismert betegség a megfelelő kezelés esetén 95 százalékban gyógyítható. Mivel a kór a kezdeti szakaszában szinte tünetmentes, ezért kiemelten fontos a rendszeres önvizsgálat és a részvétel a szűrővizsgálatokon. Minél előbb ismerik fel az emlődaganatot, annál hatékonyabb a kezelés.

 

Lépjünk együtt – egymásért!

Október 1. a mellrák elleni küzdelem világnapja, a rózsaszín szalag 1991 óta jelképezi a betegség megelőzésének, korai felismerésének, és az érintettek támogatásának fontosságát. A BKK szolgáltatóival, a BKV-val és az Arrivabus-szal közösen idén először szervez kiállást ezen a napon: a BKK ügyfélszolgálatos kollégái, az utaskoordinátorok, a jegyellenőrök és a járművezetők is magukra öltik a szalagot, illetve a BKK-járatokat is rózsaszín szalagokkal díszítik fel.

 

Mellrák elleni kampány.

 

A társaság a saját munkavállalóinak emlő-ultrahangvizsgálatot szervez és közös sétára invitálja munkatársait és ügyfeleit: