Minden eddiginél többen használták idén nyáron a BudapestGO-t

Budapest, 2024. szeptember 13. – Mind a magyar ügyfelek, mind a külföldről a fővárosba látogató turisták körében népszerű volt idén nyáron a Budapesti Közlekedési Központ alkalmazása, a BudapestGO. Augusztusban 1,4 millióan használták az applikációt, és minden eddiginél többen, összesen 380 ezren vásároltak valamilyen jegyet vagy bérletet a BudapestGO-ban.

 

BudapestGO egy elhaladó busz előtt

 

Idén nyáron is kedvelt úti cél volt a turisták körében a magyar főváros, a szakértők előrejelzései szerint az augusztusi vendégéjszakák száma akár a tavalyi, budapesti viszonylatban rekordnak számító 888 ezres számot is meghaladhatta. A tendencia a Budapesti Közlekedési Központ népszerű alkalmazásának használati adataiban is megmutatkozott.

 

Diószegi Ágnes, a BKK ügyfélkapcsolati és értékesítési vezérigazgató-helyettese a nyári adatokat összegezve elmondta, hogy augusztusban 1,4 millióan használták a BudapestGO-t, és ebben a hónapban az eddigi legmagasabb havi vásárlói számot is magáénak tudhatta a BKK.

380 ezren vásároltak valamilyen jegyet vagy bérletet az applikáción keresztül. A nyár végére ráadásul az alkalmazást letöltők száma elérte a 6 milliót, a regisztrált ügyfelek száma pedig jelenleg 2,5 milliónál jár – tette hozzá a társaság vezérigazgató-helyettese.

 

 

Népszerűek voltak az eseti jegyek és a bérletek

A nyári szezonhoz köthető termékek eladásai közül augusztusban kiemelkedik a repülőtéri vonaljegy, amelyből csaknem 40 ezer darabot, eseti jegyekből (ebbe a kategóriába tartozik a vonaljegy, a 30 és 90 perces jegyek, valamint a 10-es gyűjtőjegy) pedig 900 ezer darabot vásároltak a BKK ügyfelei az applikáción keresztül. Diószegi Ágnes kiemelte, hogy ez a júliusi – szintén magas – online értékesítési adatokhoz képest a repülőtéri vonaljegyeknél 5 százalékos, az eseti jegyek értékesítésében pedig 10 százalékos növekedést jelent.

 

A BudapestGO 2022 februári indulása óta egyébként már összesen több mint 14 millió darab vonaljegyet adott el a BKK, az idén április óta elérhető 10-es gyűjtőjegyből pedig közel százezer tömb fogyott – mondta el a BKK vezérigazgató-helyettese.

 

 

A szeptemberi iskolakezdéssel a bérletvásárlási számok is jelentősen megemelkedtek: augusztus utolsó hetében és az iskolakezdés napján több mint 55 ezer darab bérlet fogyott, míg tavaly ugyanebben az időszakban 40 ezer eladott bérletet regisztrált a társaság az alkalmazásban.

 

Mindenkinek könnyebb lett közlekedni

A tavasszal életbe lépett bérletmegállapodásnak köszönhetően átláthatóbb és kedvezőbb árú lett a közösségi közlekedés. A budapesti bérletesek és az agglomerációból ingázók is jól jártak: a 8950 forintért elérhető havi Budapest-bérlet mellett a 9450 forintos Pest vármegye- és a 18 900 forintos országbérletet is elfogadják a BKK-járatokon. A 14 éven aluliak az egész országban ingyen utazhatnak, a náluk idősebb diákok pedig havi 945 forintért vehetik igénybe az agglomerációs és a budapesti, 1890 forintért pedig az ország területén a közösségi közlekedést.

A bérletek pár kattintással könnyen beszerezhetők a BKK BudapestGO alkalmazásában, amely ráadásul valós idejű járatinformációk alapján, letisztult, áttekinthető felületen mutatja meg a legmegfelelőbb útvonalat az iskolába.