Budapest, 2024. szeptember 20. – A 10 éves MOL Bubi is felköszönti az idén 20 éves CRITICAL MASS-t. Szeptember 22-én, vasárnap 15 és 17 óra között rendezik meg a CRITICAL MASS kerékpáros fölvonulást a fővárosban. A népszerű eseményen MOL Bubival is részt lehet venni, ráadásul a BKK egy meglepetéssel is kedveskedik ügyfeleinek: éves vagy havi MOL Bubi-bérlettel 30 perc után is ingyenesen lehet tekerni a hétvégi városi bringázáson.
Több okból is megéri MOL Bubival menni a vasárnap 20 éves CRITICAL MASS bringázásra. A Magyar Kerékpárosklub által meghirdetett esemény szeptember 22-én, vasárnap 15 és 17 óra között várja a biciklizni vágyókat. A menet 16 órakor kezdődik és a Feneketlen-tótól a Hősök teréig tart majd a felvonulás.
Idén a rendezvény napján a BKK az éves vagy havi MOL Bubi-bérlettel rendelkező ügyfeleknek az esemény ideje alatt 30 perc után is díjmentes kerékpárhasználatot biztosít, így azok is kedvezményesen vehetnek részt a felvonuláson, akiknek nincs saját kerékpárja. Sőt, aki még nem rendelkezik havi vagy éves bérlettel, az akár az esemény napján is gyorsan és egyszerűen megválthatja a jogosultságot a MOL Bubi-applikáción keresztül.
Amit érdemes tudni vasárnapi eseményről és a kedvezményes MOL Bubi-használatról:
- rendőri felvezetés nélkül, nem lezárt útvonalon teker majd a menet;
- az útvonal egyénileg módosítható, viszont a szabályokat mindenkinek be kell tartania: nem lehet a járdán biciklizni, és mindenhol legfeljebb a külső sávot lehet elfoglalni;
- 15 és 17 óra között érdemes felvenni a kerékpárokat, mert így biztosított a 30 perc utáni díjmentes tekerés egészen a leadásig;
- már a gyülekezőhelyre is szerencsés Bubival érkezni;
- kizárólag gyűjtőállomáson lehet leadni a kerékpárokat, hiszen az ezen a területen kívül lezárt bringák után 5000 forint állomáson kívüli lezárási díjat kell fizetni;
- a BKK arra kéri a bringázókat, hogy segítsék a kerékpárok elosztását a rendezvény után is, a hazaútra is lehet használni a kerékpárokat, és célszerű a lakóhelyhez legközelebbi gyűjtőállomás használni.
Nagyot fejlődött az idén tíz éves MOL Bubi
Az idén szeptemberben tíz éves MOL Bubi nemcsak egy városi közbringa-szolgáltatás, hanem egy fenntarthatóságot segítő és közösséget építő eszköz is, amely 10 év alatt dinamikusan fejlődött és egyre népszerűbb lett: a BKK ügyfelei egy évtized alatt összesen 13,5 millió alkalommal utaztak MOL Bubival, és összesen körülbelül 27 millió kilométert tekertek.
A közbringarendszer új korszaka 2026-ban kezdődik: a tervek szerint a Bubi 3.0-val megduplázódik a jelenlegi flotta, és nem csupán hagyományos, hanem elektromos rásegítésű kerékpárok is elérhetők lesznek. Az új eszközpark és állomások a jelenlegi szolgáltatási terület határán túli városrészekben – például az Örs vezér tere, Kőbánya-Kispest vagy Újpest-Városkapu környékén
A CRITICAL MASS rendezvény útvonalát és további részletei az alábbi linken érthetők el: CRITICAL MASS 20 Facebook.