A sárga buszok indulásai is megjelennek ezentúl a FUTÁR-kijelzőkön és a járműfedélzeti kijelzőkön

Budapest, 2024. április 2.Tovább fejleszti utastájékoztatási rendszerét a Budapesti Közlekedési Központ. A BudapestGO-ban már megjelenő regionális sárga buszok valós idejű járatindulásai ezentúl a közterületi FUTÁR-kijelzőkön és a járműfedélzeti kijelzőkön is láthatók lesznek.

 

A BKK a társszolgáltatók tarifamegállapodását követően sem áll le a fejlesztésekkel. A társaság kiemelt célul tűzte ki, hogy az új tarifaközösséggel igénybe vehető járatok teljes palettája megjelenjen az utastájékoztató felületeken.

 

 

Az utóbbi időben a BKK munkatársai azon dolgoztak, hogy a BudapestGO-ban már látható regionális sárga buszok valós idejű járatindulásai megjelenhessenek a közterületi FUTÁR-kijelzőkön és a járműfedélzeti kijelzőkön is átszállási lehetőségként. A vasúti szolgáltatók (MÁV-Start, MÁV-HÉV) adatai már korábban bekerültek a rendszerbe, a Volánbusz-adatok bekerülésével pedig egy komoly mérföldkő teljesült az integrált utastájékoztatás megvalósításában.

 

 

A valós idejű Volán járatinformációk próbaüzeme Újpest-városkapunál, a Felsőcsatári úton, illetve a csepeli Szent Imre téren indult el. A tesztek pozitív tapasztalatai után a BKK a teljes szolgáltatási területen megjeleníti majd ezeket az információkat. Minden olyan helyszínen, ahol jelenleg menetrendi Volánbusz információk láthatók, azokat valós idejűre cserélik, és fokozatosan még több megállóhelyet, illetve kijelzőt vonnak be a rendszerbe, míg teljes lesz a lista.