Húsz évvel ezelőtti állapotokat hozhat az ÉKM rendelete – A minisztérium megszüntetné a BKK, illetve a MÁV és a Volán közötti együttműködést

Budapest, 2023. december 21. – Dupla bérletet, jelentősen magasabb utazási költséget, a digitális utastájékoztatás, jegyvásárlás és útvonaltervezés megszűnését, az esetleges HÉV-pótlások akadozását, összességében a MÁV-HÉV és az agglomerációs Volán-járatok szolgáltatási színvonalának hanyatlását jelentené az Építési és Közlekedési Minisztérium tervezetének bevezetése. Több százezer budapesti, kiemelten a HÉV-vonalak környékén lakók járhatnak rosszul, ha a kormány döntése nyomán nem hosszabbítják meg az úgynevezett hibrid közlekedési modellt biztosító szerződést a BKK, illetve a MÁV és Volán között.

 

A tegnap napvilágot látott minisztériumi tervezet nyomán december 31-ével megszűnhet a BKK és az állami közlekedési cégek közötti megállapodás, amely egységes tarifát és a BKK által nyújtott magas színvonalú szolgáltatásokat biztosít az agglomerációs vonalakon.

A százezrek által használt integrált közösségi közlekedési szolgáltatás a közös tarifán túl közös közlekedési hálózattal, összehangolt menetrendekkel, átszálló pontokkal, közös megállókkal, közös végállomásokkal, egységes forgalomirányítással működik Budapest területén belül, az utasok nemcsak megszokták, de természetesnek veszik.

 

Nem lesz elég egy bérlet

A 2005-ben bevezetett rendszernek köszönhetően az ügyfelek egyetlen bérlettel (először Budapesti Egyesített Bérlet – BEB, majd 2009-től Budapest-bérlet) vehetik igénybe a különböző társaságok szolgáltatásait Budapesten belül, így utazásuk során kombinálhatják a különböző közlekedési módokat, például vonatról metróra szállhatnak anélkül, hogy másik bérletre lenne szükségük. Az ilyen, illetve ehhez hasonló tarifaközösségek a világ minden táján működnek, ennek megszűnése jelentős visszalépést és sok kellemetlenséget jelentene a budapestiek és az agglomerációban élők számára.

Az intézkedés hatására a főváros közigazgatási határán belül csak úgy lehetne HÉV-vel, vonattal, vagy a Volánbusz által üzemeltetett járatokkal utazni, ha az utasok a már bevált és megszokott Budapest-bérletük mellé egy másik bérletet is vásárolnának.

 

A HÉV-vonalon élők járhatnak a legrosszabbul

Különösen problémás ez olyan területeken, ahol a HÉV kiemelt szerepet tölt be a közösségi közlekedésben. Ilyen például Csepel teljes területe vagy Óbuda északi része, így a békásmegyeri lakótelep is. Ezeken a területeken évtizedekkel ezelőtt úgy alakították ki a nagy, több tízezer fő lakhatását biztosító lakótelepeket, hogy a városközpont a legkényelmesebben és leggyorsabban HÉV-vel érhető el. Szintén jelentősen megnehezítené például a XVII. kerületben (Rákosmentén) élők közlekedését a változás, hiszen a főváros egyik legnépesebb, de a centrumtól legtávolabb eső területén az elmúlt években kifejezetten a gyors és kényelmes vasúti kapcsolatot ajánlották az ott élőknek.

 

Az agglomerációban élők számára csökkenhet a szolgáltatási színvonal

De nemcsak a fővárosban közlekedők járnának rosszul az intézkedéssel, hanem az agglomerációban élők is: 2016 óta a környéki járatok, így a HÉV-ek és a hétköznapokban csak „kék Volánbuszoknak” hívott (1-299 járatszámtartományba tartozó, Volánbusz által üzemeltett) járatok nem fővárosi, hanem állami megrendelésre közlekednek, azonban a kedvező tapasztalatok miatt a forgalomfelügyeleti és utastájékoztatási feladatokat azóta a Budapesti Közlekedési Központ látja el. Ennek köszönhetően jóval egyszerűbben megoldható egy-egy, agglomerációban közlekedő járat vonalán fellépő forgalmi zavar optimális megoldása. Az intézkedés hatására a környéki járatok például kikerülhetnének a FUTÁR-rendszerből, így az ügyfelek a jelenleg rendelkezésre álló felületeken nem tudnák percre pontosan megtervezni utazásukat, nem értesülnének arról, hogy mikor érkezik a jármű a megállóba.

Az ÉKM változtatásának hatására a HÉV-vonalakon előforduló forgalmi zavarokat a jelenleginél sokkal hosszabb ideig tartana megoldani, hiszen például egy baleset esetén más, a Volánbusz által üzemeltett járatról kellene járműveket átvezényelni a szolgáltatóknak.

Amennyiben megvalósul az ÉKM tervezete, nem pusztán a forgalmi zavarok kezelésében tapasztalhatnak majd visszalépést az agglomerációban élő ügyfelek, hanem az utastájékoztatásban is. A BKK az elmúlt években rengeteg olyan utasbarát fejlesztést valósított meg a főváros környékén is, amelyek jelentősen javították az ügyfelek komfortérzetét. Számtalan helyen közterületi FUTÁR-kijelzők segítik a tájékozódást, és a BKK automatáiból lehet megvásárolni a különböző jegyeket és bérleteket. A BudapestGO alkalmazásban már a MÁV-HÉV, a MÁV-Start és a Volánbusz járataival is lehet tervezni, valamint az applikációban már a környéki bérletek is elérhetők.

 Mindaz a folyamatosan bővülő szolgáltatáscsomag, amelyet a BKK partnerségének köszönhetően a külvárosokban élők vagy az agglomerációból a fővárosba ingázók megszokhattak az elmúlt másfél évtizedben, egyik pillanatról a másikra megszűnhet, ha megvalósul az ÉKM javaslata. Hogy a tervezett lépésnek milyen finanszírozási következményei lehetnek, azt egy éjszaka alatt nehéz felmérni, de a következő napokban a BKK ezt is nyilvánosságra hozza.