Ezentúl az autóbuszokon is megjelennek a valós idejű átszállási lehetőségek

Budapest, 2023. december 13.A Budapesti Közlekedési Központ folytatja az utastájékoztatás fejlesztését: a villamosok és trolibuszok után már az autóbuszokon is megjelennek a valós idejű átszállási lehetőségek. A társaság több mint 1300 járművön vezette be az ügyfelek utazástervezését segítő szolgáltatást.

A BKK ügyfelei ezentúl az autóbuszokon is értesülnek utazás közben arról, hogy melyik megállónál milyen járatokra szállhatnak át. A járművek belső kijelzőin megjelennek a soron következő megállóban elérhető BKK-járatok, elővárosi vonatok, illetve HÉV-ek. Sőt, az új autóbuszokon – nemzetközi trendeket követve – az átszállási lehetőségek útiránya és indulásig hátralévő ideje is megjelenik a monitorokon.

Bár évekkel ezelőtt, a korábbi utastájékoztató rendszerek már megjelenítettek statikus átszállási információkat, de azok gyakran pontatlanok voltak. A BKK fontosnak tartotta, hogy a régi megoldásnál pontosabban tájékoztassa a közlekedőket, ezért egy korszerűbb funkció bevezetéséről döntött.

Ennek köszönhetően 2023-ban folyamatosan bővült azoknak a járatoknak a száma, amelyek utastéri kijelzőin megjelentek a valós idejű átszállási lehetőségek. A BKK ügyfelei először májusban, a Combino villamosokon találkozhattak ezzel a szolgáltatással, majd a kedvező tapasztalatok hatására nyáron további villamosokon, ősszel pedig a trolibuszokon és a fogaskerekűn jelentek meg a valós idejű tájékoztatók.

A fejlesztéshez a FUTÁR és az ahhoz kapcsolódó rendszerek átfogó módosítására volt szükség. A szakemberek egy új modult is kialakítottak, amely a járművek valós pozíciója alapján tömegesen számolja a csatlakozó járatok indulását, és közvetíti ezeket az adatokat a járművek fedélzeti számítógépére. Emellett képes más közlekedési szolgáltatóktól érkező járatinformációk feldolgozására is.

A járműveken is új megoldásokra volt szükség, hogy az átszállási információk a különféle képességű utastéri kijelzőkön megjelenhessenek. A projekt során összesen 1382 járművön végezték el az utastájékoztató monitorok szoftverfejlesztését és telepítését.

 

 

Könnyebb tájékozódás, elégedett ügyfelek

 A Budapesti Közlekedési Központ minden évben reprezentatív kutatással méri fel a Budapesten és környékén élők igényeit és véleményét a főváros közlekedésével kapcsolatban. Az eddigi visszajelzések szerint a fővárosban közlekedők az utastájékoztatással a legelégedettebbek. A BKK ügyfeleinek pozitív értékelésében a mostanihoz hasonló fejlesztések mellett jelentős a szerepe a színvonalas helyszíni tájékoztatásnak és a folyamatos digitalizációnak is.