Ez nem vicc: közös akciót indít a BKK és a Dumaszínház

Budapest, 2023. december 27. – Duplán megéri otthon hagyni az autót szilveszter délután és január 2-án azoknak, akiknek jegye van a Dumaszínház előadásaira. A belépőkkel ugyanis díjmentesen használhatók a BKK járatai, így az idei év utolsó és 2024 első napjai nemcsak jó hangulatban, hanem környezetbarát módon is telhetnek.

 

Nem kell a dugó miatt aggódniuk és ha megérkeznek, bátran rendelhetnek egy pohár pezsgőt azok, akik jegyet váltottak a Dumaszínház szilveszteri és újévi programjaira. A december 31-i és január 2-i stand-up előadások nézői díjmentesen vehetik igénybe a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatait Budapest közigazgatási határán belül. Így gyorsan, kényelmesen és környezetkímélő módon érkezhetnek a Budapesti Kongresszusi Központba, ráadásul még parkolóhelyet sem kell vadászni.

A Dumaszínház és a BKK közös kezdeményezése nem új keletű, novemberben a Dumaszínház 20. születésnapja alkalmából tartott Gálaestre is díjmentesen utazhattak a BKK járatain a standup-ot szeretők. A kampány keretében több mint 11 ezer jegy kelt el, a nagy sikerre való tekintettel pedig a két társaság úgy döntött, az óév utolsó, és az új év második napján újra ezzel a kedves lehetőséggel lepi meg a nézőket.

A Dumaszínház művészei és vezetése számára fontos, hogy ne csak beszéljenek a környezetbarát életmódról, de hozzá is járuljanak annak megvalósításához. Ebben a törekvésben találtak egymásra a BKK-val, amely egyre több sport- és kulturális esemény utazási partnere.

A kampány keretében december 31-én a Dombóvári István, Kiss Ádám és Hadházi László előadásaira, 2024. január 2-án pedig Kovács András Péter dupla önálló estjére váltott jegyekkel juthatnak el díjmentesen a nézők a Budapesti Kongresszusi Központba. A BKK-járatait az előadásokat megelőző és követő 1-1 órában lehet ingyen használni.

 

Az akciót népszerűsítő videó: