Budapest, 2023. december 19. – A Budapesti Közlekedési Központ idén is folyamatosan biztosítja a közösségi közlekedési szolgáltatást az év végi ünnepek idején. December 23-án, szombaton és 24-én, vasárnap a hétvégi menetrend szerint közlekednek a BKK járatai. December 24-én, szenteste 15 és 16 óra között indulnak az utolsó nappali járatok, ezt követően az éjszakai járatokkal lehet közlekedni. Idén az éjszakai buszokból a belvárosban több járat közlekedik 18 óráig, mert a korábbi évek tapasztalata alapján a városba érkező látogatók még ilyenkor gyönyörködnek a feldíszített városban. December 25-én és 26-án, hétfőn és kedden ünnepnapi, 27-től 29-ig, szerdától péntekig év végi, illetve iskolaszüneti menetrend lesz érvényben. Szilveszter éjszaka számos nagy kapacitású járat egész éjjel közlekedik, így minden metró (az M1-es, az M2-es, az M3-as és az M4-es), a villamosok közül a 4-es, a 6-os, a 14-es, a 17-es (a Bécsi út és a budafoki Városház tér között), a 47-es, az 50-es, az 56A, a 80-as trolibusz (az Örs vezér tere és a Blaha Lujza tér között), valamint a 7-es autóbusz (Újpalota és a Döbrentei tér között) és a 8E autóbusz, illetve a MÁV-HÉV tájékoztatása szerint minden HÉV-vonalon egész éjjel közlekednek a vonatok. Január 1-jén a nappali járatok ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi közlekedési renddel közlekednek. A Budavári Sikló 15:00-től lesz nyitva.
A Budapesti Közlekedési Központ a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó utasforgalmi igényekhez igazodó közlekedési rendet vezet be, a korábbi évekhez képest több járatot indítva.
Tartalmak az oldalon:
► Közlekedés december 24-én
► Reggel és napközben
► Az utolsó nappali járatok
► Délután, este és éjszaka
► Közlekedés december 25-én és 26-án
► Közlekedés a két ünnep között
► Közlekedés szilveszterkor és az újév napján
► Közlekedés 2024 első napjain
December 24-én a járatok reggel és napközben vasárnapi menetrend szerint közlekednek.
A korábbi évek gyakorlata szerint a nappali járatok jellemzően 15 és 16 óra között indulnak utoljára, ezt követően az éjszakai közlekedési járatokkal lehet utazni, valamint a H5-ös, a H6-os, a H8-as és a H9-es HÉV is közlekedik.
Az utolsó metrók az alábbiak szerint indulnak a végállomásaikról:
M1
- a Mexikói úttól 15:30-kor indul a Vörösmarty tér felé,
- a Vörösmarty tértől 15:46-kor indul a Mexikói út felé.
M2
- a Déli pályaudvartól 15:33-kor indul az Örs vezér tere felé,
- az Örs vezér terétől 15:28-kor indul a Déli pályaudvar felé.
M3
- Újpest-központtól 15:19-kor indul Kőbánya-Kispest felé,
- Kőbánya-Kispesttől 15:28-kor indul Újpest-központ felé.
M4
- a Keleti pályaudvartól 15:44-kor indul Kelenföld vasútállomás felé
- Kelenföld vasútállomástól 15:28-kor indul a Keleti pályaudvar felé.
A külvárosi nagyobb bevásárlóközpontok korábbi zárása miatt, az áruházakat kiszolgáló járatok jellemzően 13:30 és 14:30 között térnek be utoljára az áruházakhoz. Utána nappali üzemzárásig a járatok az áruházakhoz való betérés nélkül közlekednek, kivéve a 64-es, a 22-es és a 138-as autóbuszok, amelyek nappali üzemzárásig érintik az áruházakat.
Délután, este és éjszaka az éjszakai járatok közlekednek
A 100E és a 200E repülőtéri autóbuszok, illetve a 6-os villamos a megszokott módon éjjel-nappal közlekednek.
Az éjszakai járatok kb. 15:30 és 16:00 között indulnak el, jellemzően az éjszakai időszakhoz hasonló követési időközzel.
- A 6-os villamos 16:00 és 20:00 között 10 percenként, 20:00 órától 15 percenként közlekedik.
- A 200E autóbusz 16:00 után 30 percenként közlekedik, a járatok az utolsó metró közlekedése után a Határ út M-től közlekednek, és oda érkeznek.
- Az éjszakai autóbuszjáratok közül 16:00 és 18:00 között többletindulásokkal közlekedik a 907-es, a 909A, a 914-es, a 914A, a 923-as, a 931-es, a 950-es, a 950A, a 956-os, a 973-as, a 979-es és a 979A.
- A 990-esen 16:00 és 18:00 között a sűrűbb követés mellett, többlet csonkamenetek is közlekednek a vonalon a Széll Kálmán tér és az Örs vezér tere között.
- A 916-os a budai Várban várható turistaforgalom miatt 16:00 és 20:00 között sűrítve, 10-12 percenként közlekedik.
- A 914A betétjárat csak 18:00-ig közlekedik, utána a 914-es, a 950-es és a 950A autóbuszokkal lehet utazni.
- A 934-es 18:00-ig Pesterzsébet és Békásmegyer, utána a munkanapi közlekedési rend szerint csak a Nyugati pályaudvar és Békásmegyer között közlekedik.
December 24-én éjjel az éjszakai járatok a munkanapi járatsűrűségük szerint közlekednek, de a szabadidős forgalmat segítő többletindulások és járatok szenteste éjszakáján nem közlekednek (a 6-os, a 907A, a 909A, a 914A, a 931A, a 956-os, a 973A és a 979A vonalakon).
A H5-ös, a H6-os, a H8-as és a H9-es HÉV 15:00 és 18:00 között a hétvégi gyakoriság fokozatos csökkentésével közlekedik. A vonatok indulási időpontjai ide kattintva, az adott járat menetrendi oldalán érhetők el.
A BKK arra kéri ügyfeleit, hogy ne megszokásból közlekedjenek szenteste. Az ünnepi utazás megtervezéséhez is érdemes a BudapestGO alkalmazást használni.
Közlekedés december 25-én és 26-án
December 25-én és 26-án, karácsony első és második napján a nappali járatok ünnepnapi, illetve munkaszüneti napi közlekedési rend szerint közlekednek. December 25-én a repülőtér kisebb forgalma miatt a 100E autóbuszok a szokásosnál kicsit ritkább menetrend szerint közlekednek.
December 27-től 29-ig a várhatóan gyérebb forgalom miatt a metrók, számos villamos-, trolibusz- és autóbusz év végi menetrend szerint közlekedik, a járatok többségén pedig az iskolaszüneti menetrend lesz érvényben.
Közlekedés szilveszterkor és újév napján
December 31-éről január 1-jére virradó, szilveszter éjszaka a várhatóan megnövekedő utasforgalom miatt egész éjjel közlekednek az alábbi járatok:
- M1-es, M2-es, M3-as és M4-es metró
- 4-es, 6-os, 14-es, 47-es, 50-es, 56A villamosok
- a 17-es villamos módosított útvonalon, a Bécsi út / Vörösvári út és a Városház tér között közlekedik
- a 80-as trolibusz meghosszabbított útvonalon, az Örs vezér tere és a Blaha Lujza tér között közlekedik
- a 8E autóbusz
- a 7-es autóbusz módosított útvonalon Újpalota és a Döbrentei tér között közlekedik
- illetve a MÁV-HÉV tájékoztatása szerint minden HÉV vonalon egész éjjel közlekednek a vonatok.
Nappali üzemzárás előtt a megszokottnál sűrűbben közlekedik:
- a 4-es, a 6-os és a 17-es villamos
- a 8E, a 85-ös és a 224-es autóbusz.
Az éjszakai autóbuszhálózaton számos vonal eltérő menetrend szerint, a közlekedő metrókhoz és villamosokhoz csatlakozóan jár, ugyanakkor változatlan menetrend szerint közlekednek a 100E és 200E járatok.
Január 1-jén, hétfőn a BKK járatai az ünnepnapi, illetve munkaszüneti napokon érvényes menetrendjük szerint közlekednek.
Az év utolsó napján és az újév első napján is érdemes a BKK járatokat használni, az utazás megtervezéséhez a BudapestGO applikáció használatát javasoljuk.
Közlekedési rend 2024 első napjaiban
Január 2-tól 5-ig az iskolaszünetben érvényes munkanapi menetrend lesz érvényben.