Budapest, 2023. május 11. – Ismét Budapestre érkezik a Tour de Hongrie mezőnye. A Magyar Körverseny május 10-én indult Szentgotthárdon, majd a versenyzők Budapesten érnek célba május 14-én. Idén a 150. születésnapját ünneplő Budapest, a Budapesti Közlekedési Központ és a Tour de Hongrie-t szervező Vuelta Sportiroda egy közös, lakossági kerékpározást is szervez a verseny alkalmából, emellett a MOL Bubi sátrát is érdemes lesz felkeresnie az érdeklődőknek.
Budapest a Tour de Hongrie leggyakoribb házigazdája, a főváros már 77 alkalommal adott otthont egy-egy rajtnak vagy befutónak. A verseny első rajtja is innen indult 1925-ben, majd egészen az 1960-as évekig minden alkalommal, 2006-ig pedig (négy év kivételével) minden évben itt ért célba a Magyar Körverseny.
Idén viszont nem csak a versenyzőknek lesz lehetőségük a budapesti táv megtételére. Május 14-én vasárnap, 9 órától bárki végig bringázhat a verseny útvonalán, ami a Császár-Komjádi Sportuszoda elől indul. A táv egy kör, ami 9,5 km. A résztvevőknek lehetőségük lesz a felújítás alatt álló Lánchídon is átkelni kerékpárjukkal. A részvétel ingyenes, és regisztrációhoz sem kötött. Általános információk és a túra részletes útvonala itt található.
A közös bringázáson túl a MOL Bubi sátrát is érdemes felkeresni a Jane Haining rakparton, a BKK munkatársai színes programokkal várják az érdeklődőket. A látogatók 10:00 és 16:00 között kipróbálhatják magukat kerékpáros ügyességi versenyen, továbbá lesz kvízjáték, szerencsekerék, és a legkisebbek is találhatnak maguknak elfoglaltságot.