Az autóban ülve mások vagyunk? – podcast a közlekedés pszichológiájáról

Budapest, 2023. április 20. A közlekedés a mindennapjaink része, amire hat a kultúránk, a nemzetiségi és nemi hovatartozásunk, az életkorunk, a társadalmi helyzetünk, a mikrokörnyezetünk, a neveltetésünk és a személyiségünk is. A Nekem Budapest 19. podcastadásában az előbbiek mellett az is kiderül, hogy másképp viselkedünk-e, ha autóban ülünk vagy biciklin tekerünk, miért húzzuk fel magunkat a dugóban, és mi mindent tehetünk, hogy a közlekedésben is elfogadóbbak legyünk.

Podcast, grafika.

A közlekedés a mindennapjaink része, amit számos dolog alapjaiban meghatároz, és ami a személyiségünk fejlesztésével pozitív irányba alakítható. A külső tényezők mellett az alapvető személyiségjegyeink vagy a boldogságra való képességünk is befolyásolhatja azt, hogyan közlekedünk. Közlekedésszervezőként temérdek tényezőt kell figyelembe venni, ha bármilyen változást tervezünk az utakon. Ha pedig gyalog, autóval, biciklivel, rollerrel, közösségi közlekedéssel utazunk, érdemes egy kicsit a közlekedés pszichológiáját is megértenünk ahhoz, hogy biztonságban elérjünk az úti célunkhoz.

A Nekem Budapest 19. podcastadásában dr. Valló Ágnes belgyógyász, mentálhigiénés szakember segít megfejteni, miért gondoljuk azt, hogy mindenki szembe jön az autópályán, csak mi megyünk a jó irányba, és rámutat a közlekedés pszichológiájának legmélyebb összefüggéseire. A műsorvezető: Hermann Sipos D. Günther.

A 19. epizód már elérhető a Spotifyon, a Soundcloudon, az Apple Podcastokban és az Anchor FM oldalán.