Budapest, 2023. január 20. – A II., a III. és a XIII. kerület közlekedését meghatározó fejlesztések kezdődhetnek idén nyáron. A beruházásnak köszönhetően javulnak a kerékpáros-közlekedés feltételei, illetve a gyalogosok is rendezett és biztonságos körülmények között sétálhatnak. A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás elindult.
(A fotó illusztráció)
Jelentős közlekedési fejlesztések valósulhatnak meg a II., a III. és a XIII. kerületben. A projekt tervezésekor szempont volt, hogy biztonságos kerékpáros-kapcsolatok jöjjenek létre, és a megvalósuló útvonalak csatlakozzanak a hálózat jelenlegi, illetve tervezett szakaszaihoz. Fontos, hogy a mindennapi ügyintézés, a munkába, óvodába vagy iskolába járás kerékpárral is minden korosztálynak elérhető legyen, illetve a fejlesztések hatására egyre többen döntsenek a kerékpározás mellett – akár a közösségi közlekedéssel társítva is.
A projektterület a Bécsi út–Frankel Leó út–Nagykörút–Lehel utca–Róbert Károly körút–Dagály sétány–Árpád híd–Vörösvári út által határolt területet fedi le. A tervezés és engedélyeztetés folyamata lezárult, a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárásról szóló ajánlati felhívás 2023. január 20-án jelent meg. Az eredményes közbeszerzési eljárást követően a kivitelezés előreláthatólag idén nyáron kezdődhet. A pontos műszaki tartalmat a beérkező árajánlatok után határozza meg a BKK, ahogyan azt is, hogy a rendelkezésre álló forrásnál magasabb ajánlatok érkezésekor mely elemeket lehet megvalósítani, és melyeket nem.
Rendezett, biztonságos körülmények
A tervek szerint új kerékpáros-kapcsolatok jöhetnek létre a II., a III. és a XIII. kerületben, a fejlesztések egyúttal azt a célt is szolgálják, hogy tovább ösztönözzék a fővárosban közlekedőket a MOL Bubi közbringa-szolgáltatás használatára.
(A térképre kattintva nagyobb méretben jelenik meg a grafika)
A tervezett beavatkozásoknak köszönhetően
• biztonságosan kerékpározhatóvá válnak a főútvonalak (Árpád fejedelem útja, Vörösvári út, Bogdáni út);
• bővülhet a forgalomcsillapított övezetek száma Belső-Óbudán;
• új csomóponti átvezetések megvalósításával vagy a már meglévők átalakításával jelentősen csökkenhetnek a közúti közlekedés veszélyei a Váci úton, illetve a Vörösvári úti kereszteződésekben;
• több egyirányú utca megnyílhat a kétirányú kerékpáros-forgalom előtt;
• a kedvelt úti céloknál – az oktatási, közigazgatási, kereskedelmi, sport- és egészségügyi intézményeknél – új kerékpártámaszok lesznek, hogy segítsék a közlekedőket, valamint
• a gyalogos- és zöldfelületek fejlesztése ösztönzi a közterületek közösségi használatát, és vonzóbbá teszi közlekedést a fenntartható közlekedési módokkal.
Tovább nőhet a fenntartható közlekedési eszközök aránya a fővárosban
A beruházás egy nagyobb fejlesztési program része; Pesterzsébeten tavaly november végén kezdődött a kivitelezés. Az Európai Unió támogatásával a Versenyképes Operatív Program (VEKOP) keretében összesen bruttó 8,22 milliárd forint jut közlekedésbiztonsági és kerékpárosbarát fejlesztésekre Budapesten. A BKK a II. a III. és a XIII. kerületben ebből bruttó 991 millió forint támogatást használhat fel.
A BKK a Fővárosi Önkormányzattal szorosan együttműködve igyekszik megteremteni annak a feltételét, hogy a közlekedők a legmegfelelőbb közlekedési eszközt választhassák. Az autót felváltó lehetőségeknek nemcsak társadalmi, hanem környezeti hasznuk is van. Csökkenhet a zaj- és légszennyezettség, javulhat a levegő minősége, élhetőbbé válnak a zsúfolt fővárosi útszakaszok.
A főváros közlekedési fejlesztéseit összefoglaló Budapesti Mobilitási Terv 2030 a közösségi, kerékpáros- és gyalogosközlekedés előtérbe helyezését tűzi ki célul, hogy fővárosunk élhetőbb, és még inkább ember- és környezetbarát város legyen.