Budapesten találkoztak a világ nagyvárosainak közlekedésszervezői

Budapest, 2023. január 20. – Londontól Szingapúrig a világ számos nagyvárosából érkeztek közlekedésszervező cégek vezető szakemberei Budapestre, a BKK adott otthont ugyanis a UITP (Nemzetközi Közösségi Közlekedési Szövetség) Közlekedésszervezői Bizottság soros ülésének. A program fő témái az egyes városok mobilitási aktualitásai mellett a közösségi közlekedés újrapozicionálása és az infrastruktúra-rendszerek rugalmasságának kérdései voltak. Mindemellett a résztvevők részletesen megismerhették a vendéglátó Budapest közösségi közlekedésének sajátosságait.

Közel húsz országból érkeztek résztvevők a BKK központjában tartott bizottsági ülésre: Szingapúr, Frankfurt, London és New York közösségi közlekedésszervező társaságai egyaránt képviseltették magukat a UITP eseményén. Budapest közlekedésszervezője, a BKK alapítása óta részese és aktív formálója a nemzetközi szakmai munkának.

 

 

A BKK aktív a nemzetközi szakmai munkában

Ezért is merült fel a gondolat, hogy a magyar főváros legyen a vendéglátója ennek a bizottsági ülésnek, amelynek fő témái az egyes városok előtt álló mobilitási kihívások mellett a közösségi közlekedés újrapozicionálása és az infrastruktúra-rendszerek ellenállóképességének kérdései voltak. A világ nagyvárosainak közösségi közlekedését szervező társaságai hasonló kihívásokkal küzdenek, így az információ- és tapasztalatcsere minden elkötelezett szakember alapvető érdeke és a fejlődés feltétele. Ezért tartotta fontosnak a BKK, hogy vendéglátóként is erősítse nemzetközi szerepvállalását – mondta el köszöntőjében dr. Walter Katalin vezérigazgató, aki részletesen bemutatta a résztvevőknek a BKK 2022-es eredményeit és a közeljövő kihívásait.

Elvarázsolta a szakembereket a kisföldalatti

A résztvevők az előadások és megbeszélések után látogatást tettek az M1-es, az M4-es és az átadás előtt álló, felújított M3-as metró egyes szakaszain. A kisföldalatti vívta ki a legnagyobb figyelmet a szakemberek körében, hiszen a több mint 100 éves infrastruktúra felújítása és üzemeltetése nem budapesti sajátosság, más nagymúltú városokat is kihívások elé állít. Ahogyan az akadálymentesítés is, amely az ötven évvel ezelőtt kialakított metróaluljárók felújításánál igényelt különleges megoldásokat (például az M3-as metró ferde liftje).

A héten lezajlott szakmai eseményen elhangzottak részét képezik majd a UITP most készülő szakmai kiadványainak és ajánlásainak.