Rend és tisztaság a Göncz Árpád városközpontnál – folytatta közös akcióját a BKK

Budapest, 2022. október 20. – A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a fővárosban közlekedők tisztább környezetben utazhassanak és nagyobb biztonságban érezzék magukat. A társaság kezdeményezésére indult köztisztasági és közrendvédelmi akció ezúttal a Göncz Árpád városközpont és környékére irányult. Legközelebb, november 10-én a Corvin-negyed kerül sorra.

Köztisztasági akció.

A BKK elkötelezett amellett, hogy partnereivel szoros együttműködésben élhetőbbé tegye a főváros forgalmas köztereit, ezért rendszeresen kezdeményez a mindennapi alapfeladatok ellátásán felüli akciókat. Ezúttal a XIII. kerület fontos közösségi közlekedési csomópontján, a Göncz Árpád városközpont és környékén szervezett közös akciót.

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági Divízió, valamint a BKV munkatársai október 19-én, szerda éjszaka, majd október 20-án, csütörtök reggel kézi és gépi erővel megtisztították a Göncz Árpád városközpontnál lévő busz- és villamosmegállókat, illetve a metróhoz vezető aluljárót.

Köztisztasági akció.

Jelentős szerep jutott az akcióban a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, amely a Készenléti Rendőrség támogatásával a főváros több forgalmas közterületén állandó rendőri jelenlétet biztosít. A rendőrökhöz bármilyen bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén fordulni lehet. Az összehangolt akcióból kivette a részét a rendészeti tevékenységet végző Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, és a kezdeményezést segítették a XIII. kerület közterület-felügyelői, valamint a Menhely Alapítvány munkatársai is.

Köztisztasági akció.

A Göncz Árpád városközpontnál tartott akcióban részt vett:

a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divízió,

a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányság,

a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság,

a XIII. Kerületi Közterület-felügyelet,

a Menhely Alapítvány,

a BKV Zrt., valamint

a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.

 

Közös érdekünk Budapest tisztán tartása

Köztisztasági akció.

A fővárosi közterek tisztaságát és biztonságát célzó kampányban a BKK eddig összesen 21 helyszínen szervezett köztisztasági akciót. A kezdeményezés keretében az együttműködő felek a Boráros teret, a Déli pályaudvart, az Örs vezér terét, a Batthyány teret és Kelenföld vasútállomás környékét már kétszer megtisztították.

Köztisztasági akció.

A BKK fontosnak tartja, hogy a főváros tulajdonában lévő közszolgáltatókkal, illetve állami és civil szervezetekkel együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet. Ezért az FKF, a FŐKERT, a BRFK és a FÖRI közreműködésével tervezi további forgalmas közterek megtisztítását és a közbiztonság növelését. A „Tiszta és biztonságos Budapestért” kampányban november 10-én a Corvin-negyed kerülhet sorra.