Továbbra is irányonként két sáv járható a Rákóczi úton – kedden kezdődik a Blaha Lujza tér felújításának újabb üteme

Budapest, 2021. augusztus 30. – Ötödik üteméhez érkezik a Blaha Lujza tér felújítása, az autóval közlekedők ugyanakkor továbbra is irányonként két sávot használhatnak a Rákóczi úton.

Új forgalmi rend lép életbe augusztus 31-én, kedden a Blaha Lujza térnél: a külső két sáv helyett irányonként a belsőt és a külsőt használhatják az autóval közlekedők. Ugyanúgy két-két sávon haladhat tehát a közúti forgalom, mint a felújítás negyedik ütemében, csak keddtől másik sávokon. A Nagykörúton továbbra is irányonként egy sáv járható.

(A képre kattintva nagyobb méretben jelenik meg a térkép)

 

A térhez csatlakozó Márkus Emília utca és Somogyi Béla utca lezárása változatlan, a Stáhly utcában, valamint a Kőfaragó utcában is megfordított forgalmi rend szerint haladhatnak az autóval közlekedők. A Somogyi Béla utca Stáhly utca és Kőfaragó utca közötti szakaszán – a Nagykörút felőli oldalon – a felújítás miatt a ferde parkolás helyett párhuzamos parkolás van érvényben. A tér belső, legnagyobb része továbbra is lezárva marad, tehát sem a gépjármű-, sem a gyalogosforgalom nem használhatja, illetve a gyalogosforgalom által használt legtöbb járdafelületen, valamint a szökőkutak környékén is folytatják a felújítási munkákat.

(A képre kattintva nagyobb méretben jelenik meg a térkép)

 

A korábbi korlátozások szintén érvényben maradnak

A Nagykörúton irányonként egy forgalmi sávon haladhat a forgalom, továbbra is lehetséges a jobbra kanyarodás. A Rákóczi úton a közösségi közlekedés előnyben részesítése érdekében a Keleti pályaudvar felé közlekedő buszok megállója után az autóbuszoknak van elsőbbsége besorolni a forgalmi sávba, mivel a buszsáv ideiglenesen megszűnt a csomópontban.

A Keleti pályaudvar felé közlekedő 7-es autóbuszcsalád megállóját gyalogosan az aluljáró felől, illetve a Népszínház utca és az Astoria irányából egy mobilkerítések által leválasztott gyalogos folyosón keresztül lehet megközelíteni.

A 4-es és a 6-os villamos megállója, valamint a 7-es autóbuszcsalád Keleti pályaudvar felé közlekedő megállói közötti, a Rákóczi úthoz közelebbi gyalogátkelő továbbra is zárva van, csak a Népszínház utca felőli felszíni gyalogátkelő használható.

A nagykörúti kerékpársáv ideiglenesen megszűnt a csomópontban, az irányonként fennmaradó egy forgalmi sávban közlekedve lehet átjutni kerékpárral a csomóponton. Javasoljuk az ötödik építési ütem ideje alatt – az előző ütemekhez hasonlóan – a kerékpáros alternatív útvonalakat használni a párhuzamos utcákban. A Rákóczi tér felé a Wesselényi utca–Klauzál utca–Márkus Emília utca–Stáhly utca–Somogyi Béla utca útvonalat ajánljuk.

A 4-es és a 6-os villamos a felújítás idején végig közlekedik, a munkák nem érintik a járat Blaha Lujza téri megállóját.

A Blaha Lujza tér felújításával párhuzamosan a Corvin Áruház felújítása is zajlik, ezért az épület körül mobilkerítések határolják a munkaterületet. A téren található másik áruház, az Europeum a felújítás idején zavartalanul üzemel.

 

Így újul meg a Blaha Lujza tér

• A Főváros klímavédelmi akciótervéhez kapcsolódóan a teret egy ligetes, fás közösségi találkozóhellyé alakítják át.

• A jelenlegi értékeket megőrzik, így a Tabánból átültetett két tölgyfát, a Gomba szökőkutat és a Nemzeti Színház emlékművét is. Ezek kiegészítésére épül egy nagyobb, ülőhelynek is használható növénykazetta, valamint egy, a tér burkolatából fellövellő vízjáték.

• A megmentésre alkalmas fák mellett mintegy 70 darab új fát ültetnek, a tér a Nemzeti Színház egykori székeihez hasonlító köztéri székekkel és asztalokkal várja majd a megpihenni vágyókat.

• Két darab új MOL Bubi-gyűjtőállomást létesítenek, és a lehetőségekhez mérten számos egyedi kerékpártámaszt helyeznek el, valamint figyelmet fordítanak ezek megközelítésére is.

• Az újonnan épülő nyilvános illemhely akadálymentes lesz, a tér körbejárhatóságát pedig taktilis figyelmeztető és tájékoztató burkolattal biztosítják.

• Korszerűsítik a tér alatt elhelyezkedő közműhálózatot, megújítják a csapadékcsatornát és a közvilágítást.

• Az aluljáró szigetelését megújítják, ezzel együtt a Rákóczi út–Nagykörút csomópont pályaszerkezetét újjáépítik, kivéve a korábban felújított villamospályát.

• A felújított burkolatra három új gyalogátkelőt létesítenek, így a József körútival együtt mind a négy ágban felszíni akadálymentes, hangjelzéssel kiegészített gyalogosátkelő lesz.

• Az átépítés után új burkolati jeleket festenek fel, továbbá új KRESZ-táblákat helyeznek ki.

 

A korszerűsítéssel kapcsolatos hírek, információk, valamint aktualitások a BKK Blaha Lujza térrel foglalkozó oldalán folyamatosan nyomon követhetők, további tudnivalókat és érdekességeket pedig az erre a célra létrehozott Gyakran Ismételt Kérdések között, ezen a linken lehet olvasni.