Folytatódik az 50-es villamos akadálymentesítése

Budapest, 2021. augusztus 6. – Négy megálló újulhat meg idén az 50-es villamos vonalán, lezárult ugyanis a korszerűsítés előkészítése. Augusztus 6-án, pénteken a kivitelező Colas Alterra Zrt. átvette a munkaterületet, és az ősszel elkezdődhet az építkezés a XIX. kerületi Kossuth tér és a XVIII. kerületi Szarvas csárda tér között.

A Határ úti végállomás felújítását követően folytatódik az 50-es villamosvonal akadálymentesítése, ennek részeként a Budapesti Közlekedési Központ négy megállót korszerűsít. A járat utasai kerekesszékkel, valamint babakocsival is akadálymentesen fel- és leszállhatnak majd a villamosokról. A teljes vonal átalakítását követően itt is új CAF-villamosok közlekedhetnek, amelyek már megérkeztek Budapestre, ám a szükséges beavatkozások megvalósításáig máshol járnak.

A felújítás során a Colas Alterra Zrt. négy megálló – a Kossuth tér, az Árpád utca, a Baross utca (Béke tér irányú peron), valamint a Szarvas csárda tér – peronjait és peronberendezéseit építi át, s elvégzi a szükséges közműkiváltást. Elbontja a meglévő megállókat, majd korszerű peronokat épít új utasvárók és -tájékoztatók elhelyezésével. A megállóhelyek környezete is megújul: felújítják a csatlakozó út- és járdaszakaszokat, autóbusz-megállókat, gyalogátkelőhelyeket, 39 új fát telepítenek és a zöldfelületet is rendezik.

A projekt Budapest Főváros Önkormányzata, valamint az Európai Unió finanszírozásával, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) beruházásában, tartalékkerettel együtt összesen nettó 775,226 millió forintból valósul meg. A korszerűsítés előreláthatóan még az idén év végéig elkészül. A helyszíni kiviteli munkák elkezdéséről, valamint a közösségi közlekedést érintő változásokról a BKK folyamatosan tájékoztatást ad.

A további megállók egy részének (Corvin körút, Lehel utca, Fő utca, Villanytelep, Tinódi utca, Margó Tivadar utca, Kemény Zsigmond utca és Thököly út) akadálymentesítésével kapcsolatban a tervezés lezárult, a kivitelezés a Fővárosi Önkormányzat döntésétől függ. A fennmaradó megállók (Madarász utca, Iparvasút, Honvéd utca, Bajcsy-Zsilinszky út és Ungvár utca) felújításához szükséges tervezési közbeszerzést már előkészítette a BKK, a forrás rendelkezésre állása esetén az eljárás azonnal elindulhat.

 

Folyamatosan fejlődik a fővárosi járműpark

A közösségi közlekedés, valamint az ahhoz kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése 2021-ben is hangsúlyos szerepet kap. Az elmúlt években indított jelentős járműparkfejlesztés rengeteget javított a fővárosi közösségi közlekedés színvonalán. A fejlesztés egyik zászlóshajójának a CAF-villamosok számítanak, amelyek a kor elvárásainak megfelelő szolgáltatásaikkal – tágas férőhely, légkondicionálás, akadálymentesség, fedélzeti kamerák – fokozzák a Budapesten utazók komfortérzetét. Rendelkezésre álló anyagi forrás esetén újabb járművekkel bővülhet a flotta, mert a BKK megállapodott a CAF-villamosok gyártójával, és a szerződésmódosításnak köszönhetően 2022. május 17-ig – teljesen vagy részlegesen – lehívhatja a még opcióban szereplő 51 villamost.