Budapest, 2021. június 21. – A budapestiek egy hónappal ezelőtt, május 20-án vehették először igénybe a megújult MOL Bubi közbringa-szolgáltatást. A megújulást követő első hónapban folyamatosan emelkedett a rendszerben regisztrálók száma, és szinte naponta dőltek meg korábbi, sokéves rekordok.
Nagy figyelem övezte a MOL Bubit 2014-es indulásakor, hiszen újszerű, hiánypótló volt Budapesten az első megosztáson alapuló közlekedési szolgáltatás. Nem véletlen, hogy a Forbes 2015-ben a legtrendibb magyar márkák közé választotta. 2014 és 2020 között a MOL Bubival több mint 100 ezren próbálták ki a városi kerékpározást a fővárosban – ez szép eredménynek számított, méltán volt rá büszke Budapest lakossága, a Főváros és a BKK egyaránt.
Bár ma már senkinek sem kell bemutatni a jól csengő márkanevet, rengetegen ismerik a MOL Bubit, a megújult szolgáltatás mégis soha nem látott érdeklődést váltott ki a fővárosban közlekedőkből. Sokkal kedvezőbb lett a MOL Bubi díjszabása, az applikációt és a kerékpárokat pedig a BKK ügyfeleinek visszajelzései alapján, kifejezetten az ő igényeikre szabva alakították át. A leghitelesebb visszajelzést a felhasználók reakciói adják: a tavasszal megújult MOL Bubival egy hónap alatt 160 ezerszer utaztak, emellett sorra dőltek meg a napi használatra vonatkozó rekordok. Az utazások száma:
• 2021. június 2-án átlépte a napi 5 ezret,
• június 8-án a napi 6 ezret,
• június 10-én a napi 7 ezret,
• június 15-én pedig a napi 8 ezret, beállítva egyben a napi használatra vonatkozó 8296-os rekordot.
Mára már összeszerelték az első ütemben tervezett kerékpárflotta utolsó darabjait is. Ennek köszönhetően jelenleg egyszerre 1200 MOL Bubi-biciklit használhatnak a fővárosban közlekedők. Köszönhetően a nagy érdeklődésnek, a BKK mindent megtesz annak érdekében, hogy a közbeszerzésben szereplő 360 opciós kerékpár minél korábban, akár már jövő tavasszal az utcákra kerülhessen.
Nem csak a MOL Bubi teljesít jól
A közbringát kipróbálva, de a MOL Bubitól függetlenül is egyre többen fedezik fel a városi kerékpározásban rejlő lehetőségeket. Bár jó időben rendszerint növekedni szokott a kerékpárral megtett utazások száma, az elmúlt egy hónap mérései felülmúlják a korábbi évek adatait. A fővárosban kihelyezett kerékpárszámlálókon folyamatosan megdőlnek a rekordok.
Júniusban a Bem téren keresztül 7660-szor kerékpároztak egy nap alatt, ez az eddigi legtöbb, amelyet valaha itt mértek, a Hungária körúti számláló pedig 2200 utazást mért a legjobban teljesítő napon – ez ugyancsak rekordnak számít ezen a szakaszon. Június első felében a Bem térnél összesen 24 ezerrel több alkalommal közlekedtek kerékpárral, mint egy évvel korábban.