Forgalomba állt az eddig lehívott utolsó CAF-villamos is

Budapest, 2021. június 17.Ünnepélyes keretek között, a Budafok kocsiszínben zárult június 17-én, csütörtökön a „Budapesti villamos- és trolibusz járműprojekt II. ütem” projekt. Ennek keretében a tavalyi évben és 2021-ben 26 új akadálymentesített CAF-villamos – 5 hosszú és 21 rövid – állt forgalomba Budapesten. A projekt I. ütemében, 2015-2016-ban összesen 47 spanyol gyártmányú modell érkezett a fővárosba.

„Összesen 17 hosszú és 56 rövid, modern CAF villamos közlekedhet Budapesten. Az új járművek jól illeszkednek Budapest hosszú távú stratégiájába, amelynek központi gondolata a környezet- és klímavédelem, a fenntartható energiagazdálkodás, valamint az ökológiai lábnyomunk csökkentése” – mondta a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. Dr. Walter Katalin hozzátette: „A BKK elkötelezett abban, hogy megújítsa a fővárosi járműparkot. Amennyiben rendelkezésre áll az anyagi forrás, akkor tovább folytatódhat az új járművek beszerzése.”

A BKK és a CAF villamosokat gyártó spanyol vállalat által aláírt megállapodás lehetővé teszi, hogy további egy évig, azaz 2022. május 17-ig – teljesen vagy részlegesen – lehívhassuk a még opcióban szereplő 51 CAF villamost. Tüttő Kata városüzemeltetési főpolgármester-helyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy: „Az új villamosok lehívására akár uniós forrás, akár visszatérítendő EIB támogatás is igénybe vehető, azonban mindkét változathoz kormányjóváhagyás szükséges, amelyet a Főváros eddig nem kapott meg, viszont a villamos járműpark állapota mielőbbi beavatkozást igényel.”

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: „A CAF-villamosok a 21. század elvárásainak megfelelő szolgáltatásaikkal – akadálymentesség, tágas férőhely, légkondicionálás, fedélzeti kamerák – fokozzák a Budapesten utazók komfortérzetét.”

A közösségi közlekedés, valamint az ahhoz kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése 2021-ben is hangsúlyos szerepet kap. Az elmúlt években indított jelentős járműparkfejlesztés rengeteget javított a fővárosi közösségi közlekedés színvonalán. A 3-as, a 17-es és a 19-es vonalak mellett a hétvégi napokon, kisebb forgalmú időszakokban a 42-es és a 69-es villamos vonalán is találkozhatunk a modern járművekkel.

A „Budapesti villamos és trolibusz járműprojekt II. ütem (IKOP-3.1.0-15-2017-00013)” a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása. A teljes projekt megvalósítását az Európai Unió az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében a Kohéziós Alapból 17,6 milliárd forinttal támogatja. A Támogatási Szerződés teljes összege a fővárosi önrésszel nettó 17 699 115 044 forint.