Újabb CAF-villamos, folyamatosan fejlődő járműpark

Budapest, 2021. május 14. - Újabb CAF-villamos futotta próbaköreit Budapesten, a 2253-as számú szerelvény az utolsó, amelyet Dunakeszin szereltek össze. A járműflotta bővülése természetesen nem áll le, a következő villamosok már közvetlenül külföldről érkeztek a magyar fővárosba.

A vadonatúj szerelvény a hét első napjaiban teljesítette az ilyenkor kötelező 500 kilométeres próbafutását az 1-es vonalon. A szokásos próbakörök után következhet a villamos hatósági vizsgája, majd az üzembehelyezési engedély kiállítása. Kizárólag ezek után állhat forgalomba az új szerelvény. A 2253-as pályaszámú jármű az utolsó olyan villamos, amely Dunakeszin készült, ugyanakkor már a következő 3 szerelvény is megérkezett a spanyolországi Irunból. A Budapesti villamos – és trolibusz járműprojekt II. ütemének köszönhetően az előző évben 14 vadonatúj CAF-villamost adtak át és helyeztek forgalomba. Az idei év első negyedében 7 új szerelvény kezdhette meg munkáját.

A „Budapesti villamos és trolibusz járműprojekt II. ütem (IKOP-3.1.0-15-2017-00013)” a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása. A teljes projekt megvalósítását az Európai Unió az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében a Kohéziós Alapból 17,6 milliárd forinttal támogatja. A Támogatási Szerződés teljes összege a fővárosi önrésszel nettó 17.699.115.044 forint.

 

Folyamatosan fejlődik a fővárosi járműpark

A közösségi közlekedés, valamint az ahhoz kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése 2021-ben is hangsúlyos szerepet kap. Az elmúlt években indított jelentős járműparkfejlesztés rengeteget javított a fővárosi közösségi közlekedés színvonalán. A fejlesztés egyik zászlóshajójának a CAF-villamosok számítanak, amelyek a kor elvárásainak megfelelő szolgáltatásaikkal – tágas férőhely, légkondicionálás, akadálymentesség, fedélzeti kamerák – fokozzák a Budapesten utazók komfortérzetét. Emellett idén az első negyedévben két ütemben összesen 32 darab szóló Mercedes-Benz Conecto autóbusz állt forgalomba a BKV Zrt. üzemeltetésében. Az alacsonypadlós járművek az állomány legkorszerűtlenebb tagjait váltják. A Budapesti trolibusz-járműbeszerzés és kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztés elnevezésű projekt keretében a Baross utcai – jelenleg használaton kívüli – troli-felsővezetéket ismét bekötik a hálózatba, így a Harminckettesek tere–Kálvin tér közötti útvonalon is felsővezetékes üzemmódban, gazdaságosabban közlekedhetnek a trolik. Szintén a BKV Zrt. beruházásában zajlik a főváros egyik legjelentősebb közlekedési korszerűsítése, az M3-as metró rekonstrukciója, amely 2022-ben fejeződhet be. Hamarosan megújul a MOL Bubi is, ezzel 1200 teljesen új, a korábbinál jelentősen könnyebben tekerhető kerékpár érkezik Budapestre.