Digitalizáció és integráció a fővárosi közlekedésben

Budapest, 2021. május 3. – A Budapesti Közlekedési Központ kiemelt stratégiai célja az integráció és a digitalizáció a fővárosi közlekedésben. A koronavírus-járvány miatt az integrált, rugalmas közlekedési rendszerek fontosabbak, mint valaha, és az Európai Unió célkitűzései között is meghatározó elemként szerepelnek.

A BKK a főváros mobilitásmenedzsereként valamennyi városban közlekedőre partnereként tekint, függetlenül az utazás idejétől, távolságától, módjától és céljától – egyúttal felelős minden közlekedőért. Küldetésünk, hogy Budapest és az agglomeráció teljes mobilitásrendszerét jövőbemutatóan és a legmagasabb ügyfélélményre törekedve tervezzük, szervezzük, fejlesszük és integráljuk. Az élhető városi környezet, a biztonságos, kiszámítható és egyéni igényekhez is jól illeszthető közlekedési rendszer kialakítását, valamint Budapest térségi integrációját egyaránt célul kitűző Budapesti Mobilitási Terv mind a négy beavatkozási területén, az infrastruktúra, a járműállomány, a szolgáltatások és az intézményrendszer fejlesztése kapcsán is hangsúlyosan megjelenik a digitalizáció és az integráció.

Európai Uniós szintű integrációs és digitalizációs törekvések

A technológiai innovációk segítségével a közlekedés biztonságosabbá, hatékonyabbá és fenntarthatóbbá is tehető. A különböző szolgáltatóktól, különböző tarifával, különböző módon hozzáférhető, a mobilitási igényekre csak korlátozottan válaszoló szolgáltatások helyett a BKK egy ezeket integráló, egységes és digitálisan hozzáférhető szolgáltatási csomag kialakításán dolgozik. A MaaS (Mobility as a Service), azaz a „mobilitás, mint szolgáltatás” a digitalizációt, az integrációt és az ügyfélközpontúságot szem előtt tartó fejlesztésekkel, illetve szabályozással érhető el. A MaaS típusú mobilitási koncepció lényege a még külön kezelt szolgáltatások egyetlen felületen keresztül történő integrálása és elérhetővé tétele a felhasználók számára, biztosítva a kombinálható közlekedési megoldások egyszerű tervezését, igénybevételét és fizetését.

Az integráció és a digitalizáció kiemelten jelenik meg az EU közlekedési irányelveiben. A 2021-27-es európai uniós költségvetési időszakban a kohéziós és strukturális források, valamint a helyreállítási és ellenállóképességet növelő eszközök esetében fontos célterület a digitalizáció. Az uniós tervezési útmutató alapján a források legalább 20 százalékát digitalizációs reformokra és fejlesztésekre kell fordítani.

Bécsi minta a MaaS koncepcióra

Az emberek életminősége szoros összefüggésben áll a mobilitással: minél mobilabb egy társadalom, annál jobb az életminősége. Ezért Bécsben az új közlekedési megoldások elsődleges célja a mobilitás fejlesztése úgy, hogy a közlekedéssel összefüggő kedvezőtlen hatások csökkenjenek. Olyan közlekedési rendszer kialakítására törekednek, amely lehetővé teszi az utazást saját tulajdonú közlekedési eszköz nélkül is. A Wiener Linien szeretne a jövőben a legkülönbözőbb közlekedési szolgáltatások integrátora lenni Bécs térségében.

A DOMINO kutatási projekt keretén belül a Bécsben már működő MaaS országos kiterjesztését készítik elő. A Wiener Linien részvételével – a jelenlegi mobilitási szolgáltatások integrálásával – három helyszínen tesztelnek felhasználóbarát, kényelmes, a klímacélokat támogató mobilitási megoldásokat.

Nemzetközi kutatási projektekhez kapcsolódó BKK-s tapasztalatok és eredmények

A BKK 2010 óta 20 kutatás-fejlesztési és innovációs projektben vett részt, amelyek közül három is szorosan kapcsolódott a MaaS témájához. A közelmúltban az integrációt és digitalizációt érintő témában a Budapesti Mobilitási Terv beavatkozási területeihez kapcsolódva teszteket végzett ezen projektek részeként a szolgáltatások javítása, az infrastruktúra fejlesztése és az intézményi, szolgáltatói együttműködés megalapozása érdekében.

A BKK 2020-ban a MaaS4EU projekt keretében tesztelte a mobilitás mint szolgáltatásrendszer működését különböző mobilitási szolgáltatókkal (közösségi közlekedés, közbringa, taxi, carsharing, utazásmegosztás). A teszt során használt alkalmazással a felhasználók kombinált mobilitási csomagokat vásárolhattak és használhattak az utazásaikhoz. A projektben szerzett tapasztalatokat a BKK a szolgáltatások egységesítése, a mobilitási csomagok kialakítása, valamint a szolgáltatókkal való együttműködése során hasznosíthatja.

A Cities4People projektben a BKK mobilitási pontok létrehozásával tesztelte a közlekedési módok egyszerű váltásának és a megosztáson alapuló mobilitási eszközök megbízható elérésének a kialakítását. Ennek eredményeként a közlekedők egy-egy kijelölt helyen (a Szent Gellért téren és az Infopark területén) koncentráltan, rendezett módon érhetik el a megosztott rollereket, bringákat, robogókat és carsharing autókat.

A Dynaxibility4CE projekt keretében a teljes integráció eléréséhez vezető lépések meghatározásához a BKK az év végéig részletes akciótervet dolgoz ki. Az akcióterv kitér majd a már meglévő és a tervezett rendszerek, eszközök, valamint adatok integrálására, illetve az adatstruktúra kialakítására és kezelésre is.

Budapesti Közlekedési Központ