Nyár elején kezdődhet a IV. kerületi Rózsa utca felújítása

Budapest, 2021. március 17. – Elkezdődhet az újpesti Rózsa utca korszerűsítése, lezárult ugyanis a közbeszerzési eljárás, aláírhatják a nyertes kivitelezővel a szerződést. A beruházásnak köszönhetően az Árpád út és Görgey Artúr út közötti szakaszon a teljes burkolat megújul.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósága elfogadta a IV. kerületi Rózsa utca felújításának tárgyában lebonyolított közbeszerzési eljárás eredményére vonatkozó előterjesztést. Ezért a szerződéskötési moratórium lejárta után megkezdődhet a szerződéskötés folyamata. Az útépítés várhatóan a nyár elején kezdődhet, és idén ősszel fejeződhet be.

Az újpesti projekt keretében megújul a burkolat a Rózsa utca Árpád út és Görgey Artúr út közötti szakaszán, továbbá átépül – így pedig biztonságosabb lesz – a Rózsa utca–Árpád út csomópont. Az érintett teljes szakaszon kerékpársávot létesítenek, emellett átalakítják a Rózsa utca–Deák Ferenc utca–Závodszky Zoltán utca csomópontot, valamint LED-fényforrások alkalmazásával a közvilágítást is korszerűsítik. A felújítás során 42 darab fát, valamint 2076 darab alacsony növésű cserjét ültetnek el.

A BKK az eredetileg becsült összegnél jóval kedvezőbb áron köti meg a kivitelezési szerződést. A Rózsa utca korszerűsítése a tervezett 594 millió forint helyett tartalékkerettel együtt bruttó 397 millió forintba kerül, ez csaknem 200 millió forintos megtakarítást jelent. A közbeszerzési eljárás első helyezettje a jelentős referenciákkal rendelkező SWIETELSKY Magyarország Kft.

A nehézségek, valamint a szűkös anyagi források ellenére a BKK elkötelezett a fejlesztések megvalósítása mellett, ezért a beruházásában több jelentős útfelújítás is várható az idén. Az újbudai Péterhegyi úton és a rákospalotai Deák utcában tavasszal indulhat a rekonstrukció, ahogyan előreláthatóan az angyalföldi Göncöl utcában is. Ha sikerrel zárulnak a közbeszerzési eljárások, útfelújítás indulhat ősszel a terézvárosi Podmaniczky utcában, a zuglói Vezér utcában, valamint az újpalotai Erdőkerülő utcában és Zsókavár utcában. Mindezek mellett a XXII. kerületi Nagytétényi út Mária Terézia utca–Tóth József utca csomópontjában körforgalom épülhet, és a hozzá csatlakozó Mária Terézia utca is megújul a Donszky Árpád utcai csomópontig.

Az útfelújítási program további eleme az Üllői út Szarvas csárda tér és városhatár közötti 4,2 kilométeres szakasz, továbbá a Mester utca Ferenc körút és Haller utca közötti szakasz korszerűsítésének tervezése.