Vigyázunk rátok, vigyázzunk egymásra!

Budapest, 2021. február 03. A biztonságos utazás közös érdekünk, ám ez a kifejezés 2020-ban újfajta értelmet nyert. Mára mindenkiben tudatosult, hogy utazás közben az egészség védelme legalább annyira fontos, mint a közlekedési szabályok betartása. Egészségünk megőrzésében kiemelt érdemei vannak a fővárosban közlekedőknek. A Budapesti Közlekedési Központ és a szolgáltatók továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságos utazás feltételeinek megteremtésére, illetve a COVID-19 járvány visszaszorítására. A BKK ezúton is köszöni ügyfeleinek, hogy az elmúlt hónapok nehézségei ellenére pozitívan, és megértéssel fogadták az olykor-olykor kényelmetlen ideiglenes utazási szabályokat. A fővárosban élők rengeteget tettek azért, hogy ma nyugodtan, biztonságosan lehessen utazni a BKK járatain.

 

A koronavírus-járvány kezdete óta is naponta százezrek veszik igénybe a fővárosi közösségi közlekedést, ezért a BKK, a BKV és az ArrivaBus továbbra is különösen fontosnak tartja a biztonságos utazás feltételeinek megteremtését.

A BKV Zrt. Budapest legnagyobb közlekedési szolgáltatójaként a járvány tavaszi kitörése óta a Fővárossal és a BKK-val együttműködve mindent megtesz az utasok és kollégái egészségének megőrzése érdekében. A BKV 2020. március eleje óta folyamatosan biztosítja az általa üzemeltett és forgalomba adott több mint 2000 jármű, autó- és trolibuszok, villamosok, metrók napi szintű takarítását és fertőtlenítését.  A járvány visszaszorításának érdekében a kibővített takarítási protokoll részeként naponta fertőtlenítik a járművek vezetőállásait és a teljes utasteret, különös tekintettel azokra a felületekre, amelyekkel az utasok érintkeznek, ülések, kapaszkodók, nyomógombok. A járműveken kívül a metróállomások utasforgalmi területeit, a mozgólépcsők korlátait is – a megszokott napi takarításon felül – minden éjjel fertőtlenítik.

Az ArrivaBus is mindent megtesz annak érdekében, hogy az általa üzemeltetett járatokon az utasok és a járművezetők biztonságban legyenek – ráadásul mindezeket az óvintézkedéseket teljes mértékben a saját költségén végzi a vállalat. Az utasok védelmét szolgálja, hogy az összes buszt minden egyes nap alaposan fertőtlenítik, a járművezetők zárt fülkéit pedig speciális nanotechnológiás bevonattal látták el. Ez elpusztítja a rá került kórokozókat, így a buszvezetők nagyobb biztonságban dolgozhatnak.

 

Az ősz folyamán több forgalmas csomópontban, például a Deák téri metróállomáson vagy a Keleti pályaudvarnál is érintésmentes kézfertőtlenítő berendezéseket helyezett ki a BKK, ezzel is segítve a biztonságosabb utazást. Az ügyfélközpontok – több, a pandémiához kapcsolódó intézkedés bevezetése mellett – jelenleg is nyitva tartanak.

Továbbra is kötelező a szájat és az orrot eltakaró maszk használata a járműveken és a megállókban. A BKK munkatársai folyamatosan ellenőrzik ennek betartását, az elmúlt hónapokban 69 utast pótdíjaztak a szabályok megszegése miatt.

A novemberben kihirdetett veszélyhelyzet bevezetése óta a zsúfoltság elkerülése érdekében a reggeli és délutáni csúcsidőszakban az összes rendelkezésre álló jármű forgalomba áll.

A BKK továbbra is azt javasolja, hogy az utasok lehetőség szerint válasszák a mobiljegyet, illetve az automatákból vásárolják meg jegyeiket, bérleteiket. Utóbbi eszközöket is rendszeresen fertőtlenítik, a folyamatos takarítás mellett pedig higiéniai védőbevonattal is ellátták őket.

A járvány elleni védekezésről, valamint a biztonságos utazásról tájékoztató videót készített a BKK, amely ezen a linken érhető el.

A Budapesti Közlekedési Központ ezúton is köszöni az utasok együttműködését.

Vigyázunk rátok, vigyázzunk egymásra!

Budapesti Közlekedési Központ

BKV Zrt.

ArrivaBus