Több mint hat év, félmillió aktív felhasználó: így foglalható össze a FUTÁR sikertörténete

Budapest, 2021. február 12. – Több mint hat éve, 2014 októbere óta szolgálja a fővárosi közösség közlekedést használókat a FUTÁR. Az elmúlt években nagyon megkedvelték az utasok a XXI. századi rendszert, ezt bizonyítja az is, hogy idén januárban 1,2 milliónál is több utazást terveztek meg az alkalmazással, és koronavírus-járvány alatt is közel félmillióan használják aktívan a különböző felületeteket, köztük az okostelefonos applikációt.

Nagy mérföldkő volt 2014 októbere a fővárosi közösségi közlekedésben: ekkor helyezték üzembe a Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszert azaz a FUTÁR-t, amely jelentősen megkönnyíti a budapesti közlekedők életét. Egy világszínvonalú, az évtized legjelentősebb közlekedési fejlesztése valósulhatott meg a fővárosban, amikor az elavult utastájékoztatási rendszert leváltotta az új. A műholdas járműkövetésen alapuló rendszer lehetővé teszi a budapesti forgalom valós idejű, 24 órás felügyeletét, rendkívüli helyzetben pedig a gyors és hatékony közbeavatkozást.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt években szinte mindenki, aki Budapesten közlekedik találkozott valamilyen szinten a FUTÁR-ral. Jól teljesít az alkalmazás is, az okostelefonos applikáció jóval több mint egymillió letöltést tudhat maga mögött. Bár az elmúlt egy évben a koronavírus-járvány miatt jelentősen visszaesett az utazások száma a fővárosban, a közösségi közlekedést használók továbbra is előszeretettel használják a FUTÁR-t: csak januárban 1 211 350 alkalommal az alkalmazással tervezték meg útjukat. A FUTÁR népszerűségét igazolja az is, hogy az elmúlt hónapban több mint 450 ezer aktív felhasználója volt a rendszernek. Ez azt jelenti, hogy minden harmadik-negyedik budapesti rendszeresen használja az applikációt.

 

Több, mint tájékoztató felület

Bár a fővárosiak jelentős része a közterületi kijelzőkön, a járműveken és az applikáción keresztül találkozik a FUTÁR-ral, valójában ettől sokkal összetettebb feladatok zajlanak a háttérben.  A BKK forgalomirányító Központjában a FUTÁR-nak köszönhetően a diszpécserek állandó kapcsolatban vannak a járművezetőkkel, és folyamatosan látják azt is, hogy az egyes járművek merre járnak. Ennek köszönhetően azonnal be tudnak avatkozni, hogy az utasok a lehető legkevesebb fennakadást tapasztalják egy esetleges forgalmi zavar során.

A főváros forgalmasabb csomópontjainál összesen 300 utastájékoztató berendezés működik a nap 24 órájában. A kijelzőkön található információkról a beépített hangszórókon keresztül hangos utastájékoztatást is ad a rendszer, hogy a látássérült utasok is könnyedén tájékozódjanak. A metróaluljárókban monitorokon, a felszíni megállókban pedig tartóoszlopokra szerelt kijelzőkön lehet nyomon követni a közösségi közlekedési információkat.

 

Nincs megállás

A FUTÁR jelenleg is a nap 24 órájában üzemel, kapcsolatot teremtve ezzel az utasok és a Budapesti Közlekedési Központ között. Annak érdekében, hogy még hatékonyabban tudják igénybe venni a fővárosban közlekedők a társaság szolgáltatásait, a szakemberek folyamatosan felügyelik a rendszert, egy esetleges rendellenesség esetén pedig azonnal megkezdik a hiba kijavítását.

Rendkívül fontos az innováció is: bár a FUTÁR egy korszerű és modern rendszer, amely mindenben megfelel a XXI. század elvárásainak, a lehetőségek bővülésével, az eszközök természetszerű elavulásával és elhasználódásával számolni kell. A BKK munkatársai minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy a FUTÁR ne csak a ma, hanem a jövő igényeinek is megfeleljen.