Budapest, 2020. december 23. - A Budapesti Közlekedési Központ és a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. vezetői ma ünnepélyes keretek között aláírták a MOL Bubi megújításáról és üzemeltetéséről szóló szerződést.
A BKK 2020 szeptemberében írt ki nyílt közbeszerzést a fővárosi közbringarendszer fejlesztésére, üzemeltetésére. November 30-án a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. ajánlatát hirdették ki nyertesnek a tenderen. Az eredménnyel kapcsolatban nem érkezett kifogás a pályázók részéről, ezért a törvényeknek megfelelően december 23-án délután Fendrik László, a Budapesti Közlekedési Központ megbízott vezérigazgatója, és Klimon Péter, a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. vezérigazgatója aláírta az 5 évre szóló szerződést.
„Fontos lépést tettünk a mai napon, hiszen hat év után elérkezett az ideje annak, hogy alapjaiban újuljon meg a MOL Bubi” - mondta az aláíráskor Fendrik László. A BKK vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megváltoztak a felhasználói igények és a szokások, valamint a technológiai lehetőségek, ezért hatékonyabbá és korszerűbbé kell tenni a közbringarendszer működését. Ez a folyamat a mai aláírással visszafordíthatatlanul elkezdődik.
A szerződés főbb pontjai
Az 5 évre szóló kontraktus többek között az alábbiakat tartalmazza:
- 1200 db egyenként 21,4 kg saját tömegű, fújt gumikkal felszerelt új kerékpár beszerzését,
- 158 darab gyűjtőállomás üzemeltetését,
- az új gyűjtőállomások tervezését, engedélyeztetését, a gyűjtőállomások áthelyezését,
- új központi háttérrendszer (szoftver) kiépítését,
- egy új, felhasználóbarát mobilapplikáció fejlesztését.
A BKK előzetes ütemezése alapján 2021 tavaszán már egy modernebb, fenntartható MOL Bubit használhatnak a fővárosban közlekedők.