Egy hónapja tart a veszélyhelyzet, Budapest közlekedése is megváltozott

A koronavírus-járvány miatt Magyarország Kormánya 2020. március 11-én veszélyhelyzetet hirdetett ki az élet- és a vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges fertőzés elhárítása érdekében. Ezzel egy olyan, korábban példátlan intézkedéssorozat vette kezdetét, amely Budapest közlekedésére is meghatározó hatással bír, és amely a folyamatos változások következtében várhatóan még nem ért véget. Az elmúlt egy hónap a BKK-ra és az utazókra is nagy terhet rótt: több alkalommal is változott a menetrend, a főváros közlekedését biztosító járművezetők védelme érdekében változott számos jármű felszállási rendje, a BKK napok alatt lehetővé tette a közbringák olcsó, kényelmes használatbavételét és változott több, a közlekedési szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódó szabály is.

A bevezetett veszélyhelyzethez kapcsolódó intézkedéssorozat első lépéseként március 12-én átmenetileg, határozatlan időre felfüggesztették a fővárosi közösségi közlekedési járatokon az elsőajtós felszállási rendszert. A rendelkezés célja az volt, hogy ne az első ajtónál tömörüljenek az utasok felszálláskor, valamint a járművek jobb szellőzését is segítette. A közlekedési szolgáltatók arra biztatták az utasokat, hogy minél gyakrabban nyissák ki a járművek ablakait, mert ez is jelentősen hozzájárul a szellőzéshez. Karácsony Gergely főpolgármester elrendelte a közösségi közlekedési járművek korábbi fokozott gyakoriságú takarításának, fertőtlenítésének további sűrítését is. A BKK kapcsolódó közleménye itt olvasható.

Szintén március 12-től a több ezer fővárosi közösségi közlekedési járművezető védelme érdekében felfüggesztették a járatokon a helyszínen váltott vonaljegyek értékesítését is. Az intézkedés visszavonásáig a városszerte található mintegy 370 automata, a jegypénztárak használatát ajánlotta a BKK, felhívva a figyelmet a járványveszély idején legbiztonságosabbnak bizonyuló közlekedési mobiljegy használatára is. A BKK kapcsolódó közleménye itt olvasható.

A járművezetőket védő intézkedések következő lépéseként március 16-a óta a fővárosi autóbuszokon és trolibuszokon nem nyitják az első ajtót. A járatokra a második és a harmadik (továbbá csuklós buszok esetében a negyedik) ajtónál lehet felszállni. A buszok első részét kordonnal zárták el, hogy az ajánlott távolság tartható legyen a fertőzésveszély elkerülése érdekében. A BKK kapcsolódó közleménye itt olvasható.

A BKK felelős munkáltatóként március 16-tól – példát mutatva több nagy fővárosi cégnek is – fokozatosan bevezette irodai munkatársainál a home office munkavégzés lehetőségét, hogy az otthoni munkával csökkentse a megbetegedés kockázatát a főváros működtetésében meghatározó munkát végző dolgozók körében. A BKK kapcsolódó közleménye itt olvasható.

Karácsony Gergely főpolgármester március 14-i bejelentésének megfelelően átmenetileg a BKK jelképes, 100 forintos havidíjért tette használhatóvá a MOL Bubi közbringarendszert. Ezzel egyidőben, az egyszerűbb használat érdekében a BKK pilot jelleggel bevezette az online regisztráció lehetőségét is. A BKK kapcsolódó közleménye itt olvasható.

Március közepére nyilvánvalóvá vált: a veszélyhelyzet elrendelése és a kapcsolódó kormányzati intézkedések – például az iskolabezárások –, valamint az egyre több fővárosi cégnél elrendelt otthoni munkavégzés miatt fokozatosan mintegy 80-90 százalékkal csökkent a budapesti közösségi közlekedési járatok kihasználtsága. Erre való tekintettel március 19-től a BKK a tanítási szünetben érvényes menetrendet léptette életbe, ezzel is biztosítva a szolgáltatás folyamatosságát, egyúttal azt is, hogy az utasok megfelelő távolságot tarthassanak egymástól. A BKK kapcsolódó közleménye itt olvasható.

Szintén március 19-i változás volt, hogy az ügyfelek és a BKK munkatársai egészségének megóvása, a vírus terjedésének megelőzése, megfékezése érdekében bezártak a társaság ügyfélközpontjai. Jegyek, bérletek azóta is vásárolhatók mintegy 370 automatából, kilenc továbbra is nyitva tartó pénztárban, vonaljegyet, gyűjtőjegyet pedig számos viszonteladónál is lehet venni. Továbbra is hangsúlyoztuk: a járványveszély idején a legbiztonságosabb választás a mobiljegy használata. A BKK kapcsolódó közleménye itt, valamint itt olvasható.

A személyes érintkezés minimálisra csökkentése érdekében a BKK március 24-én ideiglenes eljárásrendet vezetett be az álláskeresők bérletével, valamint a nyugdíjas és a kisgyerekes kedvezmények igénybevételével kapcsolatban. A BKK kapcsolódó közleménye itt olvasható.

Az utasszám drasztikus csökkenése az éjszakai járatok forgalmát is érintette. Ezért a március 27-ről 28-ra virradó éjjeltől egyes, a belvárosi szakaszok sűrűbb lefedettségét biztosító indulások kiiktatásával változott az éjszakai járatok menetrendje Budapesten. A BKK kapcsolódó közleménye itt olvasható.

Karácsony Gergely főpolgármester döntése alapján március 28-a óta a Budapesti Közlekedési Központ járatain is ingyenesen utazhat minden egészségügyi dolgozó a vészhelyzet megszűnéséig. A díjmentes utazásra való jogosultságot többfajta dokumentummal lehet igazolni. A BKK kapcsolódó közleménye itt olvasható.

A BKK a fővárosi járatok utasszámának kihasználtsága miatt egy szombati menetrenden alapuló, ám annál több frekventált vonalon sűrűbb menetrendet biztosító közlekedési rendet vezetett be április 1-jén. A folyamatos utasszámlálás tapasztalati és a visszajelzések alapján már másnap, április 2-án 16 további vonalon vezetett be további járatsűrítést, majd ugyanezen a napon délután bejelentette, hogy április 3-án még 20 járat esetében biztosít gyakoribb indulást, április 6-tól pedig visszaállítja a tanszüneti menetrendet. A BKK kapcsolód közleménye itt, itt, illetve itt olvasható.

A Fővárosi Önkormányzat néhány fontos útvonalon ideiglenes kerékpársávok kialakításáról döntött április 3-án. Ezzel a lépéssel a fővárosiak munkába járását és a biztonságos közlekedést kívánják segíteni a koronavírus-járvány idején. Elsőként a Bartók Béla úton kezdték el felfesteni az ideiglenes kerékpársávot, már április 6-án. A BKK kapcsolódó közleménye itt olvasható.

A fentiekben összefoglalt intézkedések – ahogyan maga a járványveszély is – példátlanok Budapest és a fővárosi közösségi közlekedés életében. A járványveszélyhez kapcsolódóan jelentkező extra költségek és a hirtelen jelentős mértékűvé vált menetdíjbevétel-kiesés ellenére azonban nincs ok aggodalomra a Budapesti Közlekedési Központ működésével és finanszírozásával kapcsolatban, a társaság működése jelenleg is stabil. A BKK kapcsolódó közlemény itt olvasható.

Köszönjük a fővárosi utazóközönségnek az eltelt egy hónapban tanúsított türelmüket és azt a rengeteg visszajelzést, amellyel munkánkat segítették. Továbbra is kérjük, hogy a kijárási korlátozásról szóló rendelet értelmében lakhelyüket vagy tartózkodási helyüket csak alapos indokkal hagyják el, aki csak teheti, inkább maradjon otthon.

Budapest, 2020. április 11.

Budapesti Közlekedési Központ