Hétfőtől nem nyitják az autóbuszok első ajtaját
Az elővigyázatosságból bevezetett átmeneti, határozatlan időre szóló intézkedés célja, hogy minimálisra csökkentse az esélyét a buszvezetők koronavírusos megbetegedésének. Budapesten naponta több ezer buszvezető biztosítja a felszíni közösségi közlekedés működőképességének jelentős részét, védelmük emiatt rendkívül fontos nemcsak a munkáltatójuk, de a fővárosban utazók számára is. A járművezetők biztonságát szolgálta az is, hogy csütörtök óta felfüggesztették a helyszíni vonaljegy-értékesítést is a fővárosi járatokon. „Kollégáink, járművezetőink és családjuk védelme ugyanolyan fontos feladatunk, mint utasaink egészségének megóvása. Mindannyiunk érdeke, hogy a budapesti közösségi közlekedés zavartalanul működjön veszélyhelyzet idején is. Ennek érdekében minden lehetséges intézkedést megteszünk” – hangsúlyozta Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója.
A jármű elejének elzárása hasonlatos lesz a több hazai híroldalon már bemutatott, külföldön is alkalmazott példákhoz: a kordonokat az első üléssor környezetében helyezik ki, ügyelve arra, hogy az utastérből minél kevesebb helyet válasszon le, ugyanakkor megfelelő mértékben izolálja a buszvezetőket. Az oktatási intézmények ideiglenes bezárása, az egyre több fővárosi cégnél lehetővé tett home office (otthoni munkavégzés) és az elmúlt napok forgalmi tapasztalatai alapján a BKK és a közlekedési szolgáltatók – a BKV és a VT-Arriva – arra számít, hogy az intézkedés nem okoz majd zsúfoltságot a járatokon. Az új felszállási rendet a több mint 300 fővárosi nappali autóbusz- és trolibusz-vonalon, valamint éjszakaibusz-vonalon alkalmazzák.
A közlekedési szolgáltatók mindent megtesznek az utasok védelme érdekében is. A járművek jobb szellőzése érdekében csütörtökön felfüggesztették az elsőajtós felszállás rendet, és elrendelték azt is, hogy minden megállóban, ahol le- vagy felszálló utas van, az összes ajtót kinyitják. (A most bevezetett intézkedés a buszok első ajtaja tekintetében ezt felülírja, ugyanakkor az első ajtó könyékén a kordonozás miatt nem is tartózkodik majd utas.) Rendelkeztek arról is, hogy a járművek összes ablakfelülete nyitható legyen; ezzel kapcsolatban továbbra is kérjük az utazóközönséget, hogy aktívan vegyenek részt a járművek szellőztetésében, és minél gyakrabban nyissák az ablakokat. A közösségi közlekedési járműveket, azok minden felületét – beleértve a kapaszkodókat, a leszállásjelző gombokat is – a lehető leggyakrabban takarítják, fertőtlenítik.
Később döntenek a tanszüneti menetrendről
A március 13-án, pénteken este bejelentett kormányzati döntés értelmében 16-ától, hétfőtől ideiglenesen nem látogathatják az iskolákat a tanulók. „Kiemelt figyelemmel kísérjük hétfőtől a közösségi közlekedés kihasználtságát. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy az iskolaszünet és a cégeknél elrendelt távmunka miatt jelentősen mérséklődik az utasszám, a szolgáltatók közreműködésével néhány nap alatt átállunk tanítási szünetben érvényes menetrendre” – reflektált a kormányzati bejelentésre Dr. Varga Ivett, a BKK vezérigazgatója.
###
Korábbi anyagaink a koronavírus-járvány miatti rendkívüli intézkedésekről:
- Hogyan használjuk a közösségi közlekedést járvány idején?
- Koronavírusjárvány-megelőzés: felfüggesztik a járművezetői jegyárusítást Budapesten
- Koronavírusjárvány-megelőzés: felfüggesztik az elsőajtós felszállási rendszert Budapesten
- Gyakran ismételt kérdések: koronavírus-járvány és közösségi közlekedés
Budapest, 2020. március 14.
Budapesti Közlekedési Központ
BKV Zrt.