Kerékpárforgalmi létesítmények felújításának és B+R kerékpártárolók létesítésének kivitelezési munkáira vonatkozó közbeszerzési eljárás indult Budapesten

2019. január 30-án megjelent a Budapest XII. kerület Hajnóczy utcai kerékpárút felújítására, a XIII. kerület Róbert Károly körút – Gömb utca – Szegedi út kerékpáros tengely korszerűsítésére, valamint fővárosi új B+R kerékpártárolók telepítésére vonatkozó közbeszerzési eljárás ajánlati felhívása.

A projekt keretében a XII. kerület Hajnóczy utca páratlan oldali járda és a járdán lévő kerékpárút térkő burkolatát aszfalt burkolatra cserélik. Az egyirányú kerékpárúttal ellentétes irányban kerékpáros nyomot festenek fel az útpályára.

Megújul a XIII. kerület Róbert Károly krt.- Árpád hídi felhajtótól a Váci úton keresztül a Teve utca - Gömb u. - Szegedi út kerékpáros útvonal egészen a Dévényi utcáig. A Váci út térségében elsősorban a jelzőlámpás átvezetéseket alakítják át. A Teve utcától a Pap Károly utcáig a vörös színű térkő burkolaton vezetett kerékpárút kopott kerékpáros jelzéseit újrafestik, a Szegedi úton pedig kerékpáros biztonságot javító forgalomtechnikai beavatkozásokra is sor kerül.

A két kerületi helyszínt érintő munkálatokon kívül 35 fővárosi helyszínen B+R kerékpártárolókat létesítenek, és építenek át. A helyszínek a kiemelt közösségi közlekedési járatok (M2-es metró, M3-as metró, H5-ös HÉV, H8-as HÉV, H9-es HÉV, 1-es villamos) megállóit érintik. Általánosan hajlított csőtámaszokat helyeznek ki, több helyszínen pedig fedett kerékpártárolót alakítanak ki.