Közlemény

A BKV Zrt. által a Népszava kérdésére elküldött válasz elferdítése, szövegkörnyezetből való kiragadása történt több sajtóorgánumban megjelent hírrel kapcsolatban. Nem felel meg a valóságnak, hogy a HÉV-alagútban „aggasztóan szaporodó hajszálrepedések” jelentek volna meg, a villamosközlekedésre vonatkozó sebességkorlátozást pedig a veszélyhelyzet megelőzésére rendelték el.

A HÉV-alagút és a fölötte kialakított villamospálya szerkezeti megoldásait már a tervezés alatt is alapos és komoly szakértői vizsgálatok előzték meg. A BKK a beruházás keretén belül minden szükséges szerkezeti megerősítést elvégzett, amely a tervezési határokon belül volt. A budai fonódó projekthez kapcsolódóan a hatósági határozat alapján a próbaterhelést és a méréseket a BKK elvégezte 2016 júniusában, és az ezzel kapcsolatos repedések injektálását is 2016. szeptember végén. A próbaterhelés sikeres volt, a terheléses mérések eredményei megfelelőek voltak.

A megvalósítást követően pedig folyamatos monitorozás történik mind az alagútszerkezeten, mind a villamospályán. Az alagút födémszerkezete a megerősítéseket követően megfelelően stabilnak bizonyult, az építéskor hajszálrepedések a terhelés hatására sem mutattak lényegi változást. Ugyanakkor a BKV Zrt.-nek részben felelős üzemeltetőként, részben pedig a hatósági előírásoknak megfelelően, a villamosközlekedésre vonatkozó sebességkorlátozást mindaddig fenn kell tartania, amíg minden kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy a repedések nem terjednek tovább, illetve újak nem keletkeznek. A BKV Zrt. ezt adta válaszként az újságírói kérdésre is, nem azt, hogy a repedések terjednének.

A BKV Zrt. kérésének ellenére a Népszava újságírója a MÁV-HÉV Zrt.-t nem kereste meg kérdéseivel. Tájékoztatásuk alapján a HÉV részéről sem történt sebességcsökkentés elrendelése. Sőt, a legújabb szakértői vizsgálat eredménye is megszületett, amely igazolja az alagút megfelelő állapotát. Ennek megerősítésére továbbra is kérjük az újságírótól az érintettek megkeresését.