Bérlethamisítókat lefülelő rendőröket jutalmazott meg a BKK

Jegy- és bérlethamisító csoportot felderítő, illetve további törvénysértést megakadályozó rendőröket jutalmazott meg a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, Dr. Dabóczi Kálmán. A gyanúsítottak, akik a BKK automatáiból tulajdonítottak el jegy, illetve bérlet nyomtatására alkalmas papírt, több millió forinttal károsították meg a Budapesti Közlekedési Központot, elfogásuk azonban további, mintegy hatvanmillió forintos kár okozását előzte meg.                                                                                                                    

A gyanúsítottak a BKK egyik budai automatájából jegy- és bérlet készítésére alkalmas, hologrammal ellátott papírt tulajdonítottak el, amelyekből nyomtató és egyéb technikai eszközök segítségével készítettek hamis értékcikkeket. Elfogásukig több mint 100 darab bérletszelvényt értékesítettek, ezáltal, valamint az automata megrongálásával nagy kárt okoztak a BKK-nak.

A bemutatott ügyet felderítő rendőröket Dr. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója jutalmazta meg, köszönetet mondva a további károkozást megakadályozó, áldozatos munkájukért. Elmondta: a BKK a rendőrséggel közösen mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kerüljenek forgalomba hamis jegyek és bérletek. A BKK folyamatosan dolgozik azon, hogy a készülékek szoftver- és hardvereszközeinek fejlesztésével megakadályozza azok megrongálását, kifosztását és biztonsági személyzet bevonásával is védi az automatákat.                                                                                                                               

A BKK megújult értékesítési stratégiájának részeként az elmúlt években telepített mintegy 360 vadonatúj automata nyújt lehetőséget az utasoknak jegyük és bérletük megvásárlására. A készülékek érmét, papírpénzt is elfogadnak és visszaadnak, ezen kívül hagyományos és érintésmentes bankkártyával is gyors fizetési módot kínálnak. Sokszor azonban előfordul, hogy eltömítik a készülékek bankjegy- és érmekiadó nyílásait. Ezzel az elkövetők nagy károkat okoznak az utasoknak és a BKK-nak is. Dr. Dabóczi Kálmán elmondta: a most felderített ügy nem az első eset, amikor bérlethamisítókat, automatarongálókat, kapnak el, ugyanakkor bízik abban, hogy az elkövetők elfogása elrettentő erővel bír.

A BKK felhívja a fővárosban közlekedők figyelmét arra, hogy aki utazása során hamis bérlettel utazik, az ellen eljárás indulhat, ezért kizárólag a BKK hivatalos értékesítési pontjain – automatákból, ügyfélközpontban, pénztárban – vagy viszonteladóinál vásárolják meg az utazáshoz szükséges jegyet, bérletet. A hamisításos bűncselekmények felszámolásában a 2018 elejétől fokozatosan elinduló elektronikus jegyrendszer jelent majd megoldást.