A közösségi közlekedést választani megtérülő befektetés

Az Európai Mobilitási Hét minden évben kiemelten fontos a BKK számára, hiszen ilyenkor adódik a legjobb lehetőség arra, hogy közelebbről is megismertesse a fővárosiakkal a közösségi közlekedés előnyeit, valamint bemutathassa az elmúlt időszak és a jövő fejlesztéseit. Míg az elmúlt évtizedekben egyre többen ültek autóba a belvárosban, úgy az utóbbi években folyamatosan nő azoknak a száma, akik tudatosan inkább a környezetkímélőbb megoldások, vagyis a közösségi közlekedés, gyaloglás és biciklizés mellett teszik le a voksukat. Ez egy megtérülő befektetés, hiszen fenntarthatóbbá teszi a városi életet, élhető környezetet biztosít a jövő generációinak is.  A Mobilitási Hét Családi Hétvégéjét Dr. Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes és Dr. Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója nyitotta meg. Az Andrássy úton zajló Családi Hétvége megnyitóján Dr. Bagdy Gábor az út névadóját, Andrássy Gyula egykori miniszterelnököt állította példaként a közönség elé: ő volt az első, aki úgy gondolta, hogy az ország fejlődését hosszú távon kell megalapozni, ehhez pedig erős fővárosra van szükség. „Az ő példája biztat minket arra, hogy mindig előre, hosszú távon kell gondolkodnunk. Ezért fontos számunkra a Mobilitási Hét, amely a Főváros vezetőinek azt jelenti: meg kell találnunk az egyensúlyt a mindennapi közlekedési célok között – hogy mindenki időben eljuthasson a munkahelyére – és aközött, hogy Budapest lakosai jól érezzék magukat a fővárosban”. A főpolgármester-helyettes felidézte: Budapest az utóbbi években a nagyvárosok és az élhető városok között is évről évre előrébb tör, amelynek két fontos oka a fejlett közösségi közlekedési szolgáltatás – amely gyakran érkező járművekkel a város egészét lefedi –, valamint a közterületek megnyitása a lakosság felé. Utóbbi kapcsán Dr. Bagdy Gábor az egyik legfontosabb célnak a Duna-part kiszélesítését nevezte a budapestiek és a turisták számára. sim_1258„Mobilitási Hétről beszélünk, nem autómentes napról, és ez a változás fontos, hiszen a különböző közlekedési módokat nem szabad egymással szembeállítani: meg kell tanulnunk együttműködni. Ezért a mobilitási hét nem szólhat másról, mint ésszerű közlekedésről, együttműködésről és rendszerszintű gondolkodásról. Közösen tegyük még élhetőbbé a várost” – hangoztatta Dr. Dabóczi Kálmán. A rendszerszintű gondolkodás közös törekvés kell, hogy legyen, ahhoz nem csak a Fővárosi Önkormányzatra és a BKK-ra van szükség. A Mobilitási Hét a BKK vezérigazgatója szerint ennek az együttműködésnek a kiváló példája. Dr. Dabóczi Kálmán az eseményen bemutatta az elmúlt időszak környezetbarát és fenntartható fejlesztéseit – a MOL Bubit, a budai fonódó villamoshálózatot, a felújított 1-es és 3-as villamosvonalat, az új beszerzésű, modern CAF-villamost, Skoda-Solaris trolibuszt, elektromos és gázüzemű autóbuszokat, – és a közeljövő projektjeit – egyebek mellett a BKK GYERE (Gyalogos Eligazító Rendszer) nevű, városi tájékozódást segítő rendszert, valamint a kibővített BKK FUTÁR utazástervezőt. A szeptember 16-22. között tizenötödik alkalommal zajló Európai Mobilitási Hét célja, hogy Budapest lakossága is aktívan tegyen a fenntartható és zöldebb városért. Budapest hosszú évek óta aktív résztvevője Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi programsorozatának, amely a városi közlekedés ésszerűsítését és a környezetkímélő közlekedési alternatívák népszerűsítését célozza meg. A BKK által szervezett rendezvény európai szinten is kiemelkedő színvonalú és jelentőségű: az Európai Bizottság Környezetvédelmi és Közlekedési Főigazgatósága 2012-ben a negyedik helyre, 2013-ban pedig az első három európai város közé sorolta a Mobility Awardon. Tavaly is az első tíz helyezett közé került Budapest, ami azt mutatja, hogy nemzetközi szinten is elismerik azt a munkát, amely a fővárosban zajlik a közlekedési fejlesztéseken keresztül a fenntartható városi lét megteremtéséért. A Családi Hétvégének helyt adó Andrássy úton rengeteg színes program várja a kilátogatókat: kipróbálhatják a MOL Bubi közbringákat, a Közlekedésguru óriás közlekedési társasjátékot, könnyűzenei koncerteken, táncelőadásokon vehetnek részt, interaktív tudományos játékokkal edzhetik elméjüket, járműbemutatón vehetnek részt, egy hőlégballonból pedig akár az egész rendezvényt megnézhetik. A Kodály köröndnél a Magyar Vöröskereszt munkatársai várják a véradókat. Nemcsak a BKK, de a többi résztvevő szervezet, cég és intézmény is rengeteg további színes programmal várja az érdeklődőket. Minden, a Mobilitási Héttel kapcsolatos információ részletesen megismerhető a BKK honlapján: www.bkk.hu/mobilitasihet. sim_1348 sim_1369   Budapest, 2016. szeptember 17. Budapesti Közlekedési Központ