Idén első alkalommal Mikulástroli közlekedik Budapesten

Idén először közlekedik Mikulástroli néven az egyik legújabb, környezetkímélő és akadálymentes Solaris–Škoda trolibusz a karácsonyt megelőző ünnepi időszakban Budapesten. Dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes, Dr. Dabóczi Kálmán a BKK vezérigazgatója és Bolla Tibor a BKV elnök-vezérigazgatója, gyermekeikkel együtt, sajtótájékoztatón mutatták be és indították útjára a különleges trolibuszt. A járművön utazó Mikulásnak ajándékokat adtak át, melyek rászoruló családokhoz kerülnek.

Dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes Tarlós István főpolgármester nevében köszöntötte a megjelenteket, különösen a gyermekeket. Kiemelte, hogy az adventi időszakban még inkább fontos az egymásra figyelés, valamint egymás, főként a rászorulók segítése. Köszönetet mondott a Mikulásgyárnak az elmúlt 11 év munkájáért, mellyel sok nélkülöző család karácsonyát tették boldoggá. Budapest az új járművek forgalomba állításával igyekszik kedveskedni a budapestieknek.

Dr. Dabóczi Kálmán a BKK vezérigazgatója elmondta, hogy az esemény ezúttal kivételesen nem a járművekről, sokkal inkább a közösségről szól, akikért a közösségi közlekedési rendszer is van. A jövő generációnak való példamutatás fontosságát hangsúlyozta beszédében, megemlítve, hogy a BKK is erre törekszik, ezért adománygyűjtést szerveztek a rászorulók számára. Fontosnak nevezte, hogy gyermekeinknek átadjuk az emberi, közösségi gondolkodásmódot. A BKK ezért rajzpályázatot hirdetett, aminek kiemelkedő munkái díszítik majd a cég jövő évi naptárát. A rendezvényt követően átadták a rajzpályázat nyerteseinek a díjakat.

Bolla Tibor a BKV elnök-vezérigazgatója felhívta arra a figyelmet, hogy nem csak az ünnepek alkalmával kell a rászorulókra gondolni, de a hétköznapokon is segítenünk kell őket. A BKV dolgozói is gyűjtést szerveztek, ezen felül a vállalat a feldíszített járművekkel kíván szeretetteljes ünnepi hangulatot csempészni a fővárosi közlekedésbe.

A BKK a Mikulásgyárral együttműködve ajándékgyűjtési akcióba kezdett a hátrányos helyzetű családok megsegítésére. A kampány keretében - azon kívül, hogy a gyerekek együtt trolizhatnak a Mikulással és krampusz segítőjével – a Mikulástrolin is leadhatók azok az ajándékok, adományok, játékok amelyeket a BKK eljuttat a Mikulásgyár manóinak, akik elviszik azokat a hátrányos helyzetű családoknak. A Mikulástroli elsőként a BKK munkatársai által gyűjtött ajándékokat szállította a Mikulásgyárba.

A Mikulástroli nemcsak a rajta ülő Mikulás miatt különleges: káprázatos fényeit körülbelül 10000 db alacsony fogyasztású LED izzóból összeállított fényfüzér biztosítja, valamint különleges, egyedi belső dekoráció gondoskodik az ünnepi hangulatról.

A Mikulástroli 2015. december 5-e és 19-e között, a város 11 különböző trolibusz vonalán, hétköznap 17 és 20 óra között, hétvégén 10 és 20 óra között, menetrend szerint közlekedik, ami az érintett vonalak végállomásain kihelyezett tájékoztatókon valamint a BKK honlapján olvasható. December 20-ától - december 24-e és 31-e kivételével -  január 6-áig ugyanez a jármű Fénytroli néven közlekedik tovább naponta 17 és 21 óra között. A Mikulástroli normál díjszabás szerint vehető igénybe.