A próbajárat célja az infrastruktúra megfelelőségének ellenőrzése, valamint a tapasztalatok alapján az esetleges hiányosságok feltárása és kezelése. A sikeres próbajárat után megkezdődik a beruházás műszaki átadás-átvétele, valamint folytatódik a befejező beruházási elemek elvégzése, mint a járda- és peronburkolások, utcabútorok elhelyezése, a területrendezés, illetve a végleges forgalomtechnikai rend kialakítása.
Ettől a naptól változnak a Budai fonódó építési munkái miatti közúti közlekedést érintő korlátozások is. A Török utcát teljes szélességben megnyitják, így – kisebb korlátozások mellett – a Bécsi út (a Zsigmond tér- Nagyszombat utca között), valamint a Frankel Leó út is (a Zsigmond tér - Harcsa utca között) – szintén kisebb korlátozások mellett – ismét mindkét irányban járható lesz. Azonban a Frankel Leó út, a Harcsa és a Vidra utca között továbbra is egyirányú marad a közúti közlekedés. A BKK kéri az autósokat, hogy a villamosvágányokon és azok egy méteres körzetében ne parkoljanak, mert a villamosközlekedés, illetve próbajáratok a nap bármelyik szakaszában lehetnek!
A projekt műszaki átadás-átvételi eljárásának lezárása és a kivitelezési munkák befejezése 2015. december 23-ára várható. 2015. december 23. után már csak kisebb járulékos munkálatokat végeznek a vágányzónán kívül, amelyek nem befolyásolják a rendeltetésszerű használatot. A villamosközlekedés előreláthatóan 2016. január közepén indulhat meg, addig a villamosvezetők képzése folyik.
A KÖZOP-5.5.0-09-11-2011-0016 azonosítószámú “A Budai fonódó villamosközlekedés megteremtése Széll Kálmán téri ág” és a KÖZOP-5.5.0-09-11-2011-0015 azonosítószámú “A Budai fonódó villamosközlekedés megteremtése Bem rakparti ág” mint a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ kiemelt közlekedésfejlesztési beruházásai az Új Széchenyi Terv Közlekedési Operatív Programjának segítségével európai uniós és hazai forrásból 90,40 százalékos (Széll Kálmán téri ág), illetve 68,30 százalékos (Bem rakparti ág) uniós támogatási ráta mellett valósulnak meg. A budai fonódó összköltsége: 15,9 milliárd Ft, a Széll Kálmán téri ág költsége közel 10,8 milliárd Ft, a Bem rakparti ág költsége pedig 5,1 milliárd Ft.