KÖZLEMÉNY

A Budapesti Közlekedési Központ olyan bérletet ellenőrzött egyik utasánál 2015. november 8-án az M3-as metró Kálvin tér állomásán, amelyet több ellenőr is hamisnak ítélt meg. A történtek tisztázása érdekében az utas és hozzátartozója rendőrségi intézkedést kezdeményezett. A Budapesti Közlekedési Központ haladéktalanul vizsgálatot indított az esettel kapcsolatban, amelynek eredményéről az alábbi tájékoztatást adja.

2015. november 8-án délután a BKK jegyellenőrei az M3-as metró Kálvin tér állomásán végeztek jegyellenőrzést. Munkájuk során az egyik hölgy utas bérletének megvizsgálásakor megállapították, hogy a bérlet hamis. A jegyellenőrök ezután tájékoztatták a hölgyet a problémáról, majd ismertették vele a pótdíjrendezési módokat. Bár az utas először átadta a személyazonosító igazolványát az utólagos fizetéshez szükséges adatfelvétel érdekében, végül mégis megtagadta a pótdíjazásról készített jegyzőkönyv aláírását. Ezután a hölgy a helyszínre hívta az édesanyját, aki értesítette a rendőrséget. A rendőrség az érintetteket a IX. kerületi Rendőrkapitányságra szállította. A jegyellenőrök csak 22:30 körül hagyhatták el a kapitányságot, de már az eset napján beszámoltak a történtekről felettesüknek.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a BKK jegyellenőrei mindenben az előírt szabályoknak megfelelően jártak el, a Budapesti Közlekedési Központnak ugyanis – mint közpénzzel gazdálkodó szervezetnek – minden hasonló esetet ki kell vizsgálnia a visszaélések visszaszorítása érdekében. Fontosnak tartjuk jelezni azt is, hogy a jegyellenőröknek nem volt szükségük a rendőri közreműködésre az utas igazoltatásához, mivel az utas önként megadta adatait az utólagos pótdíjrendezéshez. A rendőrség közreműködését az utas hozzátartozója kérte, ő maga hívta helyszínre a járőröket, akik végül eljárást kezdeményeztek.  Ennek lett következménye, hogy mind az utasnak, mind a jegyellenőröknek a rendőrségen kellett tartózkodniuk.

Mivel a bérletszelvény jelenleg nincs a Budapesti Közlekedési Központ birtokában (azt a rendőrség lefoglalta), ezért a Társaság egyelőre nem tud további szakértői vizsgálatot végezni az eredetiségre vonatkozóan.

Budapest, 2015. november 10.

Budapesti Közlekedési Központ