C,E,ST


Fotós nosztalgiajárat július 11-én
F
Július 11-én, szombaton F jelzéssel, a forgalomból több éve kivont UV, fotós nosztalgiavillamos közlekedik az Örs vezér tere és a Bécsi út / Vörösvári út útvonalon. A férőhelyek száma korlátozott, ezért csak azok vehetnek részt ezeken a nosztalgiautakon, akik előzetesen regisztrálnak az oldal alján található űrlapon.
Nosztalgiajáratainkon különleges díjszabás szerint kell jegyet váltani
A nosztalgiajáratokon – a tavalyi változatlan árakon váltható – nosztalgiajeggyel lehet utazni (vagyis a helyi és a helyközi járatokon a felnőttek 500-500 forintért, a 6–14 éves gyerekek pedig 300-300 forintért vásárolhatnak jegyet). Az egyszeri utazásra jogosító jegyeken kívül nosztalgia-napijegyeket és éves nosztalgiabérleteket is vehetnek. Ezekkel az adott napon, illetve egész évben korlátlan számban utazhatnak nosztalgiajáratainkon, de csak Budapest közigazgatási határán belül. Budapest közigazgatási határán kívülre a nosztalgiajegy mellé helyközi nosztalgia-vonaljegy váltása is szükséges. A nosztalgia-napijegy ára felnőtteknek 2000 forint, gyerekeknek 1200 forint, az éves nosztalgiabérlet 15.000 forintba kerül. A közforgalmú utazási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV. 25.) Kormányrendelet értelmében a nosztalgiajáratokat is díjfizetés nélkül vehetik igénybe azok, akik egyébként is díjmentes utazásra jogosultak. Nosztalgiajáratainkról, valamint azok díjszabásáról bővebb információ az alábbi linken található: https://bkk.hu/nosztalgia/ A járatok és indulási időpontjaik változtatásának jogát fenntartjuk. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt. Budapesti Közlekedési Központ BKV Zrt.