Június 20-án(szombaton) délután 17 órától vízvezeték-építés kezdődik a Budaörsi úton a Muskotály köz és Homonna utca közötti szakaszon. Szombaton délután a forgalomkorlátozás kiépítése miatt a befelé haladó oldalon a Muskotály köz környékén, valamint a Fehérló utcai csomópont előtt útszűkületre kell számítani.
A nagyobb forgalomkorlátozások másnap, június 21-én (vasárnap) kezdődnek: várhatóan július 22-éig a Budaörsi út városból kifelé haladó útpályáján a Muskotály utca és a Fehérló utca (Zólyom köz) között zajlik majd az építkezés, ezért az autósok két forgalmi sávon haladhatnak, úgy, hogy az egyik sáv a munkaterület mellett a városhatár irányú oldalon halad, míg a másik sávot a befelé vezető útpályára terelik át. Emiatt centrum irányban csak egy sávon haladhatnak majd az autósok.
A Budaörsi út kifelé haladó útpályáján a Fehérló utca (Zólyom köz) és a Nagyszőlős utca közötti szakaszán is zajlik majd a vízvezeték-építés, ezért nappal a munkaterület mellett 2 x 2,75 méter széles, szűkített forgalmi sávban lehet haladni. A sávelzárással is járó munkákat a kisebb forgalmú esti időszakban (tervezetten este 20 és reggel 6 óra között) végzik. Ekkor csak egy forgalmi sáv lesz járható kifelé vezető irányban is.
A várhatóan kialakuló nagyobb torlódások csökkentése érdekében
- az Egér úton a reggeli csúcsidőben a közlekedési lámpák áthangolásával több csomópontban kisebb mértékben nő majd a főirányban közlekedők szabadjelzése;
- a Galvani út–Szerémi út csomópontban az Egér út felől érkezők zöld jelzésének idejét is meghosszabbítják;
- a Nagyszőlős utca–Jászóvár utca csomópontban a Jászóvár utca felé balra kanyarodók kapnak hosszabb zöldidőt;
- a Karolina út–Alsóhegy utca–Villányi út csomópontban az Alsóhegy utca déli szakszáról érkezők számára – ideiglenesen – megszűnik a jelzőlámpás szabályozás. Az autósok elsőbbségadást követően tudnak majd jobbra kanyarodni;
- a Karolina út felől az Alsóhegy utca északi szakasza felé közlekedők a korábbi – és változatlanul megmaradó – főjelző szabadjelzése mellett kiegészítő zöldjelzéssel is haladhatnak majd. Emiatt az Alsóhegy utca északi szakaszáról érkezők nem tudnak majd a Villányi útra balra kanyarodni.
A vízvezeték-építés július 22-ét követően is folytatódik majd: ekkor – szintén a városhatár irányú oldalon – a Homonna utca és a Dayka Gábor utca közötti, majd ezt követően a Dayka Gábor utca és a Rahó utca közötti szakaszon a szélső sávot zárják le, a három belső sáv járható lesz.
A BKK honlapján, illetve a kozut.bkkinfo.hu linken már valós idejű közúti közlekedési információk is elérhetők. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők az új webes felületen.
Budapest, 2015. június 18.
Budapesti Közlekedési Központ