Az újpesti Görgey Artúr út útburkolatának állapota olyannyira leromlott, hogy szükségessé vált az út kockaköves burkolatának és a nagypaneles villamospályájának teljes cseréje. A felújítás az aszfaltozáson kívül más fejlesztéseket is tartalmaz: teljesen megújul a 12-es és a 14-es villamos pályája és megállói, a buszmegállók, valamint az úttest két oldalán kerékpársávok és parkolósávok épülnek, egyszerre gondolva a gyalogosokra, a kerékpárosokra, a villamossal és busszal utazókra és természetesen az autóval közlekedőkre is.
A felújítás három ütemben történik. A most induló másodikban – az első ütemmel indult felújításokkal egy időben – a jelenleg igénybevett szakaszon kívül az István úti ív - Erkel Gyula és Rózsa utca - Jósika utca közötti szakasszal bővül ki a kivitelezéssel érintett terület.
Változások a közösségi közlekedésben
12-es villamos
A 12-es villamos közlekedése a Görgey út felújításának teljes ideje alatt szünetel, helyette hétköznap késő estig (kb. 21 óráig) a 12-es villamospótló autóbusz, ezt követően munkanap késő este és hétvégén a 270-es autóbusz közlekedik.
12-es villamospótló autóbusz
A Rákospalota, Kossuth utca felé közlekedő 12-es villamospótló autóbusz az Újpest-Központ M – István út – Görgey Artúr út – Szent Imre utca – Leiningen Károly utca – Vécsey Károly utca – Szilágyi utca – Fóti út – aluljáró – Pozsony utca – Fő út – Rákospalota, Kossuth utca útvonalon közlekedik az alábbi megállók érintésével:
- Újpest-Központ M (Munkásotthon utca): a 30-as, a 30A, a 120-as, a 230-as, a 914-es és a 914A autóbusz megállóhelye,
- Újpest-Központ M: a 30-as, a 30A, a 230-as és a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Deák Ferenc utca: a 12-es és a 14-es villamos megállóhelye,
- Corvin utca: a 914-es autóbusz, a 12-es és a 14-es villamos megállóhelye,
- Újpesti rendelőintézet: a 20E, a 96-os és a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Szent László tér: a 20E, a 220-as és a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Vécsey Károly utca: a 20E, a 220-as és a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Jósika utca: ideiglenes megállóhely a Vécsey Károly utca 75. előtt,
- Dessewffy utca: ideiglenes megállóhely a Vécsey Károly utca 111. előtt,
- Rákospalota-Újpest vasútállomás: a 96-os autóbusz megállóhelye,
- Szilágyi utca: a 96-os, a 296-os és a 296A autóbusz megállóhelye,
- Sződliget utca: a 12-es villamos megállóhelye,
- Fő út: a 12-es villamos megállóhelye,
- Rákospalota, Kossuth utca: ideiglenes leszállóhely a Fő út 7. előtt.
Az Újpest-Központ M felé közlekedő 12-es villamospótló autóbusz a Rákospalota, Kossuth utca – Fő út – Kajár utca – Pozsony utca – aluljáró – Fóti út – Szilágyi utca – felüljáró – Szilágyi utca – Árpád út – Rózsa utca – Görgey Artúr út – Erkel Gyula utca – Nádor utca – Templom utca – Lőrinc utca – István út – Újpest-Központ M útvonalon közlekedik az alábbi megállóhelyek érintésével:
- Rákospalota, Kossuth utca: a 125-ös, a 170-es, a 224-es, a 270-es és a 950-es autóbusz megállóhelye,
- Dal utca: a 12-es villamos megállóhelye,
- Sződliget utca: a 12-es villamos megállóhelye,
- Szilágyi utca: a 96-os autóbusz megállóhelye,
- Rákospalota-Újpest vasútállomás: a 96-os autóbusz megállóhelye,
- Árpád út: a121-es autóbusz megállóhelye,
- Víztorony: a 25-ös, a 104-es, a 104A, a 170-es, a 204-es, a 950-es, a 996-os és a 996A autóbusz megállóhelye,
- Árpád Kórház: a 25-ös, a 104-es, a 104A, a 170-es, a 196-os, a 196A, a 204-es, a 950-es, a 996-os és a 996A autóbusz megállóhelye,
- Árpád üzletház: a 20E autóbusz megállóhelye,
- Deák Ferenc utca / Rózsa utca: a 20E autóbusz megállóhelye,
- Corvin utca: a 12-es és a 14-es villamos megállóhelye,
- Kiss Ernő utca: ideiglenes megállóhely a Görgey Artúr utcán a Kiss Ernő utca torkolata előtt,
- Illek Vince utca: a 30-as, a 30A, a 230-as és a 930-as autóbusz megállóhelye,
- István út: ideiglenes megállóhely a Lőrinc utcában az István út torkolata előtt,
- Újpest-Központ M: a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz megállóhelye,
- Újpest-Központ M: a 25-ös autóbusz megállóhelye,
- Újpest-Központ M (Munkásotthon utca): ideiglenes megállóhely a Nyár utca torkolatánál.
Újpest-Központ M megállóhelyen, hétköznapokon a 12-es pótlóbuszról a 14-es villamosra az első járat indulásától 5:30-ig a Lehel tér felé, valamint a 14-es villamosról a 12-es pótlóbuszra 20:00-tól az utolsó járat indulásáig Rákospalota, Kossuth utca felé a csatlakozás biztosított lesz.
270-es autóbusz
A felújítás végéig 270-es jelzéssel – elsőajtós felszállási rend szerint – új buszjárat közlekedik, mely a 12-es villamospótló és a 170-es autóbusz helyett hétköznapokon késő este és hétvégén egész nap Rákospalota, Csömöri-patak és Újpest-Központ M között. Az autóbuszon kerékpár szállítására nincs lehetőség.
Rákospalota, Csömöri-patak felé közlekedő 270-es autóbusz a Újpest-Központ M – Árpád út – István út – Petőfi utca – Kassai utca – Árpád út – aluljáró – Szilágyi utca – Fóti út – aluljáró – Géza fejedelem tér – Pozsony utca – Fő út – Csobogós utca – Közvágóhíd utca – Kovácsi Kálmán tér – Károlyi Sándor út – Székely Elek út – Harsányi Kálmán utca – Rákospalota, Csömöri-patak útvonalon halad az alábbi megállók érintésével:
- Újpest-Központ M: a 170-es, a 914-es, a 914A és a 950-es autóbusz megállóhelye,
- Újpest-Központ M: a 30-as, a 30A, a 230-as és a 914-es, autóbusz megállóhelye,
- Erzsébet utca: a 104-es, a 104A, a 120-as, a 170-es, a 204-es, a 950-es, a 950A, a 996-es és a 996A autóbusz megállóhelye
- Árpád üzletház: a 25-ös, a 104-es, a 104A, a 170-es, a 196-os, a 196A, a 204-es, a 950-es, a 950A, 996-os és a 996A autóbusz megállóhelye,
- Árpád kórház: a 25-ös, a 104-es, a 104A, a 170-es, a 196-os, a 196A, a 204-es, a 950-es, a 950A, a 996-os és a 996A autóbusz megállóhelye,
- Víztorony: a 25-ös, a 104-es, a 104A, a 170-es, a 121-es, a 204-es, a 950-es, a 950A, a 996-os és a 996A autóbusz megállóhelye,
- Rákospalota-Újpest vasútállomás: a 96-os autóbusz megállóhelye,
- Szilágyi utca: a 96-os, a 296-os és a 296A autóbusz megállóhelye,
- Sződliget utca: a 12-es villamos megállóhelye,
- Fő út: a 12-es villamos megállóhelye,
- Rákospalota, Kossuth utca: a 125-ös, a 170-es és a 950-es autóbusz megállóhelye,
- Mogyoród útja: a 170-es és a 950-es autóbusz megállóhelye,
- Közvágóhíd tér: a 24-es, a 125-ös, a 170-es és a 950-es autóbusz megállóhelye,
- Kovácsi Kálmán tér: a 125-ös, a 170-es, a 225-ös és a 950-es autóbusz megállóhelye,
- Árokhát út: a 125-ös, a 170-es, a 225-ös és a 950-es autóbusz megállóhelye,
- Székely Elek út: a 125-ös, a 170-es, a 225-ös és a 950-es autóbusz megállóhelye,
- Kanizsai Dorottya utca: a 170-es autóbusz megállóhelye,
- Visonta utca: a 170-es autóbusz megállóhelye,
- Rákospalota, Csömöri-patak: a 170-es autóbusz leszállóhelye.
Az Újpest-Központ M irányába közlekedő 270-es autóbusz, a Rákospalota, Csömöri-patak – Harsányi Kálmán utca – Visonta utca – Kanizsai Dorottya utca – Székely Elek út – Károlyi Sándor út – Kovácsi Kálmán tér – Közvágóhíd utca – Csobogós utca – Fő út – Kajár utca – Pozsony utca – Géza fejedelem tér – aluljáró – Fóti út – Szilágyi utca – Árpád út – Újpest-Központ M útvonalon halad az alábbi megállók érintésével:
- Rákospalota, Csömöri-patak: a 170-es autóbusz megállóhelye,
- Visonta utca: 170-es autóbusz megállóhelye,
- Kanizsai Dorottya utca: a 170-es autóbusz megállóhelye,
- Bútorraktár: a 170-es autóbusz megállóhelye,
- Rákospalota, Székely Elek út: a 125-ös, a 170-es, a 225-ös és a 950-es autóbusz megállóhelye,
- Árokhát út: a 125-ös, a 170-es, a 225-ös és a 950-es autóbusz megállóhelye,
- Kovácsi Kálmán tér: a 125-ös, a 170-es, a 225-ös és a 950-es autóbusz megállóhelye,
- Közvágóhíd tér: a 124-es, a 125-ös, a 170-es és a 950-es autóbusz megállóhelye,
- Csobogós utca: a 125-ös, a 170-es, a 224-es és a 950-es autóbusz megállóhelye,
- Rákospalota, Kossuth utca: a 125-ös, 170-es, 224-es, 950-es autóbusz megállóhelye,
- Dal utca: a 12-es villamos megállóhelye,
- Sződliget utca: a 12-es villamos megállóhelye,
- Szilágyi utca: a 96-os autóbusz megállóhelye,
- Rákospalota-Újpest vasútállomás: a 96-os autóbusz megállóhelye,
- Árpád út: a 121-es autóbusz megállóhelye,
- Víztorony: a 25-ös, a 104-es, a 104A, a 170-es, a 204-es, a 950-es, a 996-os és a 996A autóbusz megállóhelye,
- Árpád kórház: a 25-ös, a 104-es, a 104A, a 170-es, a 196-os, a 196A, a 204-es, a 950-es, a 996-os és a 996A autóbusz megállóhelye,
- Árpád üzletház: a 25-ös, a 104-es, a 104A, a 170-es, a 196-os, a 196A, a 220-as, a 204-es, a 914-es, a 950-es, a 996 és a 996A autóbusz megállóhelye,
- Erzsébet utca: a 25-ös, a 104-es, a 104A, a 170-es, a 220-as, a 204-es, a 914-es, a 950-es, a 996 és a 996A autóbuszok megállóhelye,
- Újpest-Központ M: a 170-es, 914-es, 914A, 950-es, autóbusz megállóhelye.
14-es villamos
14-es villamospótló autóbusz
A Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak felé közlekedő 14-es villamospótló autóbusz június 13-ától az Újpest-Központ M – István út – Görgey Artúr út – Szent Imre utca – Leiningen Károly utca – Vécsey Károly utca – Szilágyi utca – Külső Szilágyi út – Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak útvonalon közlekedik, az alábbi megállók érintésével:
- Újpest-Központ M (Munkásotthon utca): a 30-as, a 30A, a 120-as, a 230-as, a 914-es és a 914A autóbusz megállóhelye,
- Újpest-Központ M: a 30-as, a 30A, a 230-as és a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Deák Ferenc utca: a 12-es és a 14-es villamos megállóhelye,
- Corvin utca: a 914-es autóbusz, a 12-es és a 14-es villamos megállóhelye,
- Újpesti rendelőintézet: a 20E, a 96-os és a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Szent László tér: a 20E, a 220-as és a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Vécsey Károly utca: a 20E, a 220-as és a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Jósika utca: ideiglenes megállóhely a Vécsey Károly utca 75. előtt,
- Dessewffy utca: ideiglenes megállóhely a Vécsey Károly utca 111. előtt,
- Rákospalota-Újpest vasútállomás: a 96-os autóbusz megállóhelye,
- Atlétikai stadion: a 14-es pótlóbusz újonnan létesített megállóhelye,
- Óceán-árok utca: a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Galopp utca: a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Járműtelep utca: a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Bőröndös utca: a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Bőrfestő utca: a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Megyeri út: a 126-os és a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Székpatak utca: a 126-os és a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak: ideiglenes megállóhely.
Az Újpest-Központ M felé közlekedő 14-es villamospótló autóbusz június 13-ától a Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak – Külső Szilágyi út – Szilágyi utca – Árpád út – Rózsa utca – Görgey Artúr út – Erkel Gyula utca – Nádor utca – Templom utca – Lőrinc utca – István út – Újpest-Központ M útvonalon közlekedik, az alábbi megállók érintésével:
- Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak: ideiglenes megállóhely,
- Székpatak utca: a 30-as, a 122-es és a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Káposztásmegyer, Megyeri út: a 30-as, a 122-es és a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Bőrfestő utca: a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Bőröndös utca: a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Járműtelep utca: a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Óceán-árok utca: a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Atlétikai stadion: a 14-es pótlóbusz újonnan létesített megállóhelye,
- Rákospalota-Újpest vasútállomás: a 96-os autóbusz megállóhelye,
- Árpád út: a 121-es autóbusz megállóhelye,
- Víztorony: a 25-ös, a 104-es, a 104A, a 170-es, a 204-es, a 950-es, a 996-os és a 996A autóbusz megállóhelye,
- Árpád Kórház: a 25-ös, a 104-es, a 104A, a 170-es, a 196-os, a 196A, a 204-es, a 950-es, a 996-os és a 996A autóbusz megállóhelye,
- Árpád üzletház: a 20E autóbusz megállóhelye,
- Deák Ferenc utca / Rózsa utca: a 20E autóbusz megállóhelye,
- Corvin utca: a 12-es és a 14-es villamos megállóhelye,
- Kiss Ernő utca: ideiglenes megállóhely a Görgey Artúr úton a Kiss Ernő utca torkolata előtt,
- Illek Vince utca: a 30-as, a 30A, a 230-as és a 930-as autóbusz megállóhelye,
- István út: ideiglenes megállóhely a Lőrinc utcában az István út torkolata előtt,
- Újpest-Központ M: a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz megállóhelye,
- Újpest-Központ M: a 25-ös autóbusz megállóhelye,
- Újpest-Központ M (Munkásotthon utca): ideiglenes megállóhely a Nyár utca torkolatánál.
Újpest-Központ M megállóhelyen 14-es villamos és a 14-es pótlóbusz, valamint a 14-es villamos és a 14E jelzésű pótlóbusz között a csatlakozás menetrendileg biztosított a 10 perces és annál ritkább követésű időszakokban, továbbá hajnalban a pótlóbuszokról a villamosra, késő este pedig villamosról a pótlóbuszokra.
14E pótlóbusz
A gyorsabb eljutás érdekében 14E jelzésű pótlóbuszt is indított a BKK Zrt., mely továbbra is a februártól érvényes útvonalon közlekedik. Az autóbusz az Újpest-Központ M és Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak között jár az Árpád úton, a Szilágyi utca és Újpest-Központ közötti szakaszon.
A Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak felé közlekedő 14E pótlóbusz az Újpest Központ M – István út – Árpád út – Szilágyi utca – Külső Szilágyi út – Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak útvonalon halad az alábbi megállóhelyek érintésével:
- Újpest-Központ M: a 30-as, a 30A és a 230-as autóbuszok megállóhelye,
- Újpest-Központ M: a 104-es, a 104A, a 204-es, a 196-os, a 196A, a 950-es és a 950A autóbusz megállóhelye,
- Rákospalota-Újpest vasútállomás: a 96-os autóbusz megállóhelye,
- Atlétikai stadion: a 14-es pótlóbusz újonnan létesített megállóhelye,
- Óceán-árok utca: a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Járműtelep utca: a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Bőröndös utca: a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Bőrfestő utca: a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Megyeri út: a 126-os és a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Székpatak utca: a 126-os és a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak: a 126-os, a 296-os és a 914-es autóbusz megállóhelye.
Az Újpest-Központ M felé közlekedő 14E pótlóbusz a Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak – Külső Szilágyi út – Szilágyi utca – Árpád út – István út – Újpest-Központ M útvonalon halad az alábbi megállóhelyek érintésével:
- Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak: a 126-os, a 126A és a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Székpatak utca: a 30-as, a 122-es és a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Káposztásmegyer, Megyeri út: a 30-as, a 122-es és a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Bőrfestő utca: a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Bőröndös utca: a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Járműtelep utca: a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Óceán-árok utca: a 914-es autóbusz megállóhelye,
- Atlétikai stadion: a 14-es pótlóbusz újonnan létesített megállóhelye,
- Rákospalota-Újpest vasútállomás: a 96-os autóbusz megállóhelye,
- Újpest-Központ M: a 220-as, a 996-os és a 996A autó-busz megállóhelye,
- Újpest-Központ M: autóbusz tárolóhely az István úton.
Újpest-Központ M megállóhelyen a 14-es villamos és a 14-es pótlóbusz, valamint a 14-es villamos és a 14E jelzésű pótlóbusz között az átszállás lehetőségét biztosítjuk a 10 perces és annál ritkább követésű időszakokban, hajnalban a pótlóbuszokról a villamosra, valamint késő este a villamosról a pótlóbuszokra.
A buszon kerékpár szállítására nincs lehetőség.
30-as, 30A, 230-as, 930-as autóbusz
Az Újpalota, Szentmihályi út felé közlekedő 96-os autóbusz a felújítás teljes ideje alatt a Leiningen Károly utcáig menetrend szerinti útvonalon, majd a Vécsey Károly utca – Szilágyi utca terelt útvonal után újra a menetrend szerinti útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Vécsey Károly utca, a Szent László tér, az Újpesti rendelőintézet és a Szülőotthon megállót. Az autóbuszra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:
- Vécsey Károly utca: a Vécsey Károly utca 47. előtti ideiglenes megálló,
- Jósika utca: a Vécsey Károly utca 75. előtti ideiglenes megálló,
- Dessewffy utca: a Vécsey Károly utca 111. előtti ideiglenes megálló.
Az Újpest, Fóti út felé közlekedő 96-os autóbusz a felújítás ideje alatt a Szilágyi utcáig menetrend szerinti útvonalon – majd az Árpád út – Rózsa utca – Szent Imre utca terelt útvonal után ismét a menetrend szerinti útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Szülőotthon megállót. Az autóbuszra az alábbi ideiglenes megállókban lehet felszállni:
- Árpád út: a 121-es autóbusz megállóhelye,
- Víztorony: a 25-ös, a 104-es, a 104A, a 170-es, a 204-es, a 950-es, a 996-os és a 996A autóbusz megállóhelye,
- Árpád kórház: a 25-ös, a 104-es, a 104A, a 170-es, a 196-os, a 196A, a 204-es, a 950-es, a 996-os és a 996A autóbusz megállóhelye,
- Árpád üzletház: a 20E autóbusz megállóhelye,
- Deák Ferenc utca / Rózsa utca: a 20E autóbusz megállóhelye.
121-es autóbusz
A Rákospalota-Újpest vasútállomás felé közlekedő 121-es autóbusz a felújítás végéig a Szilágyi utcáig menetrend szerinti útvonalon – majd a Szilágyi utca módosított útvonalon éri el a Rákospalota-Újpest Vasútállomást, ezért nem érinti a Kiss János utca és a Görgey Artúr út megállóhelyet.
147-es autóbusz
A Megyer, Julianus barát utca felé a 147-es autóbusz a menetrend szerinti útvonalon közlekedik.
Az Újpest-Központ M felé közlekedő 147-es autóbusz a Templom utcáig a menetrend szerinti útvonalon – majd a Lőrinc utca –István út terelt útvonal után ismét az eredeti útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Csokonai utca megállót. Az autóbuszra az István út ideiglenes megállóban, a Lőrinc utcában az István út torkolata előtt lehet felszállni.
Megállóhelyek változása
A felújítás kezdetétől (február 7-étől) érvényes megállóhelyi és végállomási rend június 13-ától a munkálatok végéig továbbra is változatlan.
25-ös autóbusz
A felújítási munkálatok végéig a 25-ös autóbusz végállomását áthelyezzük az Újpest-Központ M (Munkásotthon utca) megállóhelyre, ezért a megszokott végállomás ennek a járatnak csak a megállóhelyeként működik.
30-as, 30A, 230-as autóbusz
A felújítási munkálatok végéig a Keleti pályaudvar M irányába közlekedő 30-as, 30A és 230-as autóbusz Újpest-Központ M (Munkásotthon utca) megállóhelyét ideiglenesen a 25-ös autóbusz menetrendi végállomására helyezzük át.
220-as autóbusz
A felújítási munkálatok végéig a 220-as autóbusz Újpest-Központ M végállomását a 170-es, 270-es, 914-es, 914A, 950-es autóbusz megállója után kihelyezett ideiglenes megállóba helyezzük át.
196-os, 196A autóbusz
A felújítási munkálatok végéig az Újpalota, Szentmihályi út irányába közlekedő 196-os és 196A autóbusz Újpest-Központ M megállóhelyét áthelyezzük a 104-es, a 104A, a 204-es, a 950-es és a 950A autóbusz Újpest-Központ M megállóhelyére.
126A autóbusz
A felújítási munkálatok végéig a 126A autóbusz Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak megállóhelyét a 122-es autóbusz megállójába helyezzük át.
126-os, 296-os autóbusz
A felújítási munkálatok végéig Káposztásmegyer, Szilas-patak, valamint Újpalota, Szentmihályi út irányába közlekedő 126-os és 296-os autóbusz Káposztásmegyer és Mogyoródi-patak megállóhelyét a Homoktövis utcába a Kőrösbánya utca torkolata elé helyezzük át.
Díjszabási tudnivalók
A pótlás miatti kényszerű átszállás nem minősül útmegszakításnak. A pótló járatról a villamosra vagy a villamosról a pótló járatra történő átszállásnál az egyszeri utazásra szolgáló jegyek – a vonal- és gyűjtőjegyek, valamint egyszeres átszállójegy – használatakor nem kell új jegyet kezelni, hanem a már kezelt jeggyel lehet tovább utazni. A kezelt vonal- és gyűjtőjegyeket átszállás után a jegy számkocka nélküli végén ismét érvényesíteni kell (a gyűjtőjegyeket ehhez természetesen ki kell tépni a tömbből). A mindkét végén számkockával ellátott, egy darabból álló átszállójegyet ebben az esetben nem kell újrakezelni, mivel a másik végén is olyan számkockával rendelkezik, amelyet a pótlástól függetlenül korábbi átszálláskor már kezeltek, vagy későbbi átszálláskor kezelni fognak.
Változás a közúti közlekedésben
A Görgey Artúr út felújításának kezdetén korábban életbe lépett közúti forgalomkorlátozások 2015. június 15-étől az alábbiakkal egészülnek ki:
A Görgey Artúr út – Deák Ferenc utca – Csokonai utca csomópontban átépül a 12-es és a 14-es villamos vágánya és az útpálya is. Az építkezés miatt a Deák Ferenc utca, a Csokonai utca és a Klauzál utca a Nádor utca irányából ideiglenesen zsákutca, az István út - Görgey Artúr út útvonal pedig a Lőrinc utca és az Erkel Gyula utca között egyirányú lesz a Szilágyi út felé. A dél felé haladó forgalom számára az István út helyett a Rózsa utca, illetve a Templom utca – Lőrinc utca útvonal igénybevételét ajánljuk.
Kérjük az autóval közlekedőket, hogy a munkavégzés ideje alatt az említett területen – az ideiglenes forgalmi rend és az új autóbusz-közlekedés miatt – fokozott figyelemmel haladjanak!