Az új buszok üzembe helyezésével 2016 közepére a budapesti autóbuszvonalakon közlekedő alacsonypadlós járművek száma várhatóan 70 százalék körüli lesz, mely nagy segítség a kerekesszékkel közlekedőknek, a babakocsisoknak, az idős utasoknak és a mozgásukban korlátozottaknak. A légkondicionált utastér a forró nyári hónapokban teszi majd komfortosabbá a közlekedést.
Az autóbuszok a Mercedes-Benz jól ismert típusai, számos városban közlekednek.
- Az új buszok az EURO 6 környezetvédelmi kategóriába tartoznak, vagyis fokozottan környezetkímélők. Az utasok kényelme érdekében a járművek jobb oldala az ajtó kinyitásakor kismértékben lesüllyeszthető, valamint kihajtható rámpával rendelkeznek, ezzel megkönnyítve a mozgásukban korlátozottak számára a közlekedést.
- Fokozottan emelt teljesítményű az utastéri légkondicionálásuk.
- A járműveket olyan biztonsági rendszerrel látták el, amely megakadályozza, hogy az utast vagy annak táskáját, kabátját odacsukja a záródó ajtó.
- A buszok minden oldalán látható lesz a járatszám, a hátsó kijelző pedig nagyméretű lesz, ami segítséget jelent a rosszul látóknak. Belül modern, nagy felbontású TFT monitorok segítik az utastájékoztatást.
- A végállomáson várakozó járművek ajtaja automatikusan visszacsukódik, ha nincs le- vagy felszálló utas. Az autóbusz ezért télen nem hűl ki, nyáron pedig nem melegszik fel.
- A buszokban biztonsági kamerarendszer működik, mely a teljes utastérre való rálátással rendelkezik.
Tarlós István főpolgármester kiemelten fontosnak tartja a budapesti közösségi közlekedési színvonalának emelését, a járműflotta átlagéletkorának csökkentését. Emlékeztetett rá, hogy a 2010 előtti városvezetés elképesztő mértékben hagyta leromlani a buszparkot, az átlagéletkor egyedülállóan magas volt: az 1500 járműből 785 húsz évnél is idősebb volt. Mára sikerült jelentősen javítani a helyzeten, az elmúlt években több száz vadonatúj, valamint használt, de újszerű és jobb állapotú buszt szerzett be Budapest. A fővárosi autóbuszflotta járműveinek átlagos életkora 2010 óta így csaknem öt évvel csökkent.
Ingo Fröhlich, az EvoBus Hungária Kft. ügyvezetője örömét fejezte ki, hogy az új autóbuszflotta átadásával a Mercedes-Benz ismét részt vállalhatott a Budapesten üzemelő autóbusz park modernizálásában, Reméli, hogy ezek a járművek is a budapesti utazóközönség megelégedésére szolgálnak majd, mint a korábban leszállított társaik.
A VT-ARRIVA Kft. a közel 20 milliárd forint értékű beruházásával forgalomban lévő járműállományának átlagéletkorát 2 év alá csökkentette, amely nemcsak hazai, hanem európai szinten is kimagaslóan fiatal, alacsonypadlós flotta - tette hozzá Szepesi Péter és Dósa Mátyás ügyvezető igazgató.
Az új autóbusz-üzemeltetési rendszer lényege, hogy a szolgáltatást megrendelő BKK Zrt. a BKV Zrt.-n kívül – pályáztatás útján – más magántársaságokat is megbíz egy-egy vonal vagy vonalcsoport üzemeltetésével, amelyeknek ehhez biztosítaniuk kell a szükséges új és környezetkímélő járműveket.