Nagy érdeklődés fogadta a MOL Bubit, Budapest ma átadott közbringarendszerét

2014. szeptember 8-án, hétfőn elindult a fővárosi közbringarendszer, és az első nap már csaknem 1000-en vettek MOL Bubi jegyet vagy bérletet. A MOL Bubi számos kedvezménnyel vehető igénybe a mai naptól, egyebek mellett ennek köszönhetően is kiemelt érdeklődés fogadta: az 1100 almazöld biciklit első éles „munkanapján” közel 2700-an bérelték ki, és a bringák ennek során több mint 38 000 percet töltöttek a fővárosi utakon. A számos indulási kedvezmény közül legtöbb új ügyfelünk a Start bérletet választotta; ők 3000 forintért december 31-éig használhatják a MOL Bubit, sőt, ebből 1500 forintot le is tekerhetnek. Aki szeretne bérlethez jutni, annak továbbra is javasoljuk, hogy a várakozás elkerülése érdekében a molbubi.bkk.hu webcímen előzetesen regisztráljon. A közel két hónapig tartó tesztidőszakban és a ma indult éles üzemben résztvevőknek köszönjük a nagy érdeklődést és a rengeteg visszajelzést.

Sikeresen elindult szeptember 8-án, hétfőn a MOL Bubi, Budapest közbringarendszere. A fővárosiak jelentős részének már ismerősek voltak a gyűjtőállomásokból kivehető zöld kerékpárok, hiszen több mint 2000 tesztelő hetekig tekerte azokat Budapest utcáin. Mától bárki kipróbálhatta bicikliket, ezáltal jelentősen megnőtt a használatuk: a 76 gyűjtőállomáson található 1100 bringát a mai napon közel 2700-an bérelték ki, több mint 38 000 percet töltve a fővárosi utakon; egy-egy ügyfél átlagosan 16 percet tekerte az almazöld közbringát. Mind a 76 helyszínen kollégáink segítenek a rendszer indulásának első napjaiban, akikhez bármilyen, a MOL Bubi használatával kapcsolatos kérdéssel bátran fordulhatnak. Ügyfélközpontjainkban is megerősített létszámmal dolgozunk, így hosszabb várakozási idő nélkül juthatott mindenki MOL Bubi-bérletéhez.

A MOL Bubi indulását kiemelt érdeklődés fogadta: a mögöttünk álló hétvégén elindított előregisztráció során közel ezren jelezték, hogy szeretnének bérletet vásárolni. A közbringarendszer indulásakor számos kedvezményt nyújtunk leendő és jelenlegi ügyfeleinknek:

  • Az év végéig (2014. december 31-ig) használható, kedvezményes 3000 forintos MOL Bubi Start bérletet válthatnak azok, akik ismerkedni szeretnének Budapest új közbringa-rendszerével. A MOL Bubi Start bérlet 3000 forintba kerül, ebből 1500 forint felhasználható a félórás díjmentes használaton túl fizetendő díjakra, és 2014. december 31-éig érvényes. A közbringarendszer elindulásának napján közel 300-an döntöttek úgy, hogy ezzel a kedvezményes bérlettel próbálják ki a MOL Bubit.
  • Indulási kedvezményként a beindulást követő első időszakban (visszavonásig) az éves bérletet 18.900 forint helyett 12.000 forintért (5000 Ft felhasználható kerettel), a féléves bérletet pedig 12.500 Ft helyett 8000 forintért (3000 Ft felhasználható kerettel) vásárolhatják meg azok, akik hosszabb ideig és/vagy rendszeresen szeretnék használni a MOL Bubit.
  • Állandó kedvezményként az éves közösségi közlekedési BKK-bérlettel rendelkezőknek 50%-os kedvezményt adunk az éves MOL Bubi bérlet árából. Szintén állandó kedvezmény, hogy a vásárlás napján érvényes tömegközlekedési szemeszterbérlettel rendelkező köz- és felsőoktatásban tanulók a féléves MOL Bubi bérletet 20% kedvezménnyel vásárolhatják meg. Az indulási kedvezmények időszakában az 50, illetve 20% kedvezményt a csökkentett éves, illetve féléves bérletárból adjuk.

A bérletek a BKK a BKK Ügyfélközpontjaiban (Deák Ferenc tér M, Kelenföld vasútállomás M, Keleti pályaudvar M, BKK központi ügyfélszolgálat Rumbach Sebestyén utca) vásárolhatóak meg, a nagy érdeklődés miatt azonban javasoljuk, hogy – a várakozás elkerülése érdekében – a molbubi.bkk.hu webcímen előzetesen regisztráljanak.

A MOL Bubi egy új közösségi közlekedési eszköz, amely biztosítja, hogy bárki egyszerűen kerékpárra pattanjon Budapesten. Ezért nevezzük Budapest biciklinek (Bubi). A MOL Bubi célja, hogy olyanok számára is biztosítsa a városi kerékpározás kényelmét és gyorsaságát, akik valamiért nem tudják, vagy nem akarják a saját biciklijüket használni, akik ingáznak Budapestre és nem tudják egész nap maguknál tartani a biciklit, esetleg nincs is saját kerékpárjuk. Egyirányú közlekedésre is használható, nem muszáj a visszautat is kerékpárral megtenni, ha váratlanul eleredne az eső, nehéz csomagot kaptunk vagy összetalálkozunk egy autós ismerősünkkel, aki elvisz. Nem kell a lopás kockázatát viselni, ha használat után mindig gyűjtőállomáson rakja le használója biciklit, annak sorsáért a továbbiakban már nem a használó a felelős. Nem kell saját kerékpárral rendelkezni, csak ki kell menni egy gyűjtőállomáshoz és használni. Az utazásunk minden szakaszát az arra legalkalmasabb eszközzel tehetjük meg, távolabbról érkezve metróról, vonatról, távolsági buszról átszállhatunk kerékpárra, és a belváros utcáin már azzal tehetjük meg az utat.

Tudnivalók a MOL Bubi használatáról

  • A jegyek és bérletek érvényességi ideje alatt (mely 24 órától egy évig terjedhet, a jegy és bérlet típusától függően) a rendszer alkalmanként legfeljebb 30 perces időtartamban díjmentesen, korlátlan számban használható.
  • 30 percet meghaladó folyamatos használat után használati díjat kell fizetni. A 30. perc után az egyre emelkedő használati díjjal arra ösztönözzük az ügyfeleket, hogy tegyék vissza a biciklit útjuk megtétele után, hogy más is használhassa; ne vigyék magukkal munkahelyükre, haza, moziba, étterembe stb. több órára,. A díjszabás részletei a molbubi.bkk.hu oldalon elérhetők.
  • MOL Bubi bérlettel maximum 4 kerékpár bérelhető egyszerre, és nem kell kauciót fizetni.
  • Egy jeggyel szintén egyszerre akár 4 kerékpár is elvihető, de ekkor kerékpáronként 25.000 Ft kauciót foglalunk az ügyfél bankszámláján, amit a jegy érvényességi idejének lejártával kap vissza a használati díjak levonásával csökkentett összegben.

Hétfőtől a közbringarendszer 76 gyűjtőállomáson 1100 jellegzetes színű, almazöld kerékpárral áll a bringázni vágyók rendelkezésére télen-nyáron, a nap 24 órájában. Az egymástól 300-500 méterre elhelyezett gyűjtőállomások a pesti oldalon a Nagykörúton és a Városligeten belül, Budán pedig a Vízivárosban, valamint a dél-budai egyetemi negyedben és a Margitszigeten találhatók. A közbringák egységes kinézetű, speciálisan a városi forgalomra tervezett, strapabíró kerékpárok. Olyan elemekből állnak, amelyek nem kompatibilisek más típusú kerékpárok alkatrészeivel, ezért ellopni nem érdemes őket. A MOL Bubi olyan látványos, innovatív megoldásokat is tartalmaz, mint például a gyűjtőállomások megújuló energiával, napelemmel történő működtetése vagy a nagyméretű érintőképernyővel felszerelt terminálok. A rendszer üzemeltetéséről a BKK által megbízott Közbringa Kft. gondoskodik, munkatársai folyamatosan ellenőrzik a gyűjtőállomásokat, hogy az igényekhez igazodva ott mindig kellő számú kerékpár és szabad férőhely legyen.

A rendszer a Fővárosi Önkormányzat megbízásából, a Budapesti Közlekedési Központ beruházásában valósult meg.