A BKK javára döntött a bíróság a KDB elleni perben

Döntött a bíróság: megsemmisítették a Közbeszerzési Döntőbizottság trolibusztenderrel kapcsolatos jogsértést megállapító határozatát. A döntés értelmében a BKK korábbi, a KDB által megsemmisített új alacsonypadlós trolibuszok vásárlására vonatkozó közbeszerzési eljárása kiírási feltételei megalapozottak, jogszerűek voltak. Az eljárás megsemmisítése után a BKK-t számos ellenzéki politikus támadta, mint ma a bíróság kimondta: alaptalanul.

Bírósági döntés változtatta meg a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) trolibusztenderrel kapcsolatos határozatát, a törvényszék minden pontban helyt adott a kereseti kérelmünknek.

A Fővárosi Önkormányzat közlekedésfejlesztési programjának részeként írt ki a BKK közbeszerzési eljárást 24 db új, alacsonypadlós trolibuszra. Már a közbeszerzési eljárás eredményes lezárásának kapujában álltunk, amikor a Škoda beadványára – mely cég a tenderen nem is indult, nem adott ajánlatot – a Közbeszerzési Döntőbizottság a tendert megsemmisítette. A KDB a döntését arra a szakmaiatlan megközelítésére alapozta, hogy a trolibuszok elektromos önjárása olyan kivételes dolog, mely miatt jogsértő ilyen jármű beszerzésére közbeszerzési eljárás kiírása, lefolytatása, illetve erre vonatkozó alkalmassági igazolás elvárása. A KDB szerint dízelmotoros önmeghajtást is el kellett volna fogadnunk.

Budapesten már 2005 óta használunk akkumulátorral meghajtott trolibuszokat (melyek épp a tendert emiatt támadó Škoda csoporthoz tartozó Ganz-Škoda hajtásúak), és ez a képességük számos esetben, így az M4-es metróvonal építésének idején is hasznosnak bizonyultak. Emellett számos nagyváros már hosszú évek használja a környezetkímélő elektromos önjárást biztosító trolibuszait, mely hálózat kiépítése nélkül teszi lehetővé a menetrendszerinti vonalak meghosszabbítását. Ez az elvárás részünkről tehát nem volt sem egyedülálló, sem újdonságértékű. A perben független szakmai szakértői véleménnyel is alátámasztottuk a közösségi közlekedés terén bekövetkezett változásokat, döntésünk helyességét megalapozó szakmai tényeket.

A KDB döntése ellentmondott annak is, hogy a tenderfelhívást az európai uniós források felhasználása kapcsán közbeszerzéseinket folyamatosan minőségbiztosító és monitorozó szervek, így a KIKSZ és a Kormány közbeszerzési felügyeleti szerve is szabályosnak minősítette.

Álláspontunk szerint a Döntőbizottság nem járt el kellő körültekintéssel és nem is hatáskörébe tartozó beszerzési műszaki kérdésben foglalt állást, amikor meg kívánta határozni, milyen meghajtású trolibuszok közlekedjenek. Először kértük a KDB-t döntése visszavonására, s mivel ez nem történt meg, a határozat bírósági felülvizsgálatát kezdeményeztük.

Ennek a bírósági eljárásnak született meg most az eredménye, amely minden érdemi pontban helyt adott a kereseti kérelmünknek, és megsemmisítette a KDB korábbi határozatát. A trolibuszok beszerzése kapcsán a további eljárási lépésekről a későbbiekben hozunk döntést.

Budapest, 2014. szeptember 17.

Vitézy Dávid vezérigazgató, Budapesti Közlekedési Központ