Indulhat az M3-as metrókocsik felújítása

A metróvonal felújítása

Az M3-as metró pályája, alagútja, biztonsági berendezései és állomásai felújításának finanszírozásáról még tartanak az egyeztetések a Fővárosi Önkormányzat és a Kormány között. Tarlós István elmondta: a mintegy 100 milliárd forintos forrásigényű felújítás kivitelezéséről a Kormány még nem döntött, jelenleg vizsgálják ugyanis, hogy bevonhatóak-e uniós források a probléma  megoldására; erről a főpolgármester Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel tárgyal majd.

Az infrastruktúra felújításának tervezési pályázatát 2013 júliusában írta ki a BKK, a tender már lezárult, nyertese a magyar Főmterv Zrt. lett. A Kormány és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közreműködésével az Európai Unió 635 millió forinttal járult hozzá a tervezési munkákhoz, a Fővárosi Önkormányzat pedig további 1,2 milliárd forintot különített el, hogy a munka mielőbb megkezdődhessen.

[caption id="attachment_42128" align="aligncenter" width="640" caption="Indulhat az M3-as metrókocsik felújítása"][/caption]

Az M3-as metró vonalán az 1976-os átadás óta semmilyen érdemi felújítás nem történt, sőt, 2010 előtt még csak nem is tárgyalt róla a Fővárosi Közgyűlés. Az új városvezetés, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV közös munkájával az azóta eltelt időben nemcsak az előkészületek, a tervezési tenderek kiírása történt meg, de a síncserék is megkezdődtek. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy az M3-as metróvonal felújításához – ami a kritikus szakaszokon 2016-ban kezdődhet, a teljes, 17,3 kilométeres, 20 állomásból álló vonalon 2019-ig készülhet el – idő kell, ugyanakkor sürgetőbb az elavult metrókocsik cseréje.

A metrókocsik felújítása

Az uniós támogatási lehetőségekre, valamint az M3-a metróvonal felújításának jelentős forrásigényére való tekintettel a Kormány döntött arról, hogy a Fővárosi Önkormányzat kevésbé költséges megoldásként nem vesz új metrószerelvényeket, ugyanakkor teljes körűen felújítja a jelenlegieket. A teljes rekonstrukció gyakorlatilag a kocsik vázától kezdődő újraépítését jelenti, amely mintegy 20-25 évvel meghosszabbítja élettartamukat. Az M3-as metróvonalon jelenleg 240 metrókocsi közlekedik, ebből a vonal forgalmának biztosításához szükséges kocsik felújítása 2016-ra megtörténhet.

A metrókocsik felújításának tervezésére a Fővárosi Közgyűlés mai döntésével a tender kiírható, a tendert a BKK közreműködésével a BKV fogja kiírni. A felújítás prognosztizált költsége mintegy 60-65 milliárd forintra tehető, míg az új szerelvények vásárlásának forrásigénye meghaladta volna a 90 milliárd forintot is. A lényegesen költségkímélőbb felújítás finanszírozására a főpolgármester nem tartja „ördögtől valónak”, hogy a Fővárosi Önkormányzat kormánygaranciával hitelt vegyen fel. Kérdésre válaszolva Tarlós István elismételte azt, amit ő és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója is többször hangsúlyozott már: a kocsik felújításának kivitelezésére nyílt tendert írnak majd ki, amelyen a legjobb ajánlatot benyújtó pályázó nyer majd.