A Fogaskerekű helyett pótlóbusz jár várhatóan október közepéig

A 60-as villamos (Fogaskerekű) helyett a teljes vonalon pótlóbuszok közlekednek 2014. augusztus 21-étől (csütörtök) várhatóan 2014. október 23-ig (csütörtök) a Városmajor utcai, a Béla király úti és a Karthauzi utcai híd felújítása miatt. A Városmajori híd felújítása a közúti forgalom szempontjából kiemelt időszakban – a reggeli és a délutáni csúcsforgalom idején – nem jár forgalomkorlátozással. Hétköznap 16 órától másnap reggel 9 óráig a kétirányú közúti forgalom biztosítva lesz, mely 9 óra és 16 óra között jelzőlámpás forgalomirányítás segítségével váltakozó irányban egy sávon halad.

A közúti forgalom korlátozásának, valamint a híd környezetében élők és dolgozók zavarásának minimalizálása érdekében a felújítandó hídszerkezeteket a vágányzár kezdeti napjaiban, az éjszakai órákban a kivitelező elszállítja. A megoldásnak köszönhetően minimálisra csökken a helyszíni munkavégzésből fakadó nemkívánatos zaj, por és környezeti hatás.

A híd szerkezetének felújítása külső helyszínen valósul meg, ezzel lényegesen nyugodtabb körülményeket biztosít a környéknek. Ez a módszer lehetőséget teremt arra, hogy a frekventált Városmajori hídnál hétköznap 16 órától másnap reggel 9 óráig a kétirányú közúti forgalom biztosítva lesz.

A munkák ideje alatt a pótlóbuszok a 60-as villamos (Fogaskerekű) helyett a Széll Kálmán tér M és a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút végállomás között

  • munkanapokon reggel, napközben és délután 20 percenként, késő este 30 percenként;
  • hétvégén napközben 10, hajnalban és késő este 30 percenként közlekedik.

Valamennyi pótlóbuszon lehet kerékpárt szállítani, buszonként 2 darabot.

A Széchenyi-hegy, Gyermekvasút végállomás felé a 60-as pótlóbusz útvonala: Széll Kálmán tér M–Várfok utca–Csaba utca–Krisztina körút–Magyar jakobinusok tere–Alkotás utca–Nagyenyed utca–Istenhegyi út–Költő utca–Diana utca–Eötvös út– Művész út–Karthauzi utca–Fülemüle út–Ordas út–Rege út–Golfpálya út–Széchenyi-hegy, Gyermekvasút. A buszok az alábbi megállókban állnak meg:

  • Széll Kálmán tér M: a 21-es és a 21A autóbusz felszállóhelyén;
  • Déli pályaudvar M: a 21-es, a 21A, a 39-es, a 102-es, a 139-es, a 140-es és a 140A autóbusz megállóhelyén
  • Kék golyó utca: a 21-es és a 21A autóbusz megállóhelyén;
  • Galántai utca: a 21-es és a 21A autóbusz megállóhelyén;
  • Szent Orbán tér: a 21-es és a 21A autóbusz megállóhelyén;
  • Pethényi út: a 21-es, a 21A és a 212-es autóbusz megállóhelyén;
  • Nógrádi utca: a 21-es, a 21A és a 212-es autóbusz megállóhelyén;
  • Óra út: a 21-es, a 21A és a 212-es autóbusz megállóhelyén;
  • Istenhegyi lejtő: a 21-es, a 21A és a 212-es autóbusz megállóhelyén;
  • Adonis utca: a 21-es, a 21A és a 212-es autóbusz megállóhelyén;
  • Városkút: a 21-es, a 21A és a 212-es autóbusz megállóhelyén;
  • Svábhegy: a 21-es, a 21A és a 212-es autóbusz megállóhelyén;
  • Művész út: a villamospótló megállóhelyén, a Karthauzi utcában a Művész út torkolata után;
  • Széchenyi-hegy, Gyermekvasút: a Golfpálya úton, a 60-as villamos végállomása mögött.

A Széll Kálmán tér M végállomás felé a 60-as pótlóbusz a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút–Golfpálya út–Agancs út–Eötvös út–Hollós út–Mátyás király út–Költő utca–Istenhegyi út–Nagyenyed utca–Alkotás utca–Magyar jakobinusok tere–Krisztina körút–Vérmező út–Várfok utca–Széll Kálmán tér M útvonalon közlekedik. A buszok az alábbi megállókban állnak meg:

  • Széchenyi-hegy, Gyermekvasút: a Golfpálya úton, a 60-as villamos (Fogaskerekű) végállomása mögött;
  • Svábhegy: a 21-es és a 21A autóbusz megállóhelyén;
  • Városkút: a 21-es, a 21A és a 212-es autóbusz megállóhelyén;
  • Adonis utca: a 21-es, a 21A és a 212-es autóbusz megállóhelyén;
  • Istenhegyi lejtő: a 21-es, a 21A és a 212-es autóbusz megállóhelyén;
  • Óra út: a 21-es, a 21A és a 212-es autóbusz megállóhelyén;
  • Nógrádi utca: a 21-es, a 21A és a 212-es autóbusz megállóhelyén;
  • Pethényi út: a 21-es, a 21A és a 212-es autóbusz megállóhelyén;
  • Szent Orbán tér: a 21-es és a 21A autóbusz megállóhelyén;
  • Galántai utca: a 21-es és a 21A autóbusz megállóhelyén;
  • Kék golyó utca: a 21-es, a 21A és a 39-es autóbusz megállóhelyén;
  • Déli pályaudvar M: a 21-es, a 21A, a 39-es, a 102-es, a 139-es, a 140-es és a 140A autóbusz
  • megállóhelyén;
  • Széll Kálmán tér M: a 21-es és a 21A autóbusz végállomásán.

A 60-as villamos (Fogaskerekű) megállói az alábbi buszokkal, illetve villamosokkal érhetők el a munkák ideje alatt:

  • Városmajor: az 59-es és a 61-es villamossal, illetve a 22-es, a 22A, a 91-es, a 155-ös, a 156-os, és a 222-es busszal;
  • Szent János kórház: az 59-es és a 61-es villamossal, illetve a 22-es, a 22A, a 91-es, a 128-as, a 129-es, a 155-ös, a 156-os és 222-es busszal;
  • Orgonás: a 60-as pótlóbusz, valamint a 21-es, a 21A és a 212-es busz Óra út megállójából gyalogosan (kb. 500 méter), illetve a 128-as busz Rőzse köz megállójából gyalogosan (kb. 400 méter);
  • Esze Tamás iskola: a 60-as pótlóbusz, valamint a 21-es, a 21A és a 212-es busz Óra út megállójából gyalogosan (kb. 500 méter), illetve a 128-as busz Rőzse köz megállójából gyalogosan (kb. 600 méter);
  • Erdei iskola: a 60-as pótlóbusz, valamint a 21-es, a 21A és a 212-es busszal, valamint az Istenhegyi lejtő megállójából gyalogosan (kb. 300 méter);
  • Adonis utca: a 60-as pótlóbusszal közvetlenül, valamint a 21-es, a 21A és a 212-es busszal;
  • Városkút: a 60-as pótlóbusszal közvetlenül, valamint a 21, a 21A, 212-es autóbusszal;
  • Svábhegy: a 60-as pótlóbusszal közvetlenül, valamint a 21-es, a 21A és a 212-es autóbusszal;
  • Művész út: a 60-as pótlóbusz Széchenyi-hegy, Gyermekvasút végállomásától, illetve a 60-as pótlóbusz, valamint a 21-es, a 21A és a 212-es autóbusz Svábhegy megállójától gyalogosan érhető el (kb. 450-500 méter);
  • Széchenyi-hegy, Gyermekvasút: a 60-as pótlóbusszal közvetlenül.

Közlekedési változásokról percről percre – már mobilalkalmazáson is!

A közösségi közlekedési változásokról, folyamatosan frissülő naprakész információk a BKK INFO oldalán, a www.bkkinfo.hu címen találhatók, mobiltelefonról pedig a BKK Info alkalmazáson keresztül érhető el a Budapesti Közlekedési Központ szolgáltatása. A járatfigyelő funkcióra feliratkozva a felhasználó által tetszőlegesen kiválasztott járattal vagy járatokkal kapcsolatos valamennyi információt azonnal eljuttatjuk e-mailben is. Így indulás előtt tájékozódni lehet a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is.