A BPO-103 forgalmi rendszámú autóbusz története
Az autóbuszt 1980. év végi gyártása után a BKV 1981. január 14-én vette állományba GE 06-71-es forgalmi rendszámon és Cinkota garázsba helyezte. Ekkor még fekete alapon fehér betűs rendszámokat használtak a közforgalmú autóbuszok. A fehér alapon fekete számokat 1982-től kezdték alkalmazni, ennek során új rendszáma BU 06-71 lett. Akkoriban Budapesten kb. tíz év szolgálat után selejtezték az autóbuszokat (jellemzően vidéken szolgáltak tovább), ennek megfelelően ezt az autóbuszt is, de nem bontották szét, hanem néhány hónap után felújították és ismét forgalomba adták. A felújítás során a járműszekrény bal hátsó sarkában, a borulókeret helyén egy kéményt alakítottak ki azzal a céllal, hogy tapasztalatot szerezhessenek a földtől távolabbi, fejmagasság fölötti kipufogónyílás működéséről, előnyeiről. E felújítás során kapott műszerfali billenőkapcsolókat a korábbi nyomógombok helyett, illetve az ajtók fölött a későbbi gyártású kocsik mintájára indításjelző lámpákat helyeztek el – korábban csak hangjelzés figyelmeztetett az ajtók záródására.
[caption id="" align="alignnone" width="300" caption="Fotó: Kisl József"]

Az autóbusz élete során szinte mindvégig Cinkota garázs állományába tartozott, csak a ’90-es évek közepén, illetve selejtezése előtt fél-fél évet töltött másutt, előbb az azóta már bezárt belvárosi Récsei garázsban, utóbb pedig Dél-Pesten. 2000-ben egy rövid időre másodjára is törölték az állományból, de végül az Ikarus 412-esek késedelmes szállítása miatt szeptemberben ismét forgalomba adták, ezelőtt nem sokkal kapta meg harmadik rendszámát, a BPO-103-at. Ez volt az első autóbusz a BKV flottájában, amely elérte a 20 éves kort, ennek alkalmából kis ünnepség keretében a busz oldalára „Napsütésben, hóban, sárban, 20 éve állok az utasok szolgálatában” hirdetés került. Azóta sajnos a jubileumi kort a BKV számos busza elérte. Harmadjára és – egyben utoljára – 2001. szeptember 9-én törölték a forgalmi állományból. Szinte folyamatosan a keresztúri vonalakon szolgált, legtöbbet a gyors 76-oson és a 198-ason közlekedett utolsó éveiben.
Selejtezése után a Hofherr Albert utcai, régi buszgarázs udvarára állították be, ahol a szabad ég alatti tárolás miatt állapota lassan romlott. Idén februárban a BKV átszállította az autóbuszt a kelenföldi garázsba, ahol a BKK vezérigazgatójának kezdeményezésére nosztalgia céllal felújítják. A felújítás megkezdődött, munkacsoport alakult a közlekedéstörténeti szempontból alapos felújítás érdekében. Jelen elképzeléseink szerint az autóbuszt eredeti, gyári állapotára újítjuk föl, s várhatóan idén májusban mutatkozik be – immár negyedszerre – az utazóközönségnek.
Budapest, 2013. február 21.
Budapesti Közlekedési Központ
BKV Zrt.