Ugrás a főmenühözUgrás a fő tartalomhozUgrás a lábléchez

125 éves a budapesti villamos- és hév-közlekedés – Ünnepi programok

1887. november 28-án indult el az első villamos Budapest utcáin. A villamos- és hév-közlekedés 125. évfordulójának évében számos programmal emlékeztünk erre a Budapest életét meghatározó eseményre. Az évforduló napján, és az azt megelőző hétvégén egyedülálló látványban lehet része azoknak az utasoknak és érdeklődőknek, akik figyelmesen közlekednek a fővárosban, hiszen több helyszínen nosztalgiamenetekkel, programokkal, járműkiállítással és egy igazi meglepetéssel is készülünk: bemutatkozik a 106 éves, 2624-es pályaszámú G típusú motorkocsi. A november 24-25-ei hétvégén igazi nosztalgia-csemegét kínálunk minden érdeklődőnek: november 25-én, vasárnap a Széll Kálmán téren egyszerre lesz megtekinthető a villamosok színe-java, a régi favázas szerelvények és a ma is közlekedő járművek, de bemutatkozik a frissen felújított 2624-es motorkocsi is. Mivel a budapesti hév is 125. évfordulóját ünnepli, ezért az egész hétvégén a 108 éves ACsEV dízel motorvonat, illetve a 61 éves M VIII-as motorkocsi közlekedik a H8-as és a H9-es hév vonalán, november 28-án, szerdán pedig újabb meglepetéssel készülünk! November 25., vasárnap: Villamosparádé Nem akármilyen felvonulást láthatnak azok, akik november 25-én, vasárnap délelőtt a 4-es villamos vonalán járnak, hiszen a 125 év alatt közlekedő járművek színe-java kigördül a remízekből és a látványos villamosparádé Újbuda-központtól egészen a Széll Kálmán térig gurul, ahol lehetőség nyílik arra, hogy a járműveket kívül-belül bárki megtekinthesse. Vasárnap délelőtt a normál menetrendbe illesztve 9:38-kor indulnak a villamosok Újbuda-központtól, majd 5-10 percenként követve egymást, végiggördülnek a 4-es villamos vonalán. Az utolsó szerelvény délelőtt 11.03-kor indul Újbuda-központtól. 11.35-re valamennyi jármű megérkezik a Széll Kálmán térre, ahol 13.00 óráig az összes felvonuló jármű megtekinthető. A program ideje alatt délelőtt 11.00 és délután 15.00 óra között a Széll Kálmán téren kiállított Combino villamosban gyerekfoglalkoztató programokkal, makett kiállítással, terepasztal bemutatóval és ajándéktárgy-értékesítéssel várjuk a látogatókat. Ezen a napon mutatkozik be először az utasoknak a 2624-es pályaszámú, úgynevezett G sorozatú villamos, amely a Schlick-Nicholson gyár terméke. A századforduló után jelent meg Budapest utcáin, amikor a Budapesti Városi Villamos Vasút egységes karakterű és kinézetű járműveket állított forgalomba. Ebből a típusból 30 példány készült 1906-ban. A BSzKRt idején a kocsikat sorrendben 2600-2629 pályaszámmal látták el – innen a 2624-es szám. Az FVV működése idején, az 1950-es években a jármű fa kocsiszekrényét elbontották és új, acélból készült felépítményt kapott – így láthatjuk ma is. A kocsik még a BKV ideje alatt is közlekedtek, főleg Újpesten, a 3-as és az 55-ös, ritkábban pedig a 12-es viszonylaton. Egészen 1973-ig a 13-as, majd később az 51A vonalán teljesítettek szolgálatot. A többi acélvázas kocsihoz hasonlóan ezek a járművek is számos átalakításon estek át, végül többségük selejtezésére 1977 és 1981 között került sor. A sorozat egyetlen példánya, amelyet sikerült megőrizni, a 2624-es pályaszámú motorkocsi – ezt 1981-ben selejtezték le; az akkori 55-ös vonalán közlekedett utoljára 1981. március 31-én. Az 1950-es évektől az 1980-as évek elejéig, a Tátra villamosok beszerzéséig, ez a villamos jármű arculat volt Budapesten a meghatározó, a kocsit az 1970-es évek állapotának megfelelően újították fel. A 2624-es az egyetlen az ilyen arculatú járművek közül, mely a budapesti vágányhálózaton korlátozás nélküli közlekedtetésre alkalmas most és hosszú távon is. A jármű érdekessége, hogy 1986-ban Amszterdamba került, ahol alkalmanként nosztalgiajáratként közlekedett. 2004-ig egy Willem Ballman nevű holland úr tulajdonában volt, részben neki köszönhetik a budapestiek, hogy most használhatják. A kocsi 2004-ben került vissza Budapestre. Köszönjük a kollégáknak a rengeteg munkát, amit a jármű felújítása kapcsán végeztek!

A 1074-es pályaszámú nosztalgia villamos (fotó: Halász Péter)A villamosparádén természetesen ott lesznek a favázas nosztalgiavillamosok is: a 99 éves 436-os, a 100 éves 1074-es és a 104 éves 611-es pályaszámú motorkocsik, amelyek eredeti, gyártáskori állapotukra visszaalakítva képviselik a múltat.

Felvonul majd egy, az 1920-as évek végén készített tehermozdony, amely olyan teherkocsit továbbít, amit még az 1890-es évek elején készült motorkocsi alvázára építettek.  Szintén az 1920-as évek végén készült az a hóseprő mozdony, amely a teherszerelvénnyel együtt vonul majd, és a mai napig aktívan részt vesz a téli hóeltakarítási munkákban.

A budapesti nosztalgiavillamosos programok elmaradhatatlan része az UV villamos, amelyből 1956 és 1965 között 375 darabot készített a Ganz gyár. Ugyancsak láthatjuk az első nagy tételben gyártott csuklós villamost is. Az FVV által épített csuklós villamosok az 1980-as években vidékre kerültek. A típust a 492-es pályaszámú, Debrecenből érkezett „Bengáli” képviseli.

A járműparádé során találkozhatunk azzal a Ganz csuklós szerelvénnyel is, amely közel három évtizedig volt egyeduralkodó a Nagykörúton a Combinók érkezése előtt. A felvonuláson részt vesz a Ganz csuklósok korszerűsített változata, a többek között a 2-es villamos vonaláról ismert KCSV7-es is.

TW6000-es villamos a 3-as villamos vonalán (fotó: Halász Péter)A TW6000-es villamosokat Hannoverből felújítás után használtan vásárolta a BKV. A sorozatból 76 kocsi 2001-ben, további 26 jármű pedig az elmúlt két évben érkezett. A típus képviselőivel a dél-pesti és zuglói vonalakon találkozhatnak utasaink.

A Tátra villamosokat 1978 és 1984 között gyártották Prágában, Budapesten 322 példányuk állt forgalomba. A sorozatból nyolcvan kocsit 2002 és 2004 között modernizáltak. Az általában párban, illetve az 1-es és a 14-es villamos vonalán hármasával közlekedő kocsik most szóló üzemben fognak felvonulni, ahogy azt tették a budapesti működésük első éveiben is. A felvonuláson nem vesz részt, de a Széll Kálmán téren megtekinthető lesz az a 1303-as pályaszámú villamos, amely az első, modern elektronikával felújított, kísérleti villamos.

Az ünnep tiszteletére 125-ös viszonylatjelzéssel, kivételes útvonalon közlekedik az évforduló alkalmából egy UV szerelvény. A különleges járat a Széll Kálmán tértől a 18-as villamos vonalán indul, majd a Móricz Zsigmond körtéren a 47-es villamos vonalán folytatja útját Budafok, Városház térig, és onnan vissza Újbuda-központig, ahol a 4-es villamos vonalára áttérve visszaindul a Széll Kálmán tér felé.

Nosztalgia UV-szerelvény (fotó: Halász Péter)A 125-ös járat indulási időpontjai:

  • Széll Kálmán tér M (a 18-as villamos végállomása): 10:45, 12:45, 14:45
  • Budafok, Városház tér (a 47-es villamos végállomása): 11:25, 13:25, 15:25
  • Újbuda-központnál (a 4-es villamos végállomása): 11:48, 13:48, 15:48

A járat a 4-es, 18-as és 47-es villamosok minden érintett megállóhelyén megáll.

Nosztalgiavillamosok közlekednek a Széll Kálmán tér és a Blaha Lujza tér között.

Indulási időpontok:

  • Széll Kálmán térről: 12:59 és 15:14 között 15 percenként;
  • Blaha Lujza térről 13:18 és 15:18 között 15 percenként.

A villamosok csak a Nyugati pályaudvar, Oktogon és Király utca megállóhelyeken állnak meg a két végállomás között.

A villamosok normál díjszabás szerint vehetők igénybe.

Ganz és KCSV a Nagykörúton

Csatolt Ganz csuklós villamos a Nagykörúton (fotó: Halász Péter)Ezen a napon menetrendbe illesztve, két Combinot leváltva egy-egy csatolt Ganz és KCSV7-es villamosszerelvény közlekedik majd a 4-es villamos vonalán.

Indulási időpontok:

  • Csatolt Ganz:
    • Újbuda-központtól: 10:17, 11:37, 12:57, 14:17;
    • Széll Kálmán térről: 10:53, 12:13, 13:33, 14:53.
  • Csatolt KCSV7-es:
    • Újbuda-központtól: 10:37, 11:57, 13:17, 14:37
    • Széll Kálmán térről: 11:13, 12:33, 13:53, 15:13

November 24-25., szombat - vasárnap: hév nosztalgiamenetek

A hétvégén két nosztalgiaszerelvény: a 108 éves ACsEV dízel motorvonat, illetve a 61 éves M VIII-as motorkocsi közlekedik a H8-as és a H9-es hév vonalán.


MVIII * MVIII ACsEV MVIII ACsEV MVIII ACsEV MVIII
Örs vezér tere 9:16 10:18 11:46 12:18 13:46 14:18 16:01
Cinkota 8:15 9:29 10:35 11:59 12:35 13:59 14:35 16:14
Csömör 8:23 10:45 12:45 14:43 16:22
Kerepes 9:39 11:00 12:09 13:00 14:09
Mogyoród 9:46 12:16 14:16
Gödöllő 9:59 12:29 14:29











MVIII ACsEV * MVIII ACsEV MVIII ACsEV MVIII ACsEV *
Gödöllő 10:33 12:33 15:03
Mogyoród 10:46 12:46 15:16
Kerepes 10:53 11:24 12:53 13:24 15:23
Csömör 8:36 11:36 13:36 15:08
Cinkota 8:44 9:43 11:02 11:45 13:02 13:45 15:32 15:16
Örs vezér tere 8:58 9:59 11:15 12:01 13:15 14:01 15:45

M VIII-as motorkocsi a H8-as hév gödöllői végállomásán (fotó: Halász Péter)* – Kedvezményes áru jeggyel vehető igénybe.

A járművek csak a feltüntetett állomásokon állnak meg. Felszállás a vonat befogadóképességének erejéig lehetséges.

Díjszabás a hév nosztalgiamenetein:

  • Vonaljegy: 800 Ft;
  • Kedvezményes jegy: 400 Ft (6-14 éves korig);
  • 6 éves kor alatt díjmentes.

Más kedvezmény nem vehető igénybe.

November 28., szerda: forgalomban a 2624-es villamos

November 28-án, szerdán, az első budapesti villamos 125. születésnapján a világ egyik legszebb villamosvonalának választott 2-es villamos vonalán, a Jászai Mari tér és Közvágóhíd között közlekedik a 2624-es villamos.

Indulási időpontok:

  • Jászai Mari tér: 11:40, 12:30, 13:20, 14:09, 14:59, 15:53, 16:45, 17:38
  • Közvágóhíd: 12:02, 12:52, 13:42, 14:32, 15:22, 16:16, 17:08

Emlékezzünk együtt az elmúlt 125 évre! Minden érdeklődőt szeretettel várunk programjainkon!

Budapest, 2012. november 21.

Budapesti Közlekedési Központ
BKV Zrt.