Társadalmi egyeztetés a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kiszolgálásának fejlesztéséről

Meghirdetett javaslat
Meghirdetett javaslat címeTársadalmi egyeztetés a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kiszolgálásának fejlesztéséről
Közzététel időpontja2019.12.11. 16:34
Véleményezés kezdete2019.12.11
Véleményezés vége2019.12.25

Érintett térség:    Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér
Érintett járatok:    100E, 200E, 900
Bevezetés tervezett időpontja:    2018. tavasz

A tervezett közösségi közlekedési módosítás előzménye

A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér forgalma dinamikusan növekszik, 2017-ben több mint 13 millió utas fordult meg a légikikötőben. A Közlekedésszervező a Fővárosi Önkormányzat döntése alapján a repülőtér közvetlen belvárosi kiszolgálása érdekében új, hiánypótló járatot indított 2017. július 8-án (szombaton) 100E járatszámmal. Ennek köszönhetően közvetlenül – átszállás nélkül – is el lehet jutni közösségi közlekedéssel Budapest belvárosából a repülőtérre. Az új járat a repülőtér forgalmas időszakaiban többletszolgáltatásként biztosítja a belvárost elérő közvetlen kapcsolatot, miközben mind a 200E, mind a 900-as járat kínálata változatlan maradt.

Az új, közvetlen repülőtéri járat a bevezetését követően rövid időn belül igen népszerűvé vált, amit a pozitív visszajelzéseken kívül az egyre növekvő utasforgalom is alátámaszt: a 100E jelzésű autóbuszokat indulásonként átlagosan 30-40 utas, míg egy nap alatt mintegy 3000 utas választja.

Ahogy azt júliusban jelezte, a BKK folyamatosan vizsgálja a járat utasforgalmát, közlekedési jellemzőit és hatását a repülőtéri forgalom alakulására. Már a beindulásától minden reggel mentesítő járat közlekedik a repülőtérre, így biztosítva a kora hajnalban induló repülők elérését. A Közlekedésszervező járatindulásonként figyelemmel kíséri az utasforgalom alakulását, amelynek alapján – amennyiben indokolt – további autóbuszokat állít forgalomba.

A BKK a járat elindítása óta fejlesztette az értékesítési hálózatát is. A repülőtéren további 2 jegykiadó automatát helyezett üzembe, bővítette a repülőtéri ügyfélcentrum pultjainak számát.

A 100E járat elindításával szerzett tapasztalatok lehetőséget teremtenek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret kiszolgáló járatok forgalmi rendjének felülvizsgálatára, melynek kapcsán a Közlekedésszervező az alábbi fejlesztési célokat tűzte ki, és az alábbi közlekedési változásokat tervezi bevezetni:

  1. Az új 100E járat sikeres, ügyfeleink elégedettek az új viszonylattal, utazásaik kényelmesebbé és gyorsabbá váltak azáltal, hogy a belvárosból átszállásmentesen érhetik el a repülőteret. A BKK célja a járat közlekedésének további fejlesztése a tapasztalatok alapján.
  2. A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér éjszakai kiszolgálása már nem felel meg a mai igényeknek. A BKK célja, hogy a jelenleginél kényelmesebb és színvonalasabb éjszakai átszállást biztosítson a belvárost és a repülőteret érintő járatok között, ezért a légikikötő éjszakai kiszolgálását módosítani tervezi.
  3. A 200E járat fő utasforgalmi iránya ellentétes a hivatásforgalmi igényekével: reggel Kőbánya-Kispest M, délután pedig a Liszt Ferenc Airport 2 felé közlekednek alacsonyabb kihasználtsággal a járatok. A Közlekedésszervező a járat megállási rendjének módosításával a Gyömrői út térsége hivatásforgalmi kiszolgálásának fejlesztését tűzte ki célul.

A tervezett változások

  1. A Közlekedésszervező a 100E járat fejlesztésének első lépéseként – a légitársaságok nyári menetrendjéhez igazodva és ahhoz kapcsolódva, együttműködve a repülőtér üzemeltetőjével – az utazási igényekhez igazított menetrendet tervez bevezetni. Az elővételi jegyvásárlás szerepének erősítése érdekében további jegykiadó automaták kihelyezését tervezi a Deák Ferenc téren és a Kálvin téren.
  2. A repülőtér jobb éjszakai kiszolgálása érdekében a BKK a 200E autóbuszt éjjel-nappal tervezi közlekedtetni, kiváltva ezzel a mai 900-as járatot. A jelenlegi kora hajnali és késő éjszakai közlekedési rendet kiterjesztve, az M3-as metró (és az M3-as pótlóbusz) üzemszünetében – egész éjjel – a 200E autóbusz Liszt Ferenc Airport 2 és a Határ út M között közlekedik, jobb átszállási kapcsolatot biztosítva a belvárost érintő járatokkal. A repülőtér és a dél-pesti térség közötti eljutási lehetőséget a BKK a Csévéző utcánál a 980-as járattal történő átszállási kapcsolat kialakításával biztosítja.
  3. A 200E járat a továbbiakban mindkét irányban megáll a Pestszentlőrinc vasútállomás (átjáró) megállóban, bővítve ezáltal Erzsébettelep közösségi közlekedési kapcsolatát, és emelve a szolgáltatás színvonalát.

Észrevételek beküldésének határideje:    2018. február 16.

Letölthető dokumentumok(1)

LF2_Cargo200E-TE_lezaropdf354.23 kb2021.03.19. 15:44