A soroksári bevásárlópark közösségi közlekedési kiszolgálásának módosításáról

Meghirdetett javaslat
Meghirdetett javaslat címeA soroksári bevásárlópark közösségi közlekedési kiszolgálásának módosításáról
Közzététel időpontja2018.10.30. 16:33
Véleményezés kezdete2018.10.30
Véleményezés vége2018.11.13

Előzmények

A soroksári bevásárlópark térségét a 123-as és a 135-ös buszjárat szolgálja ki. 2017 nyarán a bevásárlópark területén új lakberendezési áruház nyílt, amelyhez kapcsolódóan a kereskedelmi partner kezdeményezte az említett járatok útvonalának meghosszabbítását Soroksár, Auchan áruháztól az IKEA áruházig.

Tervezett változások a bevásárlópark közlekedésében

A kereskedelmi partner igénye alapján – a XXIII. kerületi önkormányzat hozzájárulásával – a bevásárlópark autóbuszos megközelíthetősége az alábbiak szerint módosul. Tervezetten 2019. január 1-jétől

  • az Auchan áruházat a 123-as és a 135-ös járat változatlanul kiszolgálja,
  • a 123-as autóbuszjárat az IKEA áruházat nem érinti,
  • az IKEA áruház továbbra is elérhető a 135-ös autóbusszal,
  • az IKEA 2018. október elejétől dolgozói és vásárlói céljáratot közlekedtet, melyről a bútoráruház ad bővebb felvilágosítást.